Választások 2020
Pásztor István: A magyar ügyeket csak erős politikai érdekérvényesítéssel lehet hatékonyan képviselni

Fontos a magyar érdekképviselet, és hogy ott legyünk, ahol a döntések születnek - nyilatkozta a Pannon RTV-nek a VMSZ elnöke Belgrádban. A politikai pártok képviselőivel tárgyalt a szerb államfő.

Június 21-én tartják a választásokat Szerbiában - jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő, miután ma délután tárgyalt a politikai pártok képviselőivel. Az egyeztetésen Pásztor István, a VMSZ elnöke is részt vett.

A Pannon RTV-nek nyilatkozva elmondta, a magyar ügyeket csak akkor lehet hatékonyan képviselni, ha a magyar közösségnek erős politikai érdekérvényesítő ereje van. Kiemelte, megmutatkozik, hogy melyek azok a kérdések, amelyeket eddig a VMSZ közbenjárására sikerült megoldani. Szavai szerint ezért is fontos, hogy az ember ott lehessen, ahol a döntések születnek.

„A mi számunkra az a fontos, hogy maximalizáljuk azt a közösségi támogatást, ami a legitimitást fogja biztosítani. Az elmúlt napok és hetek is azt bizonyították, akár az ingázók kérdése körül, akár az érettségizők kérdésének a megoldása körül, akár a kijárási tilalom körüli szabályok letisztázása körül, akár az egyszeri segélycsomag kiosztásának ügye körül, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy a magyar közösségnek van-e erőteljes politikai érdekérvényesítő ereje.”

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A politikai élet minden résztvevőjét erőszakmentes kampány lefolytatására és a politikai ellenfelek tiszteletére szólított fel hétfő este Aleksandar Vučić szerb elnök. Mint mondta, a június 21-én megrendezésre kerülő választások alkalmat nyújtanak arra, hogy a polgárok kifejezzék politikai akaratukat, a politikai...
2020. MÁJUS 12.
[ 9:42 ]
A választási tevékenységnek a járvány miatti megszakítását követően a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) ülésén újraindították a június 21-re kiírt választások folyamatát, jelentette be Maja Gojković szerb házelnök, hozzátéve, hogy módosították a törvényeket, amelyek lehetővé teszik, hogy az...
2020. MÁJUS 11.
[ 14:29 ]
Boško Obradović éhségsztrájkba kezdett a szerb parlament lépcsőjén, így támogatva Miladin Ševarlić független képviselőt, aki elsőként kezdett ily módon tiltakozni, a bojkottáló ellenzék oldalán egyébként szinte teljes csend honol – így néz ki a szerbiai politikai színtér több mint egy hónappal a június 21-re...
2020. MÁJUS 11.
[ 9:04 ]
Beolvasás folyamatban