Magazin
Csodálatos hidat nyitottak meg Normandiában
Betűméret:             

Megnyitották a gyalogosok előtt kedden a normandiai Mont-Saint-Michelbe vezető új hidat. Az új hidat kilenc év tervezés és sok vita után hároméves munkával építették fel a Franciaországba települt osztrák sztárépítész, Dietmar Feichtinger irányításával.

A következő hetekben a turistákat a szigetre szállító speciális buszok, az engedéllyel rendelkező és a biztonsági járművek vehetik birtokba a hidat, ezután tartják majd a hivatalos átadó ünnepséget.

Az építész a Le Figaro című napilapnak adott interjúban elmondta, hogy igyekezett a 760 méter hosszú, kanyargó hidat szervesen a tájba illeszteni. A hidat 134 cölöp tartja. "A gyalogoshídon járva olyan az ember érzése, mintha a vízen járna" – mondta.

A beruházás költsége 43 millió euró volt.

A Couesnon folyó torkolatában, az öböl közepén, a parttól egy kilométernyire emelkedő sziget és a rajta álló középkori bencés apátság 1979-ben lett a világörökség része. Évente csaknem hárommillió turista keresi fel. (MTI)

Új női világcsúcsot állított fel a háromszor három soros Rubik-kocka kirakásában egy hatéves kínai kislány, miután egy versenyen öt kirakás alapján 4,27 másodperces átlagidőt ért el – közölte a CCTV kínai állami televízió kedden. A Vuhanban és Kuangcsouban rendezett versenyeken a kislány öt kirakás átlagideje...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:21 ]
Szeptember 23-án, szerdán hajnali 2 óra 5 perckor hivatalosan is megkezdődik a csillagászati ősz az északi féltekén. A kezdete az őszi napéjegyenlőséghez kötődik, amikor a Nap – a Földről nézve – áthalad az égi egyenlítőn, majd látszólagos mozgását a déli félteke felé folytatja. A napéjegyenlőség latin...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 17:30 ]
Nem mindennapi módszert választott a munkahelyi kiégés kezelésére egy čapljinai postás: a gyanú szerint a kézbesítésre váró nyugdíjakkal együtt Thaiföldre utazott. Stipe Jukić most azt mondja, megbánta a történteket, de egyszerűen csak elege lett mindenből. A pénzt családja és barátai segítségével visszafizetné. A...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 12:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó