Válasz
A vasút révén Horgos szinte Szeged külvárosa lehet

A Vajdaság rovatból átvett interjú

Betűméret:             

Hétfőn Aleksandar Vučić szerb elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő lehelyezte a Szabadka-Szeged vasútvonal első háromméteres szakaszát. A szerb oldalon, Horgosnál már a nyár elején megkezdődtek a munkálatok. Felszedték a régi sínpárokat, elhordták a talajt is másfél méteres mélységben, szigetelőanyagot helyeztek le, sőt már újra fel is töltötték a nyomvonalat.

A horgosiak hatalmas várakozással tekintenek a vasút felújítására. Az ígéretek szerint negyedóra alatt Szegedre lehet majd érni, nem kell várakozni a határon, az illetékesek gyors útlevélkezelést helyeztek kilátásba. Nagyon fontos ez, mert nagyon sokan ingáznak napi szinten Magyarországra, hiszen ott dolgoznak vagy tanulnak. Horgos szinte újra Szeged külvárosa lehet, mint ahogy volt Trianon előtt, mondják sokan a faluban. Az elmúlt időszakban voltak, akiknek fel kellett adniuk a határon túli munkát a hosszú várakozás miatt, mert a két meglévő határátkelő egyszerűen bedugul a nyári hónapokban és ünnepek idején a török vendégmunkások áradata miatt. A vasút most erre a problémára is megoldást jelenthet.

Abban is bíznak azonban a faluban, hogy végre üzemek létesülnek majd Horgos ipari parkjában, hiszen az infrastruktúrája kiváló lesz. Kettőszáz méternyire van tőle a Belgrád-Budapest autóút, mellette halad el a Szabadka-Szeged vasút, ipari vágány is megy a területre, ráadásul 5 percnyire van az EU határa.

A vasút nyújtotta lehetőségekről, más infrastrukturális beruházásokról beszélgettünk Tóth Zoltánnal, a Horgos Helyi Közösség tanácsának elnökével.

- A munkálatok már nagy ütemben folynak, minden készen áll az új sínek lefektetésére. Most kezdik majd csinálni az új vasúti átjárókat is. Horgos területén négy automatizált átjáró lesz, valamint egy aluljáró a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak. Egyelőre a munkálatok a terv szerint haladnak, a vállalkozót kötelezi a szerződés az időpontok betartására. Jövő őszre a Belgrád-Budapest vasúti forgalomnak is Horgoson keresztül kell lebonyolódnia, mivel magyar oldalon is megkezdik a vasúti folyosó felújítását a Kelebia és Budapest közötti szakaszon.

- Mit jelent a vasút felújítása Horgosnak? Nagyon sokan mondják, hogy talán majd ez a beruházás kimozdítja a falut a holtpontról.

- Arra számítunk, hogy a vasútnak köszönhetően a falu gazdasága fejlődésnek indul. Az ipari parknak kinevezett terület is funkcióba kerül. A vasúti hálózathoz csatlakozva az ipari parkban megtermelt árut könnyen és olcsón lehet majd elszállítani, ugyanakkor a nyersanyag is egyszerűbben ide tud majd érkezni. Emellett feljavul a közlekedés Szabadka és Szeged irányába is. Könnyebben átléphetik a határt az ingázók és a tanulók is.

- Nagyon sok horgosi naponta ingázik, mert Magyarországon dolgozik. Egy részük Röszkén vállalt mezőgazdasági munkát, mások szegedi gyárakban dolgoznak. A faluban hallani olyan véleményeket, hogy Vajdaság más részeiről is érdemes lenne a faluba költözni. Egyrészt, mert itt olcsóak az ingatlanok, másrészt viszont mégis magasabbak a bérek odaát, lassan közelítik az EU-s átlagot. Könnyebben meglehet élni itt az ott megkeresett pénzből. Erről Önnek mi a véleménye?

- Reménykedünk abban, hogy mivel itt olcsók a házak, a vasútvonal kiépítése után, ha a menetrend is megfelelő lesz, könnyebben tudnak az emberek közlekedni Magyarország irányába. Vonattal a határátlépés is könnyebb lesz, most többórás várakozások is előfordulnak az autópálya-átkelőn. Valóban számítunk arra, hogy érkeznek új lakosok Horgosra, felismerik, hogy a határ menti településeken könnyebb a megélhetés a magyarországi munkáknak köszönhetően.

- A kerékpárút is épül Horgoson. Napokon belül elkészül a falu központjától Kanizsa irányába, a falu széléig vezető bicikliút, de úgy tudom, hogy további bővítéseket is terveznek.

- A kerékpárút egy részét már leaszfaltozták, azután várni kellett egy kicsit a jobb időjárásra. 15 Celsius fok feletti hőmérséklet kell, hogy megfelelően tudják tömöríteni az aszfaltot. Folyamatban van a tervdokumentáció elkészítése Horgos központjából a Horgos 2 közúti határátkelőig. Az ígéretek szerint ez az idén el is készül. Hogy a munkálatok mikor kezdődhetnek, az pályázatfüggő, hogy mikor lesz megfelelő kiírás, hogy pénzhez jussunk. Közösen pályázunk Röszkével, Magyarkanizsa Önkormányzata pedig az önrészt felvállalja, amennyiben nyertes pályázatot tudunk produkálni.

Tóth Zoltán elmondta, hogy folyamatban van a településen a csatornahálózat bővítése is. Jelenleg három utcában folyik az építkezés, de jövőre is sorra kerül majd néhány utca.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A feszült nemzetközi helyzetben a nyugati elemzők többsége távol maradt a Valdaj Klub idei, október elején Szocsiban tartott ülésétől. Változtak a témák is, már nem az oroszországi, hanem a globális folyamatok kerültek a fókuszba. A magyar újságíró-elemző, Stier Gábor 14 éve tagja a Valdaj Klubnak, és ezúttal arról...
2023. NOVEMBER 2.
[ 23:46 ]
A héten zajlik Horgoson a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának 8. számú cserkésztisztképző tanfolyama. Két kontinens 11 országából összesen 24 magyar cserkész vesz részt a képzésben, hogy csapatvezetőként utána saját országaikban folytassák cserkészvezetői tevékenységüket. A Domus Pacis lelkigyakorlatos házban...
2023. OKTÓBER 19.
[ 15:35 ]
Palicson pénteken folytatódik a kétnapos Connect & Grow elnevezésű szakmai konferencia. A rendezvényt vajdasági magyar vállalkozások vezetőinek szervezték azzal a céllal, hogy egyrészt továbbképzést biztosítsanak nekik, szakmai ismereteket adjanak át, illetve, hogy ismerkedési lehetőséget nyújtsanak a cégvezetőknek. A...
2023. SZEPTEMBER 8.
[ 11:45 ]
Beolvasás folyamatban