A főszakács ajánlata
Rakott sárgarépa

- 1 kg sárgarépa felkockázva, 10 percig enyhén sós vízben párolva,
- 30 dkg darált hús (sertés, marha vagy pulyka),
- 10 dkg füstölt szalonna,
- 1 pohár zsírszegény tejföl,
- 10 dkg rizs félpuhára főzve enyhén sós vízben,
- 2 db száraz zsemle,
- 2+2 db tojás,
- só, bors,
- őrölt édes-nemes pirospaprika

A füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk és a felét egy tűzálló tál alján egyenletesen elterítjük Erre helyezzük rá a lecsöpögtetett, nagyjából puha, de semmiképp sem mállós répakockák felét. A darált húst összedolgozzuk a szalonna másik felével, a tojásokkal, a tejföllel, az áztatott és kinyomkodott zsemlékkel, valamint a főtt rizzsel. Sóval, borssal és kevés pirospaprikával megízesítjük. A húskrém felét egyenletesen elterítjük a réparétegen. Erre kerül rá még egy réteg répa. A legfelső réteg pedig legyen megint húsos massza egyenletesen eloszlatva. Előmelegített sütőben 20 percig sütjük alufóliával vagy a sütőtál tetejével letakarva. Kivesszük a sütőből és ráöntjük a felvert 2 tojást, és még 10 percre visszatesszük a sütőbe.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első.

Kelkáposzta-krémleves - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
Zöld tészta - illusztráció
2024. MÁRCIUS 25.
Hagymás birkasült - illusztráció
2024. MÁRCIUS 23.
Bográcsos pásztortarhonya - illusztráció
2024. MÁRCIUS 20.
Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A tojássárgákat habosra keverjük a cukorral és vaníliás cukorral, felváltva hozzáadagoljuk a vizet és a rozsliszttel és sütőporral elkevert lisztet, majd óvatosan hozzákeverjük a habot. Sütőpapírral kibélelt nagyobb tepsibe öntjük a...
2024. MÁRCIUS 17.
Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A szoba hőmérsékletű vajat a cukorral habosra keverjük, és apránként hozzáadjuk a tojássárgákat, a vaníliás cukrot és a rumot. A sütőport és a lisztet összevegyítjük és apránként a vajas masszához keverjük. Ezután óvatosan...
2024. MÁRCIUS 15.
Elkészítése: A gombát fél órára beáztatjuk langyos vízbe. A tészta hozzávalóiból ruganyos tésztát gyúrunk, és 30 percig pihentetjük. A vaj és olaj keverékében megfuttatjuk a hagymákat, hozzáadjuk az apróra vágott gombát, fűszerezzük, és a gombaléből egy keveset aláöntögetve, puhára pároljuk. A tésztát...
2024. MÁRCIUS 14.
Beolvasás folyamatban