Magazin
Magyarkanizsa: Támogatják a lombikbébiprogramot
Betűméret:             

Az alacsony a népszaporulat miatt, a születésszám növelése érdekében a magyarkanizsai községi költségvetés 250.000 dinárt irányoz elő a testen kívüli (in vitro) megtermékenyítés költségeinek támogatására.

A támogatás igénybevételével kapcsolatos tudnivalókról Darabán Piroska gyermek- és egészségvédelemmel megbízott tanácstagot kértük fel, hogy nyilatkozzon hírportálunknak.

- Demográfiai szempontból a község válságban van, hiszen a népesség 2002 óta közel 11% csökkent. Szerbiában 2013-ban mindössze nyolc városban jegyeztek pozitív természetes szaporulatot. Tehát az utóbbi két-három évben községünkben is a születésszám negatív tendenciát mutat, negatív értelemben magasan élen járunk a fehér pestis sújtotta területek között.

- A lombikbébi-program anyagi támogatása iránti igényeket előzőleg felmérték-e, voltak-e már korábban is párok, akik az önkormányzat segítségét kérték?

- A népesedési stratégia kidolgozása folyamán természetesen utánajártunk, hogy községünkben vannak-e olyan párok, akik már próbálkoztak, illetve szeretnék igénybe venni a köztársasági lombik-bébi programot. Az egészségházunk nőgyógyászati osztályának adatai szerint két-három évet megelőzően 5-6 házaspár volt, akik bekapcsolódtak már ebbe a programba. Tudtunk viszont olyan párokról is, akik külföldön, Magyarországon vették igénybe ezt a szolgáltatást. A községet is felkereste egy-két pár, akik rákérdeztek, hogy lehetséges-e ilyen támogatást igénybe venni (mivel számos szerbiai nagyvárosban már bevezették).

- Augusztus közepén tették közzé a nyílt felhívást a támogatásról, eddig hányan érdeklődtek, illetve konkrét igényléssel hányan fordultak Önökhöz?

- Eddig szóban három pár érdeklődött a nyílt felhívás kapcsán, viszont csak egy írásbeli kérelem érkezett be. Ez a gyér érdeklődés véleményünk szerint annak tudható be, hogy a dokumentumok beszerzése nehézségekbe ütközik a pároknak, illetve volt olyan pár, aki ezt a támogatási összeget kevésnek találta a teljes eljárás költségeihez képest. Tudunk olyan esetről is, akik már önköltségen elvégeztették a harmadik lombik-bébi programot, ezáltal olyannyira lemerült a család anyagi helyzete, hogy egy újabb próbálkozást már nem tudnak bevállalni, ezért belátható időn belül nem is próbálkoznak újra.

- Kik kérhetik a testen kívüli megtermékenyítés költségeinek megtérítését?

- A testen kívüli megtermékenyítés költségeinek megterítéséhez való jogosultságot akkor igényelhetik, ha a pár női tagja a kérelem benyújtásakor még nem töltötte be 41. életévét, mindketten a Szerb Köztársaság állampolgárai, állandó lakhelyük legalább két éve Magyarkanizsa község területén van, és teljesítik az Egészségügyi Minisztérium testen kívüli megtermékenyítési és a megfelelő köztársasági szakbizottsága által előírt egészségügyi követelményeket. Ami még nagyon fontos, hogy már két megelőző kísérleti eljárásnak részesei voltak, amelyet az állam támogatott.

- A vizsgálatok és beavatkozások mely egészségügyi intézményekben történhetnek, a magánorvosok számláit elfogadják-e?

- A testen kívüli megtermékenyítés költségeinek megtérítéséhez való jogosultságot a párok az azon intézményekben nyújtott szolgáltatások után érvényesíthetik, amelyekben a testen kívüli megtermékenyítés programját a Köztársasági Egészségbiztosítási alap támogatja.

- A babavárókat különböző gyógyszeres és hormonális kezeléseknek is alávetik és az utazás sem mellékes. Ezekre a kiadásokra is jár a térítmény?

- Mivel a községi rendelet egyértelműen kimondja, hogy a testen kívüli megtermékenyítésre jóváhagyott eszközöket közvetlenül a testen kívüli megtermékenyítést lebonyolító egészségügyi intézménynek kell átutalni, ezért utazási költségre nem használható fel a támogatás. Vagyis magát a beavatkozást támogatja a község. Viszont általában a gyógyszeres és hormonális kezelések magának a beavatkozásnak a részét képezik, ezért ezek is a költségek részét képezik.

- Páronként a térítés összege maximálisan 75 ezer dinár lehet, ami nagy segítséget jelenthet a leendő szülőknek, de vajon a meghatározott keretösszeg, a 250 ezer dinár mennyire fogja lefedni az igényléseket?

- A községi támogatás megközelítőleg a beavatkozás teljes költségének egyharmadát fedezi. Ezt az összeget 75 ezer dinárban állapította meg a rendelet. A jóváhagyott keretösszeg három pár igénylését fogja lefedni az idei évben. Ha az igény erre a támogatásra növekszik, a jövő évi költségvetésben ezt az összeget megemelhetjük. A maximális összeget azért kellett megállapítani, hogy több pár is élhessen ezzel a lehetőséggel.

- Ha minden előírt feltételnek eleget tesznek a támogatás kérelmezői, akkor hogy zajlik a procedúra?

- A Községi Közigazgatási Hivatal gyermekellátási ügyekben hatáskörrel rendelkező szervezeti egysége a bizottsági véleményezés alapján határozatot hoz a testen kívüli megtermékenyítés költségeinek megtérítéséhez való jogosultság érvényesítéséről. Ezután a pár által beadott számla alapján a község az eszközöket átutalja a megtermékenyítési eljárást lebonyolító intézmény számlájára, ahol ezt a beavatkozást el fogják végezni. A szolgáltatás elvégzését követő 30 napon belül pedig a pár az eljárás lebonyolításáról szóló jelentés fénymásolatát köteles eljuttatni a közigazgatási hivatal illetékes osztályára.

Major Ibolya

Már fél éve zajlik az Oroszország és az Egyesült Államok közötti alagút építésének előkészítése – jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja a nemzetközi beruházásokért és gazdasági együttműködésért. „Oroszországban hat hónappal ezelőtt kezdtük meg a megvalósíthatósági tanulmány...
2025. OKTÓBER 18.
[ 15:04 ]
Minden királyi titulusáról lemond András herceg, a brit uralkodó testvére, akivel szemben újabban ismét felmerültek azok a vádak, hogy szoros baráti kapcsolatokat ápolt Jeffrey Epstein néhai amerikai pénzemberrel és elítélt szexuális bűnözővel. A 66. életévében járó András - III. Károly király öccse, a néhai II....
2025. OKTÓBER 18.
[ 9:47 ]
Mikor válik valaki igazán felnőtté? Miért tekintenek a szülők felnőtt gyerekeikre is örök gyermekként? Még ha valaki önálló, dolgozik és saját háztartásban él, a szülők gyakran továbbra is túlféltően viselkednek. A határ a gondoskodás és a túlzott kontroll között azonban vékony, és ha átlépik, az...
2025. OKTÓBER 16.
[ 18:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó