Kárpát-medence
Potápi: Várhatóan idén is 240 ezren jelentkeznek majd a külhoni magyarság oktatási-nevelési támogatására
Betűméret:             

Ahogy tavaly, úgy várhatóan idén is hozzávetőlegesen 240 ezer külhoni magyar gyermek oktatási-nevelési támogatására nyújtanak majd be pályázatot - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

Az államtitkár hétfőn jelentette be, hogy három év után ismét a korábbi, 22 400 forintos fejenkénti támogatási összeggel hirdeti meg a nemzetpolitikai államtitkárság a Szülőföldön magyarul elnevezésű, a külhoni magyarság oktatási-nevelési támogatását, amelyben magyar nyelvű nevelésben résztvevő óvodás, valamint általános- és középiskolás tanulók részesülhetnek.

A politikus kiemelte a magyar nyelvű óvodai nevelés jelentőségét: mint mondta, az óvodáskor nagyon fontos korszak a szocializációban, és a magyar iskola szempontjából sem mindegy, hogy milyen nyelvtudással érkeznek oda a gyerekek.

A kormány ezért is határozott tavaly decemberben a Kárpát-medencei, 17 milliárdos óvodaprogramról, amelynek keretében bölcsődéket, óvodákat lehet építeni vagy felújítani a külhoni magyaroknak - emlékeztetett. "Ennyi pénz intézményekre még sohasem volt" - fűzte hozzá. (MTI)

Folytatódik a külhoni tanulmányi kirándulásokat támogató Határtalanul! program, és a határon túli magyar nyelvű elektronikus sajtó támogatására is elérhető egy pályázat - közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium hétfőn az MTI-vel. A közleményben kiemelték: a hétfőn közzétett...
2026. OKTÓBER 5.
[ 17:51 ]
Közös nyilatkozatban üdvözölte az ukrán parlament elé terjesztett új kisebbségi oktatási törvénytervezetet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), egyúttal annak mielőbbi és hiánytalan elfogadását sürgetve. A Brenzovics László, a KMKSZ, valamint Zubánics...
2026. OKTÓBER 2.
[ 20:42 ]
Második alkalommal rendezik meg a Bartók Napokat Sepsiszentgyörgyön; a rendezvénysorozatnak október 8. és 11. között ismét a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Terme ad otthont, ahol öt hangverseny és egy zenetörténeti előadás várja a közönséget - közölték pénteken a szervezők az MTI-vel. A közlemény szerint a program...
2026. OKTÓBER 2.
[ 19:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó