A főszakács ajánlata
Tarja rakott burgonyaágyon

Hozzávalók:
- 60 dkg kicsontozott tarja,
- 30 dkg húsos szalonna vékonyra szeletelve,
- 1 kg héjában főtt burgonya,
- 1 nagy fej lila hagyma,
- 3 gerezd fokhagyma,
- 1 marék friss, vagy egy evőkanál szárított vegyes zöldfűszer (szurokfű, kakukkfű, rozmaring),
- só, frissen őrölt bors,
- 1 kávéskanál pirospaprika,
- 3 dl tejföl.

A hússzeleteket kissé kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. A burgonyát alaposan megmossuk, 6-7 mm vastag karikákra vágjuk. A szalonnát keskeny szeletekre szeljük. Egy tepsiben rétegezünk egy sor szalonnát, egy sor burgonyát, megsózzuk, borsozzuk, meghintjük az aprított zöldfűszerekkel. Erre tesszük a tarját, egy réteg lila hagymát felkarikázva, fokhagymát felszeletelve és ismét egy sor burgonyát és egy réteg szalonnát. A tetejére öntjük a sóval, borssal, paprikával elkevert tejföl. Az ily módon megrakott tepsit lefedjük alufóliával, és 180 fokra előmelegített sütőben 1 órát sütjük, majd a fóliát levéve 10-15 perc alatt megpirítjuk a tetejét. Friss salátával tálaljuk.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első.

Kelkáposzta-krémleves - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
Zöld tészta - illusztráció
2024. MÁRCIUS 25.
Hagymás birkasült - illusztráció
2024. MÁRCIUS 23.
Bográcsos pásztortarhonya - illusztráció
2024. MÁRCIUS 20.
Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A tojássárgákat habosra keverjük a cukorral és vaníliás cukorral, felváltva hozzáadagoljuk a vizet és a rozsliszttel és sütőporral elkevert lisztet, majd óvatosan hozzákeverjük a habot. Sütőpapírral kibélelt nagyobb tepsibe öntjük a...
2024. MÁRCIUS 17.
Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A szoba hőmérsékletű vajat a cukorral habosra keverjük, és apránként hozzáadjuk a tojássárgákat, a vaníliás cukrot és a rumot. A sütőport és a lisztet összevegyítjük és apránként a vajas masszához keverjük. Ezután óvatosan...
2024. MÁRCIUS 15.
Elkészítése: A gombát fél órára beáztatjuk langyos vízbe. A tészta hozzávalóiból ruganyos tésztát gyúrunk, és 30 percig pihentetjük. A vaj és olaj keverékében megfuttatjuk a hagymákat, hozzáadjuk az apróra vágott gombát, fűszerezzük, és a gombaléből egy keveset aláöntögetve, puhára pároljuk. A tésztát...
2024. MÁRCIUS 14.
Beolvasás folyamatban