Kárpát-medence
Répás: kiadvány a Kárpát-Pannon térség etnikai arculatáról a külhoni és anyaországi középiskoláknak
Betűméret:             

A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint korszakalkotó a Kárpát-Pannon térség változó etnikai arculata című kiadvány, amelyet valamennyi külhoni és magyarországi középiskolába eljuttatnak.

Erről Répás Zsuzsanna pénteken a fővárosban beszélt, amikor Kocsis Károly akadémikussal, a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Intézetének igazgatójával közösen bemutatta az újra kiadott, kibővített kötetet a sajtó képviselőinek.

Olyan kiadvány született, amely korszakalkotó a tudományosság és a nemzetpolitika szempontjából egyaránt - hangoztatta a helyettes államtitkár. Hozzátette: a kötet az elmúlt 500 év térségbeli etnikai változásait mutatja be. Az adatok 12-14 etnikumról szólnak, településekre lebontva.
Répás Zsuzsanna kiemelte: nagyon fontos, hogy lássák, miként alakultak az etnikai viszonyok, azért, hogy megértsék a jelenlegi folyamatokat. "Ez a velünk élő többi nép számára is fontos" - hangsúlyozta. A helyettes államtitkár jelezte: a kötetben a magyar mellett angol nyelven is megtalálhatók a különböző információk.

Megjegyezte: a kormány nemzetpolitikai gondolkodását is segíti a kötet, amelyet nemcsak a napi munka során használnak, hanem az a törekvésük, hogy minél többen megismerjék.

Kocsis Károly hangsúlyozta: a kutatások nem állhatnak meg a magyar határoknál.

A térség majdnem 34 ezer települését tartalmazza a kiadvány, amelyben próbálják a társadalomnak felvázolni milyen etnikai jellegű "küzdelmek" zajlottak.

Elkészítették többi között Erdély anyanyelvi térképét, de kitérnek Szlovákia, Kárpátalja, Horvátország, Vajdaság és Őrvidék helyzetére és a magyarországi viszonyokra is. Törekedtek az etnikai tisztogatások bemutatására is, és a kisebbségek nyelvén is feltüntették a települések elnevezését - jelezte, hozzátéve: a friss népszámlálási adatokat is tartalmazza a kötet.

A könyvet és a térképeket tartalmazó CD-t az államtitkárság minden magyarországi és külhoni magyar középiskolába, felső tagozatosakat tanító intézménybe eljuttatja, így összesen 2237 intézmény kaphatja meg őket. A munkában a köznevelési államtitkárság és a külhoni pedagógusszövetségek is segítenek. (MTI)

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében - tájékoztatta az MTI-t a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sajtószolgálata. Az elsősorban erdélyi...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 15:37 ]
A kárpátaljai magyar közösség korábban biztosított, szerzett jogainak teljes körű helyreállítását szorgalmazza az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) a szervezet 70. kongresszusának szombati küldöttgyűlésén elfogadott sürgősségi határozatában, hangsúlyozva, hogy ez elengedhetetlen feltétele a közösség...
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 20:08 ]
Lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról Csiki Zsolt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi politikusa, miután orvvadászat gyanúja merült fel vele szemben. Döntését szombaton jelentette be az RMDSZ városi szervezetének Facebook-oldalán. Csiki azt írta, az elmúlt hetek eseményei és a...
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 13:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó