Gazdaság
Magyarkanizsa: 15 millió dinár a mezőgazdaság támogatására
Betűméret:             

A tavalyi évhez viszonyítva jelentősen megnövekedett a községi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (MFA) rendelkezésére álló keretösszeg. Míg 2014-ben csak egymilliót, addig az idén 15 millió dinárt tud fordítani a mezőgazdasági termelők támogatására.

A kedd délelőtti sajtótájékoztatón Halász Mónika, a Községi Tanács mezőgazdasági, víz- és erdőgazdálkodási megbízottja arról számolt be, hogy ebben az évben a termelőket közvetlen és közvetett támogatásokban is részesítik.

- A közvetlen támogatási formák közül a mezőgazdasági biztosításokra 10 százalékos támogatást nyújtunk, és ha az állam is biztosítja ehhez a maga 40 százalékát, akkor a termelők gyakorlatilag fele áron köthetik meg biztosítási szerződéseiket. Az önkormányzat 50 százalékos nagyságrendben támogatja a mezőgazdasági hitelek kamatait is, míg a szarvasmarhák mesterséges megtermékenyítése esetében a mag árát fedezi a MFA. Ezeken kívül az idén 14 támogatási vonal áll a termelők rendelkezésére. A juhtenyésztés támogatási programját két évvel ezelőtt indította be önkormányzatunk. Tavaly ez kimaradt, az idén azonban igényelhető támogatás kosok beszerzésére, amellyel felfrissül a vérvonal és lehetővé válik az új állomány anyakönyveztetése, ami nélkül állami támogatásra sem jogosultak a gazdák. A mezőgazdasági kapcsolható gépek és eszközök vásárlásakor a MFA 50 százalékos támogatást nyújt a gazdáknak. Segítséget nyújtunk méhészeti valamint tejminőség-mérő és tejtermékek csomagolására szolgáló eszközök és felszerelések beszerzéséhez is. Fedezzük továbbá a belvízzel sújtott területek altalaj-lazításának költségeit, amit a földtulajdonosok igényelhetnek, azután az erdőtelepítés kataszteri kiadásait, a biotermelők tanúsítvány-megszerzési költségeit, de a biotermelésre most átálló termelők időközben jelentkező kiadásait is. Felvállaljuk a földutak termelők által történt javításának üzemanyagköltségeit és a védjegyek megszerzésének költségeit is, legyen az akár termékmegkülönböztető, akár földrajzi eredetre utaló vagy más jellegű védjegy. Ahogyan eddig, az idén is kifizetjük a szervezett vásár- illetve kiállításlátogatások utazási költségeit valamint a belépőjegyek árát. Újdonságnak számít, hogy visszamenőleges hatállyal finanszírozzuk az elhullott állatok tetemeinek elszállítását is. Egy termelő egyazon évben egyszeri, legtöbb 32 ezer dináros támogatást kaphat ezeknek a kiadásoknak a fedezésére. Erre a támogatásra azok is jogosultak, akik már a tavalyi év októbere óta végeztettek ilyen szolgáltatást és kifizették a számlát a szolgáltatónak. Egy esetleges járvány esetén sajnos további költségátvállalást nem tudunk fogadni. A felsorolt támogatási vonalak közül sok elérhető a minisztériumnál is, ahol természetesen nagyobb pénzeszközök állnak a termelők rendelkezésére. Egyeseket közülük a minisztériumnál már lehet igényelni, a községi támogatásokra viszont úgy egy hónap múlva jelentetjük meg a felhívásokat, amelyek addig élnek majd, amíg futja a pénzügyi keret. Annyit a termelőknek mindenképpen tudniuk kell, hogy a községi támogatásokra csak abban az esetben pályázhatnak, ha ugyanarra a fejlesztésre máshol nem nyújtottak be pályázatot – nyilatkozta Halász Mónika tanácstag.

Bödő Sándor

Ma 15 órától új üzemanyagárak érvényesek Szerbiában. Az eurodízel literenként 229 dinárba, az Europremium BMB 95-ös benzin pedig 200 dinárba kerül. A dízel ára az előző héthez képest két dinárral emelkedett, míg a benziné két dinárral csökkent. A múlt héten az eurodízel literje 227, a benziné pedig 202 dinár...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:02 ]
Ma jár le a 2026. évi ingatlanadó harmadik részletének befizetési határideje a magán- és jogi személyek, valamint a vállalkozók számára. Az ingatlanadóról szóló törvény értelmében az adót negyedévente, az adott negyedév kezdetétől számított 45 napon belül kell befizetni. Késedelmes fizetés esetén 16,5...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 9:33 ]
A Szerb Nemzeti Bank (NBS) igazgatóbizottsága úgy döntött, hogy 5,75 százalékon tartja az irányadó kamatlábat. A betéti rendelkezésre állás kamatlába 4,5, a hiteloldali rendelkezésre állásé pedig 7 százalék maradt. A döntés meghozatalakor az igazgatóbizottság elsősorban az infláció eddigi és várható alakulását,...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 20:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó