"Sziveri János hazaérkezett"
Betűméret:
Sziveri János hazaérkezett − így fogalmazott Reményi József Tamás a legendás költőnek, az Új Symposion egykori főszerkesztőjének szellemi hagyatékát méltató könyvek szerkesztője a ma esti könyvbemutatón, amely Szabadkán, a Városi Könyvtárban került megrendezésre. A szerkesztő elmondása szerint a Sziveri János művei című kiadványból nem véletlenül hiányzik az „összes” jelző, hiszen bizonyára minden szerzőnek van néhány olyan műve is, amelyet nem szívesen látna viszont egy könyv hasábjain, amelyeknek sokkal inkább egy kritikai kiadványban lenne helyük. A közelmúltban a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent kötet Sziveri János verseit, képzőművészeti kisesszéit, drámáit és két életút-interjúját tartalmazza, amelyeket Keresztúry Tibor és Zalán Tibor kérdéseire válaszolva kerekített esszészerű vallomásokká.
A Sziveri János életművét ismertető könyv mellett az azonos kiadónál megjelent Partitúra ne légy soha! című antológia is bemutatásra került. A kötet a Sziveri János barátai és pályatársai által alapított Sziveri-díjas írók, költők írásait tartalmazza. A nevezésre már megjelent kötettel pályázhatnak a szerzők, és amint azt Reményi József Tamás elmondta, rendkívül büszke arra, hogy minden egyes Sziveri-díjjal kitüntetett személy az elismerés után, illetve az azt követő években vált ismertté a szélesebb közönség számára. A díjban 1992 óta több mint húszan részesültek, neveik pedig egyre mélyebb nyomot hagynak az irodalomban.
Az est házigazdája, Ágoston Pribilla Valéria, a könyvár igazgatóhelyettese volt. A szerkesztő Mikola Gyöngyi irodalomkritikussal, valamint három Sziveri-díjas szerzővel beszélgetett Lovas Ildikó íróval, Kollár Árpád költővel és Orcsik Roland költővel. A Sziveri-díjasok többek között elárulták, hogyan tekintenek ma azokra a szerzeményekre, melyekkel a Sziveri-díjasok körébe léptek, illetve mit jelent számukra Sziveri János. Mikola Gyöngyi arról beszélt, hogy minek a függvényében kaphat tartalmat a politikai költészet.
Reményi József Tamás az est végén megosztotta a közönséggel, hogy a közeljövőben Veszprémben kutatóközpontot létesítenek, amely Sziveri János nevét viseli majd. Az intézet célja pedig felölelni, és az utókor számára megőrizni az Új Symposion és más művészeti platformok szellemi hagyatékát.
A köteteket március folyamán több Kárpát-medencei városban is bemutatják. A végállomás Veszprém lesz, ahol a költő születésnapjának előestéjén, március 24-én a Sziveri-díjat is átadják
idei nyertesének.
Gy. V.




Jövőre nekilátnak Michelangelo Utolsó ítélet című remekműve restaurálásának a Sixtus-kápolnában. A kép állapotának nem tesz jót a látogatók áradata.
Restaurálni kell jövőre Michelangelo Utolsó ítélet című remekművét a Sixtus-kápolnában, mert a látogatók nagy tömege rossz hatással van a világhírű freskó...
2025. AUGUSZTUS 18.
[ 10:54 ]
Jankovics Marcell hitt az igazságban, küzdött az értéktelen ellen – hangsúlyozta Áder János volt köztársasági elnök Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeumban, a művésznek emléket állító Hit, remény és rajzfilm című kiállítás csütörtöki ünnepélyes megnyitóján.
Áder János kiemelte, hogy a művész...
2025. AUGUSZTUS 15.
[ 9:09 ]
Új válogatással gazdagodott az MNMKK Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) Fotótér elnevezésű online tartalomszolgáltatása: a Jókai-emlékév alkalmából száznégy Jókai Mórhoz és színházi munkásságához kapcsolódó fényképet publikáltak.
A Fotótér a nemzeti könyvtár folyamatosan bővülő felülete, amely...
2025. AUGUSZTUS 14.
[ 18:13 ]
