Válasz
Körmöci Petronella: Nyitni szeretnénk a világ felé és építkezni a lerakott alapokon
Beszélgetés a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának új művészeti vezetőjével

Körmöci Petronella a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának a vezetője bő egy hónapja. Július 1-én nevezték ki. Azóta kevés alkalma volt a pihenésre. Döntenie kellett, hogy mely előadás próbáit kezdik majd meg szeptember első napjaiban, s hogy ki legyen a rendező. A képzeletét sajnos nem tudja teljesen szabadon szárnyaltatni, hisz megvan a költségvetési keret, azon belül kell gondolkodni. Ennek ellenére nem panaszkodik. Az utánpótlás kérdése foglalkoztatja, szeretné jó előadásokkal újabb fesztiválokon öregbíteni a Népszínház hírnevét. Építkezni szeretnék, mondja. Egy kávézóban beszélgettünk az egyik délelőtt az új társulatvezetővel a terveiről.

„A fiatalok a jövő generációja”

- Mindenképpen szeretném a fiatalokat bevonzani a színházba, mindenre hajlandó vagyok, hogy ezt a célt megvalósítsam. Szerintem nem csak egy rétegközönségként kell rájuk tekintenünk, mert ők a jövő generációja. Ők lesznek az a közönség, akik pár éven belül látogatóinkat képezik. Azt, hogy a fiatalokat megszólítsuk, arra nem volt lehetőség vagy szándék, nem tudom, de nekem mindenképpen ez az elsődleges célom.

- Olyan produkciókról lenne szó, amit iskolákba is elvinnének?

- Akár ez is létrejöhet, de én azt szeretném, ha ők jönnének a színházba. Gondolok az egyetemistákra, középiskolásokra, az általánosból a hetedikesekre, nyolcadikosokra. Legyen ez ismét egy megszokott dolog, mint ahogyan annak idején volt, amikor minket vittek színházba és moziba. A színházkultúra nálunk most nem dívik, de Magyarországon és más országokban is van bérletrendszer, szorgalmazzák a színházba járást. Nálunk erre nincs akkora hangsúly fektetve. Arra gondolok, hogy például a Délvidéki Magyar Színjátszás Napja apropóján, ami ősszel van, fiatal rendezőket hívnánk, akik esetleg még nem is végeztek az egyetemen. Megszólíthatnánk ugyanakkor a színitanodásokat, a Fabulra Rasa színházi csoportot, bemutatkozási lehetőséget biztosíthatnánk nekik a Jadran színpadon. Drámaíró pályázatot hirdethetnénk fiataloknak, s dramaturgiai segítséget tudnánk nekik adni. Tehát mindenfelé szerteágazó feladatok vannak. Elsősorban közönséget kell nevelni, színházértő, színházszerető embereket.

- Esetleg voltak-e már megbeszélései ennek kapcsán az elmúlt néhány hétben?

- Igen, az első darabunk kapcsán, ami Pass Andreának a műve, az Újvilág, s amit maga a szerző fog rendezni. Itt az az érdekesség, hogy a főszerepet Gregus Lilla játssza, aki most még negyedéves gimnazista, a színművészetire készül, de úgy gondoltam, hogy mivel a darabban egy középiskolás lányról van szó, s Lilla már évek óta színjátszással foglalkozik, most éppen a Tanyaszínházban játszik, neki adok egy lehetőséget. Azt gondolom, hogy ez a saját korosztályában nagyon érdekes lesz, s biztosan jönnek majd a színházba az osztálytársak, barátok.

„A gondokat félre kell tenni”

- A Szabadkai Népszínház számos gonddal küszködik, s ezek most mind az Ön nyakába szakadnak. Kezdve azzal, hogy nincsen épületük, méltatlan körülmények között próbálnak egy régi gyárcsarnokban, színészek hagyták el a társulatot az alacsony fizetések miatt. Soroljam még?

- Huszonkét éve vagyok a Népszínház tagja és én már ezekbe a problémákba jöttem haza. Igaz, hogy akkor még a régi épületben dolgoztunk valamivel jobb körülmények között, mint most, viszont azt gondolom, hogy ezt most félre kell, hogy tegyük, ha lehetséges! Ezt megoldani mi nem tudjuk. Ehhez sokkal nagyobb erő, hatalom, pénz szükséges. Azzal kell foglalkoznunk, hogy mik a lehetőségek. A szűkös keretek között kell megoldani azt, amit szeretnénk. Ez olyan, mint a kötött versírás. Alkalmazkodni kell a jambusokhoz, de azért tudunk jó verset írni. Reméljük a szebb jövőt. A legnagyobb probléma persze ez, hogy milyen körülmények között dolgozunk és mekkora fizetést kapunk, de az is nagy gond, hogy olyan gyorsan váltakoznak a színház körül dolgozó emberek, kellékes, díszítő, satöbbi, hogy azt tapasztalom, hogy többen vannak azok, akik még soha nem láttak rendesen működő színházat. Így nehéz megkövetelni egy olyan fegyelmet, odaadást, mert a színházban mégiscsak van agy hierarchia, amit az ember egy normálisan funkcionáló intézményben elvárhat.

- Egyébként most hány tagja van a társulatnak?

- Tizenhét színész van a társulatban, de társulati tagoknak számítanak azok is, akik csak a magyar társulatnak dolgoznak. Az ő pontos számukat nem tudom megmondani, de az öltöztető, a fodrász, a fénytechnikus, a hangtechnikus, akik csak nekünk dolgoznak, ők is társulati tagok. Olyan 22-en, 23-an lehetünk így.

- Néhány évvel ezelőtt vezették be a közszférában a létszámstopot. Ez mennyire érinti önöket?

- A Népszínházat egészében drasztikusan érintette. 115 munkásunk volt még pár évvel ezelőtt és ezt 73-ra csökkentették, ami nagyon nagy leépítést jelent, s ez veszélyeket is hordoz magában, mert ha bárki lebetegszik, mondjuk a fénytechnikus, nincs, aki beugorjon helyette. Ezt azonban elmondhatom a takarítónők esetében is. Nekünk a két épületben két takarítónk van. Nekik kell ellátni azt a munkafeladatot, hogy tisztántartsák az épületet úgy, hogy estéről estére több száz ember megfordul egy-egy előadáson. Portásunk meg nincs is. Az esti próbákat például úgy kell megoldanunk, hogy az ügyelő vagy a rendezőasszisztens hordja magával a kulcsokat és mindent nyitunk-zárunk magunk után.

„A lefektetett alapokra szeretnék építkezni”

- Hogyan látja, milyen lesz az elkövetkező négy évben a Népszínház Magyar Társulata egyrészt a produkciókat, másrészt a társulatot tekintve?

- Mindenképpen szeretném megtartani azokat az elemeket, amiket az előző társulatigazgatók határoztak meg vagy hoztak be a színházba, de fontosnak tartom a saját programom megvalósítását is. Úgy szeretném a tevékenységet bővíteni, hogy az kiegészítse az eddig lefektetett alapokat, s az újabb izgalmas dolgokat is adjon a kollégáknak. A 4 év az 16 bemutatót jelent 16 rendezővel. Ezt kellett viszonylag konkrétan meghatározni úgy, hogy nagyon nehéz több évre előre tárgyalni, mert szerződéseket csak az adott évadra lehet kötni. Igyekeztem optimálisan, mindenféle műfajból válogatni, gondolok a regényadaptációtól kezdve, a kortárs drámaíráson át a nagy, világirodalmi művekig. A rendezők esetében ugyanezt gondoltam. A fiataloktól, s a most felkapott rendezőktől kezdve úgymond a nagy bölényekig, akik ismerik a társulatot és szívesen dolgoznának velünk, illetve akiket megengedhetünk magunknak. Tudni kell, hogy ezek a megszorító intézkedések nemcsak a fizetéseinket érintették, hanem a produkciós költségeket is. nagyon nehéz nagyon kevés pénzből jól gazdálkodni.

- Szerényebb a díszlet, a kosztüm?

- Igen, meg kevesebb pénz van rendezőre. Nyilván egy jó rendezőnek ára van, meg egy jó koreográfusnak, de akkor a szerzői jogdíjakról még nem szóltam egy szót sem. Volt már olyan, hogy azért kellett félre tenni egy-egy művet, mert nem tudtuk a szerzői jogdíjat megfizetni. Akkor még egy betű nem íródott le, csak arról volt szó, hogy mi azt a darabot eljátszhatjuk-e. A zenére ugyanez vonatkozik. Külön fizetünk minden egyes hangért és ezek nagyon nagy összegek. Sajnos a szerzői jogokról szóló törvény olyan, hogy egy szerényebb költségvetéssel rendelkező Népszínház ugyanannyi szerzői jogdíjat fizet, mint például egy fővárosi intézmény. Én ezt problémának látom. Ezt át kellene gondolniuk azoknak, akik ezzel foglalkoznak.

- Valahol nyilatkozta, hogy megszűnt a színház zenekara. Ezt újra tudnák-e szervezni?

- Sajnos nem hiszem. Ez is pénzkérdés, de azt gondolom, hogy ezt teljesen az alapoktól kellene kezdeni. Arra gondolok, hogy akár már a szabadkai Zeneiskolában foglalkozni kellene azzal, hogy kik azok, akiket a színpadi zene érdekel, vagy a színpadon való élő zenélés, mert a színész mozdulatainak a lekövetése nem ugyanaz, mint egy koncert. Ideális lenne, ha lenne zenekarunk. Minden mű, ha élő zenével szólal meg, az plusz 50 százalékot ad hozzá a darabhoz. Nemcsak a zenés művekhez, a prózai darabokat is nagyon szépen le lehet követni.

- Akkor zenés darabok az elkövetkező években nem lesznek?

- Lesznek zenés darabok, s most pont azon dolgozunk, hogy élő zenével, ha lehet. Annak idején a Mágnás Miskát játszottuk a Garden Quartettel, s most egy Fekete Péter előadás készül majd a karácsonyi bemutatóra. Nincsenek még konkrét ígéretek, de foglalkozunk ezzel, hogy élő zene legyen. Ez lenne az ideális.

- Említette, hogy szeretne fiatal színészeket foglalkoztatni. Odafigyel-e, hogy kik jönnek ki a színiakadémiáról?

- Igen. Említettem, hogy 17 tagú a társulat, de 18-an lehetünk. Egy hely tehát még betöltésre vár. Meg is néztem a Tanyaszínház előadását, ahol egy szereplőt kivéve most csak akadémisták játszanak. A különböző generációkra mindig szükség van egy társulatban. Idősebb generációink most azért nincsenek, mert Milošević háborúiban ők mentek külföldre, s most ők lennének már az idősebb generáció. Jelenleg csak középgeneráció van a színházakban. Mindenféleképp szükség lenne a fiatalokra, mert az a fajta frissesség, másként gondolkodás, amit ők hoznak, az minden művészet alapja. Így tudnánk fejlődni mi is.

„Próbálunk nyitni mi is”

- Milyen együttműködésük van külfölddel, kapnak-e támogatásokat?

- Kapunk innen-onnan. Ezek kisebb támogatások, de nekünk nagyon sokat jelentenek. Nagyon sok meghívásunk is van külföldről, főleg az anyaországból, ahol fesztiválokon veszünk részt. Más országokban, például a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón is általában jelen szoktunk lenni. Most az a terv, már beszéltünk is erről Brestyánszki Boros Rozália dramaturggal, hogy új fesztiválokat kutatunk fel. Akár olyan fesztiválokat is, amik nem feltétlenül a magyar nyelvterülethez kapcsolódnak. Próbálunk egy kicsit nyitni mi is. Ha Nyugat-Európa színházi vérfolyamába nem is tudunk bekerülni, de Kelet- és Közép-Európában mindenféleképpen vannak olyan jeles lehetőségek, ahová szívesen mennénk.

- Az itthoni tájolásnak megvannak-e a feltételei? Egyrészt Önöknek megvannak-e az eszközeik, autóbusz, satöbbi, másrészt a vajdasági kultúrházak tudják-e fogadni az előadásokat?

- A tájolás szándéka és akarata megvan bennünk, a művelődési házakat vezető emberekben úgyszintén a fogadókészség. Egyelőre a Magyar Nemzeti Tanács segíti a tájolásainkat. Ezeket tudjuk száz százalékban megvalósítani, mert a fogadóhelyeknek gyakran nincsen pénzük, hogy a költségeket ki tudják fizetni. Nekünk bérelnünk kell az autóbuszt meg a díszletet szállító kamiont is és ez nem olcsó mulatság. Nagyon nagy probléma, hogy sok helyen nem tudják fűteni a művelődési házakat. A tájolást úgy kell programozni, hogy a fűtési idényen kívül essen. Viszont nyáron nem lehet tájolni, sőt még ősszel is bajos, mert a mezőgazdasági munkálatok még zajlanak, nem szívesen járnak az emberek ilyenkor még szórakozni. Marad tehát a késő ősz és a tavasz, amikor már nem kell fűteni. Arra is kell gondolni, hogy befér-e a díszlet a színpadokra. Egyébként azoknál a daraboknál, amelyekről azt gondoljuk, hogy tájolásra is alkalmasak lesznek, odafigyelünk a díszlettervezésre. A Jadran színpada, ami valójában nem is színház, iszonyatosan széles. Ilyen lehetőségek máshol nincsenek. Erre külön figyelni kell, hogy ha valahová elmegyünk, ott az emberek teljes értékű előadást kapjanak, s ne csak valaminek a szedett-vedett kivonatát.

- S a végére egy kissé személyes jellegű kérdés: hogyan telik a nyár? Pihenéssel, vagy azért van egy pici izgalom az új évad kezdete előtt?

- Munkával telik a nyár. Július elsején neveztek ki, s ez azt jelentette, hogy július-augusztusban nekem legalább négy rendezőt találnom kell a következő színházi évadra, sőt, már jó lenne előre is gondolkodni, hogy ne foglalja le más azt az adott rendezőt, akit én szeretnék meghívni. Ez az egyik dolog, a másik pedig az, hogy szeptember 2-án, amikor elindulnak a próbák, addigra legalább 2-3 hónapot repertoárszerűen úgy össze kell állítani, hogy az ne zavarja a társulat azon tagjait, akik próbálnak, de benne legyen a tájelőadás, s ezt le is kell egyeztetni a szerb társulattal. Izgalom az nincs, mert tudtam, hogy mi vár rám. Húsz éve itt vagyok, látom a színház mindennapi munkáját, de dolgoznom kell nyáron is, minden nap pár órát be kell mennem az irodába. Azonban nem panaszkodok, mindezt önként vállaltam.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szeptember 21-e a magyar dráma napja, a magyarországi és határon kívüli magyar drámairodalom ünnepe. Arra emlékezünk ekkor, hogy 1883. szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a Nemzeti Színházban. 1984-ben kezdeményezte a Magyar Írók Szövetsége, hogy ennek...
2019. SZEPTEMBER 22.
[ 16:49 ]
Már négy hónap lepergett abból a tizenkettőből, amennyit az aláírásgyűjtők kaptak arra, hogy összeszedjenek egymillió támogatót hét uniós tagállamból – mégis alig húszezren szignózták azt az európai polgári kezdeményezést, amely a kisebbségben élő közösségeknek, jelesül a határon túli magyaroknak is több...
2019. SZEPTEMBER 17.
[ 22:19 ]
A bukaresti propaganda ellenére Romániában nem rendezett a magyarkérdés, és nem is lehet az, amíg nem adják meg az autonómiát, ami nélkül nincs biztosítéka a magyar megmaradásnak – állapította meg a Krónikának adott interjúban Demkó Attila budapesti biztonságpolitikai szakértő. A tavaly a székely szabadság napjára...
2019. SZEPTEMBER 17.
[ 15:42 ]
Beolvasás folyamatban