Válasz
Siflis András: „A művészet önmagára reflektál, nem szorul magyarázatra”

A Zentai Alkotóházban idén kilencedik alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Művészeti Műhely. A meghívott művészek a tavalyihoz hasonlóan most is egy gondolatébresztő motívum, a KéK témájára alkottak. A meghívottak között volt Siflis András is, aki bár nem rendszeres látogatója a vajdasági művésztelepeknek, mégis egyik legjelentősebb alkotója volt az idei műhelynek.

Elemi hatással bíró munkássága és személyisége különleges színfoltja volt az alkotócsoportnak, hiszen, mint maga is vallja, tevékenysége nem sorolható e régió egyik művészeti iskolájához sem. Interjúnk a Nemzetközi Művészeti Műhely ideje alatt készült, abban a reményben, hogy alkotótevékenységének, inspirációinak alapvető vezérelveire is fény derül. Személyének és művészetének szabálytalansága révén viszont sokrétű, szerteágazó beszélgetés jött létre, ami mindenekelőtt egyedi világlátásába engedett betekintést.

– Milyen körülmények között nevelkedett?

Szerény körülmények között nevelkedtem a húgommal, az anyánk egyre egyszerűbb lakásra cserélte az otthonunkat, hogy meg tudjunk élni, előfordult, hogy a teherpályaudvaron gyűjtöttük az elszórt szenet, azzal fűtöttünk. Akkor az emberek valahogy alázatosabban viszonyultak a javaikhoz, tudtak nélkülözni, és nem gondolták, hogy valami is magától értetődően járna nekik. Nemrégiben egy németországi idős filozófussal beszélgettem erről. A jólétet természetesnek veszi a nyugati ember, a gyerekek is, mert mára kihalt az a generáció, amely egyáltalán emlékszik még a nélkülözésre. Én nem úgy emlékszem, hogy szegénységben éltünk volna, úgy gondolom, hogy átlagos körülmények között nőttünk fel.

– Milyen szellemi közeg vette körül?

Nem hiszem, hogy a gyerekkori körülmények kihatással vannak a munkámra. Az esztétikum egyedi és egyéni. Minden gyerekben létezik a spontán kreativitás, amíg racionálisan nem kezd gondolkodni. Ezért is hiszi minden szülő, nagyszülő, hogy a gyereke zseni. Valójában ennek a spontán, önfeledt alkotói lazaságnak a felnőttkori visszaszerzése a művészet. A szülőhelyhez való kötődésemről Szombathy Bálint állapította meg, hogy a munkáimban nincs meg az az érzelmes röghöz kötöttség, ami a hagyományokhoz kötődő művészek munkáiban a motívumaik által megjelenik. Én a hagyományokban soha nem hittem, mert azok idővel deformálódnak, majd kiürülnek és jelentéktelenné válnak, hogy az emberek szokásait bilincsbe verjék. A hagyomány akadályozza a spontaneitást. A szüleim mindketten polgári családból származtak, de nem vették szigorúan a szokások betartását. Szkeptikus ember lévén nem dőltem be mindig a magyarázatoknak. Isten létéről személyesen akartam meggyőződni, nem kis szentképek által. A vallásos hagyományokat infantilisnek, nevetségesnek tartottam és annak tartom most is, de a hitet nem. ’91-ben, amikor a halál széléről jöttem vissza, megtértem. Tudtam, hogy mindig is ezt kerestem, a hit komolyságát, de nem a hagyományon keresztül. Ezután már nem az alkohol és a szerek nyújtottak számomra inspirációt, mint előtte. A környezet általában arra vár, hogy lásson valakit, aki a művészet oltárán feláldozza magát. Ez ma is így működik. Csak addig lehetsz hős, addig bátorítanak, amíg el nem pusztulsz, azután már nem vagy érdekes. Eljutottam arra a pontra, amikor felmerült a kérdés, hogy hogyan tudok elszámolni az életemmel, ekkor azt éreztem, hogy ha van Isten, akkor ebből a helyzetből kiemel, ha nincs, akkor úgyis mindegy. Számomra ekkor történt meg az, amire nem számítottam. Isten tényleg azt mondta, hogy el kell számolnom, és a feleségem segítségével megtudtam, hogy valójában mi a dolgom. A munkámat többé nem folytathattam a saját dicsőségem növelése érdekében. Mindent kidobtam. Két vagy három év múlva kaptam vissza az alkotást (miután már lemondtam róla) egy olyan szabadság mellett, ami sokkal könnyedebb munkát engedett, de minőségileg magasabb szintre juthattam általa.

– Hogyan lett aranyműves?

Anyámnak nem volt arra lehetősége, hogy elküldjön vidékre tanulni, így olyan szakmát kerestem, amely kreatív lehet számomra. Komikusnak tartom, ha valaki arra hivatkozik, hogy már gyerekkorában is tehetséges volt, de valóban volt egy tanárom, aki anyámnak azt mondta, támogatja a továbbtanulásomat. Ez a tanár nemsokára meghalt rákban. A nővérem férje ékszerész volt, nála is láthattam még, hogyan készülnek manuálisan az ékszerek. Később a szabadkai Aurometalban ékszereket terveztem ezüst és arany kombinációjával. A munkáim hamarosan népszerűek lettek, és a tehetősebbek megvették az ékszertervek rajzait is. Ezt akkor jól megfizették, és rájöttem, hogy a rajzolással is foglalkozhatok.

– Inspirálja-e a környezet vagy közösség valamilyen módon?

A pillanatnyi környezetem állandó változásban van. A feleségemmel rengeteg időt töltünk külföldön: Németországban, Görögországban, Olaszországban. Általában néhány hónapot vagy akár egy-két évet is távol vagyunk, így nehéz lenne kötődni a környezetemhez. Számomra inkább a szellemi flexibilitáson kell, hogy legyen a hangsúly. Bizonyára hat rám valamelyest az adott közeg. A görögországi tartózkodásaink rendszeresek a feleségem munkája miatt is. Mivel ő klasszikafilológus, az antikvitás fontos szerepet tölt be az életünkben. Az antikvitás hiteles mai interpretációját Jannis Kounellisnél láttam. Ő az a festő, aki a mai görög életet és az antikvitást ötvözi olyan izgalmas szimbólumok segítségével, ami miatt a munkáit végtelenül fajsúlyosnak, markánsnak érzem. 2006-ban megkaptam a Római Magyar Akadémia ösztöndíját, ekkor voltam nála a 70. születésnapján.

– Hogyan értékeli a munkáit az alkotófolyamat során?

– Néhány éve váltottam a figurális ábrázolásról az absztraktra. Általában sorozatokban dolgozom és ha kifárad az adott motívum, amit variálok, érzem, hogy nem szabad tovább folytatnom. A legnehezebb minden művész számára megítélni azt, hogy mikor kész egy kép. Az alkotók sokszor túlcizellálják és túldekorálják a képet, ennek megítéléséhez viszont az egyén ízlésének fejlesztése a legfontosabb. A szemet iskolázni kell, mert ez tapasztalat, megélés és ízlés kérdése. Ha azt kérdezik tőlem, mit ábrázol a képem, mindig azt mondom, hogy mindenki annyit fogad be belőle, amennyire képes, amit lát. A művészet önmagára reflektál, nem szorul magyarázatra.

– Mely technikákat kedveli a leginkább?

A papír a kedvencem, mert könnyed, és szépen reagál a színekre. A finom tus- vagy grafitvonalakat szeretem, és a kollázst. Olajjal dolgoztam egy darabig, de az nehézkes, emellett mérgező is.

– A képzőművészet mellett mely művészeti ágak foglalkoztatják?

Az irodalom érdekel, de türelmetlen olvasó vagyok. A zene is érdekel, de nagyon szelektív zenehallgató vagyok. A klasszikusok közül Schubertet hallgatom, ez a zene közel áll hozzám. Egyes Vivaldi-darabok ugyancsak. A színházban főleg antik darabokat kedvelem.

– Az utazásai során hogyan tud dolgozni?

Mivel a feleségemmel úgy alakult az életünk, hogy az ő munkája miatt utaztunk elsősorban, én vállaltam azt, hogy jobban alkalmazkodok az adott helyzethez, helyhez. Lehetne évődni azon, hogy hol tartana a karrierem, ha ezt nem így alakítjuk, de nincs hiányérzetem. Ha ragaszkodnék az állandó műtermi alkotáshoz, már lehet, hogy nem is festenék. Ez csak ego kérdése. Ha az ember engedelmeskedik a parancsnak, hogy létrehozzon valamit, akkor meg is teszi. Ma már nem stílusos azt mondani, hogy bárhol tudok dolgozni. Ez egy adomány, amit alázatosan kell csiszolni. Ma már nem így működik a művészet, minden az énből indul ki, mindenki arról ábrándozik, hogy híres lesz. Amíg el lehet adni egy művészt, addig futtatják, azután megszabadulnak tőle. A fiataloknak nem tudnék tanácsot adni, mert mindenki azt várja, hogy meggazdagodjon a művészetből. Van Gogh három képet adott el életében a bátyjának. Tőlem olyan gyűjtők vásárolnak, akik a későbbiekre alapoznak, de erre sincs garancia.

– Jár művésztelepekre?

Nem szeretek nyilvánosan dolgozni, mert feszélyez ez a helyzet, nem szeretek véleményt mondani, mert sértő lehetek vagy hízelegnem kellene. Megszoktam, hogy egyedül dolgozok.

Mezei Zsófia

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Meg kell őrizni a közösséget” - illusztráció
2019. JÚNIUS 15.
[ 19:40 ]
Délvidék ezer arca - illusztráció
2019. MÁJUS 9.
[ 13:43 ]
A március 15-ei nemzeti ünnepen Kelemen László Erkel Ferenc-díjban részesült. A kitüntetéssel a Hagyományok Háza főigazgatójának zeneszerzői, zenei szerkesztői munkásságát ismerték el. - Ön Gyergyóditróban született, egy korábbi interjújában nagyapját, mint adatközlőt említi. Neki köszönheti talán első...
2019. ÁPRILIS 2.
[ 23:26 ]
Hatalmas taps csattant fel, amikor a műsorközlő közölte, hogy a Szabadkai Magyar Főkonzulátus szerda esti 1848-as ünnepségét megtisztelte jelenlétével Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós is. Az ünneplők között elvegyült a tömegben, s sokan nem is ismerték fel az egykori fiatalembert, akinek 1980-ban az Interkozmosz...
2019. MÁRCIUS 14.
[ 11:57 ]
Az újvidéki Fórum Könyvkiadó Intézet fontos feladatának tartja, hogy állandó szerzőik újabb műveinek megjelentetése mellett bemutatkozási lehetőséget adjon az elsőkönyveseknek. Igyekeznek hidat képezni a délszláv és a magyar irodalom között, a legnagyobb kihívás talán mégis az, hogy Vajdaság egész területén el...
2019. MÁRCIUS 6.
[ 16:55 ]
Beolvasás folyamatban