Válasz
Szabadkai Népszínház: Klamm háborúja környezetével és önmagával

Az új évad első bemutatóját tartja ma este a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata. Kai Hensel monodrámája kevésbé ismert. Klamm egy tanár, háborúját pedig csak részben az osztályával szemben vívja, inkább saját magával. A belső monológok megjelenítésére pedig legkiválóbb forma a monodráma.

Az előadás szereplője László Sándor, rendezője pedig Mezei Kinga. A bemutató kapcsán beszélgetünk az alkotókkal, illetve előtte Körmöci Petronellával, a Népszínház magyar társulatának a vezetőjével.

- A járvány miatt került elsőként egy monodráma színpadra?

- Nem a járványhelyzet miatt kezdtük monodrámával az új évadot, ezt eredetileg is így terveztem. Ezt az előadást volt szerencsém látni még a tavalyi évadban, hisz magánkezdeményezésből lett bemutatva egyszeri alkalommal. A pannonhalmi apátság kérte fel Mezei Kingát, egy pedagógus találkozón mutatták be egyszer a darabot, illetve próbaképpen topolyai diákok is megnézték a produkciót és ekkor láttam én is. Egyébként is szerettem volna folytatni azt a sorozatot, amit tavaly Ifjúsági színház címmel kezdtünk és az Új világ volt annak a bemutatója. Szeretném folytatni az előadást követő beszélgetéseket is, s nagyon jó apropó volt az, hogy rábukkantam erre az előadásra. Az alkotók is nagyon örültek annak, hogy egy intézmény úgymond befogadja ezt az előadást, hiszen így tovább játszható.

- Nagyon jól illik a darab az Ifjúsági színház repertoárjába, hisz a tanár és a diákok kapcsolatáról szól ez a monodráma.

- Igen, ez egy nagyon érdekes történet, hiszen mindenki volt diák, László Sándor pedig egy tanárt játszik, úgyhogy a nézőtéren mindenki egy picit újra az iskolapadban érezheti magát, az is, aki most is ott ül, de azok is, akik réges-régen befejezték az iskolát.

- Ebben az előadásban valójában a nézők lesznek a diákok? – kérdezem immár Mezei Kinga rendezőt.

- Igen, mi nézők vagyunk ez a bizonyos osztály. A színpad az maga a katedra, a nézőtér pedig az osztályterem. Igazából személyesen vagyunk megszólítva mi nézők, mint diákok. Mindannyian voltunk diákok, s egy csomó mondat, ami a nézők felé szól, azokból már jó néhányat hallhattunk az életünk folyamán.

- Kimondottan csak diákdarab ez vagy bármely korosztályhoz szól?

- Szerintem bármely korosztályhoz, szerintem mindenkit meg tud szólítani. Leginkább azt a témát boncolgatja, hogy az iskolának, illetve egy tanárnak meddig terjed a hatásköre, mi a felelőssége, okolható-e egy tragédiáért, ami egy diákkal történt az iskola falain kívül, egy rossz osztályzat miatt. Kicsit érintjük a gyerekkorból hozott traumákat is, ez a mi újításunk a szövegben.

- Mennyire ismert ez a szöveg színházi körökben?

- Én sem tudok túl sok feldolgozásról. Tudom, hogy Magyarországon kétszer-háromszor már készült belőle előadás, itt nálunk még nem dolgozta fel senki.

- Mivel monodráma, könnyen utaztatható. Ez azt jelenti-e, hogy Szabadkán kívül máshol is játszani fogják?

- Igen, mi is abban reménykedünk, hogy majd útra kél ez az előadás, s sok nézővel fog találkozni.

- Mennyire volt nehéz belebújni a karakter bőrébe, tekintettel arra, hogy ön is tanár? – fordulok a monodráma szereplőjéhez, László Sándorhoz.

- Valóban, az alaphelyzet szinte adott, mert hogy én is tanár vagyok, én is fiatal emberkékkel dolgozom évek óta. Ami külön érdekessége ennek a produkciónak, hogy Kinga a diákom volt valamikor. Megmondom őszintén, én mindig is rettegtem attól, hogy egyszer még sor kerül arra, hogy egy diákommal állok majd szemben, csak fordított lesz a felállás, s majd azokat a mondatokat hallom, amit olyan sokszor sulykoltam az agyukba. Nos, ez most megtörtént. Kinga azt mondta, hogy amikor elolvasta ezt a darabot, ő engem látott, engem hallott a karakterben, ezért kért fel a szerepre. Én gondolkodás nélkül elfogadtam az ajánlatot, mert tudtam, hogy biztos és jó kezekben vagyok, és ez így is történt. Nagyon rövid idő alatt nagy munkát kellett elvégeznünk mind a kettőnknek, de megérte. Hogy mégis milyen karakterű ez a tanár? Inkább egy régi, konzervatív gondolkodású emberről beszélünk, aki nem képes arra, hogy bizonyos szabályoktól eltérjen, vagy azokból engedjen. Ő azt tanulta, hogy kettő meg kettő az négy. Ő körömszakadtáig ragaszkodik ehhez. Nemcsak az osztályával, környezetével harcol, hanem önmagával is. Azért szimpatikus nekem ez a karakter, mert végül is a tisztessége győz, s meghozza azt a döntést, amit a becsület diktál, mert tényleg köze van egy tragédiához, ami bekövetkezik.

- Ön színművészetiseket oktat. Akkor, amikor az osztály előtt áll, egy csoportot lát vagy egyéneket?

- Mindenképpen egyéneket. Persze munkámnak a 90 százaléka arra irányul, hogy csapatként tanuljanak meg dolgozni és gondolkodni, mert a színház az csapatmunka, nagyon egymásra vannak utalva a színészek. Persze, nincsen olyan csapat, amit ne egyének alkotnának.

- E szerep után másként áll-e az osztály elé?

- Igen, ez biztos! Nyilván, minden elkészült előadás bizonyos tapasztalásokkal jár, s valahogyan az ember beépíti önmagába. Mivel nagyon személyes vonatkozásai vannak ennek a történetnek, mindenképpen a részemmé válnak azok a tanulságok és tapasztalatok, amiket az idő alatt éltem meg, amíg elkészült ez a darab.

Kai Hensel monodrámájának bemutatója ma, péntek este 19.30-kor kezdődik a Szabadkai Népszínház Jadran színpadán. A járvány miatt csak korlátozott számban tud a színház nézőket fogadni, ezért érdemes jegyet foglalni jó előre.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdaságban jelenleg csupán 120 és 180 ezer közötti lehet azon magyaroknak a száma, akik életvitelszerűen itt élnek. Ezeket a megdöbbentő becsléseket fogalmazta meg Gábrity Molnár Irén szociológus azon a szabadkai online kisebbségi kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális...
2020. SZEPTEMBER 16.
[ 17:52 ]
„Ne hagyjátok a templomot,/A templomot s az iskolát!” – figyelmeztet versében Reményik Sándor, mert a nemzeti önazonosság megőrzése szempontjából a templomok és iskolák fennmaradása életbevágó. Trianon után tisztában voltak ezzel az utódállamok új hatalmai is, amelyek első intézkedéseik között számolták fel az...
2020. SZEPTEMBER 10.
[ 13:40 ]
Kabók Erika, a Magyar Szó napilap szerkesztője már több mint 35 éve újságíró. Számos szakmai díjat kapott, például a napilap életműdíját. Az a díj azonban, amit szeptember 1-én, Szabadka Város Napján adtak át neki, egy kicsit más, mint az eddig átvettek, hisz Pro Urbe-kitüntetettként a városért tett szolgálatait...
2020. SZEPTEMBER 7.
[ 14:19 ]
Beolvasás folyamatban