A főszakács ajánlata
Magvas tönkölybúza kenyér

Hozzávalók:
- 15 dkg világos tönkölyliszt,
- 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt,
- 1 dkg szárított instant élesztő,
- 1 evőkanál búzasikér,
- 10 dkg búzakorpa,
- 1 evőkanál szezámmag,
- 1 evőkanál napraforgómag,
- 1 evőkanál zabpehely,
- 2 evőkanál búzacsíra,
- 1 evőkanál só,
- 1 evőkanál cukor,
- 2-2,5 dl langyos víz,
- 0,3 dl kukoricacsíra-olaj vagy lenmagolaj.

A hozzávalókat a víz és az olaj kivételével egy tálban szárazon elkeverjük, majd hozzáadjuk az olajat és annyi langyos vizet, amennyivel jól gyúrható lesz a tészta (kb. 2- 2,5 dl). Jól összedolgozzuk, és tíz percig dagasztjuk.
Egy, az előbbinél nagyobb tálba engedünk forró vizet, és a kisebb tálat a tésztával beletesszük.
Konyharuhával több rétegben betakarjuk úgy, hogy a nagyobbik tálat is teljesen eltakarja. Egy órán át hagyjuk így kelni, majd az óra leteltével átgyúrjuk, és ismét kelesztjük ugyanezen a módon egy órán keresztül. A szépen megkelt tésztát sütőlapra tesszük, a tetejét tejjel megkenjük, és tejbe áztatott tökmag és lenmag keverékével jól beborítjuk. A sütő aljába egy lapos edényben kb. 2 dl vizet teszünk, és a kenyeret hideg sütőbe téve közepes lángon kb. 50 percig sütjük.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első.

2018. JÚNIUS 24.
2018. JÚNIUS 23.
2018. JÚNIUS 21.
A majonézt a tejföllel hígítjuk, ebbe a sűrű mártásba reszeljük a sárgarépát, a hagymát, a zellert. Belekeverjük a laskára vágott párizsit, jégsalátát és az angol zeller szárát. Azonnal fogyasztjuk, mert a nyers zöldségfélék levet engednek, és hígítják a salátát.
2018. JÚNIUS 20.
A megmosott, kimagozott cseresznyét lábasba tesszük, felöntjük 1,2 dl vízzel, a cukor, citromlé és só hozzáadásával 5 percig főzzük. Közben a galuska hozzávalóiból csomómentes tésztát keverünk, majd egy kanállal, a szokásos módon galuskákat formálunk belőle, és a takaréklángon fövő levesbe szaggatva 10 percig...
2018. JÚNIUS 19.
A zöldbabot, megtisztítjuk, megmossuk és bő sós vízben roppanósra főzzük. A szalonnát apróra vágjuk, megsütjük, és a zsírjában megfuttatjuk az apróra vágott vöröshagymát, majd hozzákeverjük a lecsepegtetett zöldbabot. A krumplit meghámozzuk, 1 cm-es karikára vágjuk, és sós vízben megfőzzük....
2018. JÚNIUS 18.
Beolvasás folyamatban