Magazin
Szombaton hurka- és kolbászfesztivál Adorjánon
A sztárvendégek: Zvonko Bogdan és EDDA
Betűméret:             

A Tisza-menti kis falucskában szombaton ismét megtöbbszöröződik a lakosok száma. Ekkor tartják a sorrendben immár V. Hurka- és kolbászfesztivált.

Az Adorján Helyi Közösség és az ugyancsak a falu nevét viselő művelődési egyesület szervezésében megrendezésre kerülő színvonalas esemény reggel fél 8-kor hagyományos disznóvágással, szalmás pörköléssel kezdődik, majd kiosztják a húsokat. A hurka- és kolbásztöltő verseny 9 órakor kezdődik. Hogy a versenyzők és a vendégek kellemesen érezzék magukat, arról lakodalmas zenekarok gondoskodnak, így fellép a Tornyosi Zsiványok, a Kikindai Vidám Fiúk, a Tresnyeváci Ászok, a magyarkanizsai Eridanus, az oromhegyesi Nefelejts és az adai Homokóra is.

Eredményhirdetésre a 14 órakor esedékes ebédet követően kerül sor, majd 16.30-tól Zvonko Bogdan, 19.30-tól pedig az EDDA szórakoztatja a közönséget, 22 órától pedig Retro-party mellett szórakozhat az, aki még mindig bírja.

A rendezvényt gazdag kirakodóvásár is kíséri.

Bödő Sándor

Öngyilkos lett kedd hajnalban az a 30 éves orosz állampolgár, akit három ember meggyilkolásával gyanúsítottak Montenegróban. Elfogása közben a férfi tüzet nyitott a rendőrökre, majd magával is végzett - közölte a montenegrói rendőrség. Mihail Nyikolajevics Sabunyint hajnali 3 óra 35 perc körül találták meg a Herceg...
2026. SZEPTEMBER 1.
[ 11:42 ]
Egy jó baráti buli ritkán a drága dekoráción múlik. Inkább azon, hogy a társaság kap-e egy közös ritmust az első tíz percben. A házigazda ezért jobban jár egy erős alapötlettel, mint húsz apró programmal. A vendégek általában a konyhában torlódnak, kabátot keresnek, vagy azt figyelik, ki érkezett meg. Ilyenkor egy...
2026. AUGUSZTUS 31.
[ 16:42 ]
Új edukációs sorozatot indít a Semmelweis Egyetem; a "Semmelweis HELP a tányéron" című ingyenes, bárki számára elérhető információk célja, hogy tudományos alapokon nyugvó, hiteles, mégis a mindennapokban könnyen megvalósítható táplálkozási tanácsokkal, gyakorlatias tippekkel, valamint a tévhitek eloszlatásával...
2026. AUGUSZTUS 31.
[ 12:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó