Válasz
Terülj, terülj asztalka könyvbarátoknak Horgoson

Horgoson 1868-ban alakult meg a helyi olvasókör, s falubeleik azóta is szívesen vesznek könyvet a kezükbe. A mintegy 4 ezer fős településen 500-an látogatják rendszeresen a könyvtárat.

A 70-es évek vége felé adták át a horgosi művelődési házat, amelyben külön termet kapott a könyvtár is. Ezt a szobácskát időközben alaposan kinőtte. A kultúrház felújítása során az épület mellett egy új szárnyat is felhúztak, ahová a könyvtár beköltözhetett. A könyvkölcsönzésen kívül most már különféle rendezvényeket is szervezhetnek, igaz, ezeknek most gátat szabnak a járványügyi rendelkezések, mondja Horvát Hilda könyvtáros és Sós Nóra, a művelődési ház frissen kinevezett programszervezője.

A horgosi könyvtár a magyar kormány jóvoltából nyert pályázati összegekből újult meg, mondja Horvát Hilda.

- A teljes berendezést lecseréltük. Ez azt jelenti, hogy új polcok érkeztek, asztalok, székek. Gyereksarkot is ki tudtunk alakítani, illetve számítógép is az olvasók rendelkezésére áll egy Internetponttal. Végre minden könyv a helyére került, minden elfér, mindennek van helye. Egy átlátható rendszert sikerült kialakítani, könnyebben meg lehet találni a könyveket, s kikölcsönözni őket.

- Hány könyv közül tudnak választani a horgosi olvasók?

- Több mint 17 ezer könyvünk van magyar és szerb nyelven, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A műfaj is nagyon sokszínű. Regények, elbeszélések, versek, szakkönyvek egyaránt megtalálhatóak. Van filozófia, pszichológia, tehát társadalomtudományi kiadványok, természettudományi kiadványok.

- Évente hány példányt tudnak vásárolni?

- A horgosi könyvtár állománya évente 1000-1500 példánnyal tud bővülni. Magyarkanizsán, az anyakönyvtárban vezetik be a könyveket, s onnan osztják ki a fiókkönyvtárnak a könyvet, onnan érkezik ide.

- A járványhelyzet közepette mennyire körülményes beszerezni a magyarországi kiadványokat?

- Kicsit körülményesebb, de a Márai program keretében idén is érkeztek magyarországi könyvek. Ezek jelenleg Kanizsán vannak, feldolgozzák őket, majd pedig mi is kapunk belőlük.

- Mekkora a horgosi olvasótábor?

- Az olvasóközönség mintegy 500 főt számlál, szép számban vannak gyerekek és felnőttek, idősebbek egyaránt.

- A könyvtárral együttműködve is szerveznek programokat. Milyen rendezvényekről van szó? – kérdezem Sós Nórát, a művelődési ház programszervezőjét.

- December hónap folyamán immár második alkalommal szerveztük meg a könyvvásárt. A húsvéti mellett a karácsonyi könyvvásár a magyarkanizsai József Attila Könyvtár horgosi fiókkönyvtárának és a Westbook könyvesboltnak a már hagyományos rendezvénye. A cél az, hogy bárki tudjon ajándékkönyvet vásárolni karácsonyra, s az olvasást is szeretnénk így népszerűsíteni. A felnőtteknek vannak regények, novellák, nagyon sok a gyermekkönyv. Mindenki megtalálhatja itt a kedvére valót. Nagyon örülünk, hogy nagyon sokan betérnek a vásárra.

- Milyen programok lesznek még az adventi időszakban?

- Az ünnep jegyében, a karácsonyra hangolódva egy rajzpályázatot hirdettünk meg. A beérkezett alkotásokból készült kiállítás a könyvvásárral egy időben nyílt meg. A gyerekeket arra kértük, rajzolják meg, mi kerül az ünnepi asztalra. Összesen 62 pályamű érkezett több településről, ami nagyon szép szám. A zsűrinek nehéz dolga volt. Meghirdettük a karácsonyi kőttes versenyünket is. Keressük Horgos legfinomabb bejglijét. Ennek a versenynek a jövő héten lesz az eredményhirdetője.

Ladócki Dorottya a rajzverseny egyik díjazottja, aki édesanyjával érkezett a nyereményéért. Lerajzolta a terülj, terülj asztalkáját, amire egy nagy pulyka is került. Könyvet, tollat, édességet és oklevelet kapott jutalmul. Azt mondja, karácsonykor is fog rajzolni, a családját ábrázolja majd az akkor készülő kép.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Európai Parlament ma tárgyalta a Szerbiáról szóló 2019. és 2020. évi jelentést, amelyről Deli Andort, a Fidesz EP-képviselőjét kérdeztük. - Felszólalásában ma elmondta, hogy a Fidesz delegáció nem szavazza meg a jelentést. Miért? - Az elmúlt években az EP és mi is a delegációban mindig is azon dolgoztunk, hogy...
2021. MÁRCIUS 25.
[ 17:05 ]
A napokban jelent meg Molnár Csikós László nyelvésznek az Újabb divatszavak című szógyűjteménye, folytatva a bő egy évtizede piacra került hasonló válogatás, a Divatszavak koncepcióját. A szerzővel a Tinta Könyvkiadó vezetője, Kiss Gábor beszélgetett. - Ez a szótár a 21. század magyar nyelvének lenne a...
2021. MÁRCIUS 9.
[ 17:43 ]
Siflis Géza nevét ma már kevesen ismerik, pedig neves labdarúgó volt Jugoszláviában, majd pedig Magyarországon is. Nem véletlenül van ez így. Ő is a kommunizmus egyik áldozata lett, s a magyarországi hatalom utána negyven éven át mindent megtett, hogy emléke elhalványuljon, s az ellene elkövetett gaztett feledésbe...
2021. MÁRCIUS 2.
[ 16:39 ]
Beolvasás folyamatban