Magyarország
Az MTA közgyűlésének megnyitója: 2020-ig 1200 milliárd jut kutatásra
Betűméret:             

A kormány 2020-ig 1200 milliárd forintot szán kutatásra, fejlesztésre és innovációra, ezzel Magyarország GDP-arányos kutatási ráfordításai megközelítik majd az EU-átlagot - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 187. közgyűlésének hétfői megnyitóján Budapesten.

Európa századokon át volt a világ vezető politikai és gazdasági hatalma, de mintha elfelejtette volna, minek köszönhette ezt a versenyelőnyét - emlékeztetett a kormányfő, hangsúlyozva: ehhez leginkább a tudomány és politika szövetsége kellett.

Orbán Viktor elmondása szerint a két terület is akkor léphet előre, ha együtt halad, ezért a magyar tudomány jövője, minősége Magyarországon politikai ügy: nem párt-, hanem nemzetpolitikai ügy - hangsúlyozta. Mint emlékeztetett, Magyarország nem rendelkezik nukleáris arzenállal, nagy olajkinccsel, százmilliós népességgel, de sajátos észjárással, komoly tudományos tradícióval igen.

A mai világban késhegyre menő küzdelem zajlik a tudós emberfőkért - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, aki szerint ma már nemcsak nyugaton, de keleten is olyan kutatási feltételeket teremtettek, amelyek mágnesként vonzzák a tehetséges kutatókat. A magyar kormány és az MTA ebbe a szellemileg alárendelt és kiszolgáltatott helyzetbe nem törődik bele - tette hozzá.

Orbán Viktor köszönetet mondott az akadémiának, amiért meghirdették a Lendület kutatóprogramot, amely 2009-ben 5 kutatócsoporttal és 500 millió forintos támogatással indult, mára pedig a kutatócsoportok száma és a támogatás is megsokszorozódott. Beszámolója szerint a kormány évekkel ezelőtt szövetséget kötött az MTA-val, ennek köszönhető, hogy 9,5 milliárd forint támogatásból felépülhetett a Természettudományi Kutatóközpont új épülete, míg a CERN-Wigner Adatközponthoz 8,5 milliárddal járult hozzá a kormány, a Nemzeti Agykutatási Programra pedig 2014-2017 között 12 milliárdot fordít. Ezen programok mellett a költségvetésből a 2010-es 1 százalékról, 2016-ra 1,4 százalékra nőtt a kutatásra szánt forrás.

Mint felidézte, 2008-ban Magyarország pénzügyileg összeomlott, és - noha mára visszafizette IMF-hiteleit - államadósságát ma is csökkentenie kell. Mindezt figyelembe a kutatástámogatás növekedése elismerésre méltónak mondható - jegyezte meg, hozzátéve: a tudományra fordított összegek jó befektetésnek bizonyultak.

Orbán Viktor közölte: a kormány célja, hogy Magyarország Közép-Európa legversenyképesebb országa legyen, 2020-ig ezért 1200 milliárd forintot terveznek kutatásra, fejlesztésre és innovációra költeni. Ez a támogatás már a GDP 1,8 százalékát jelenti, ami megközelíti az EU 1,9 százalékos átlagát - fűzte hozzá.

A miniszterelnök beszámolt arról, hogy Lovász Lászlóval, az MTA elnökével a közgyűlés megnyitása előtt megegyezetek: a kormány a jövőben is támogatni fogja az akadémia kutatóprogramjait.

Orbán Viktor üdvözölte, hogy az MTA a közeljövőben a víztudomány, az agrárinnováció és a szakmódszertan területén tervez jelentős előrelépéseket tenni, és figyelmeztetett: a következő időszak egyik legnagyobb kihívása a Kárpát-medence számára a klímaváltozás lesz. (MTI)

Az április 12-i országgyűlési választások eredménye arra kötelezi a kormányt, hogy minden korábbinál gyorsabban, bátrabban és tisztességesebben dolgozzon a magyar emberekért – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök hétfőn, az Országgyűlésben elmondott napirend előtti felszólalásában. A kormányfő a választások...
2026. OKTÓBER 12.
[ 19:37 ]
Fejes Pétert, a Vas megyei főügyészség korábbi főügyészhelyettesét javasolta Magyarország legfőbb ügyészének hétfőn Baka András köztársasági elnök. Az államfőnek azután kellett új jelöltet állítania, hogy az Országgyűlés szeptember végén ismét elutasította korábbi jelöltjét, Szathmáry Zoltánt. Fejes...
2026. OKTÓBER 12.
[ 13:26 ]
Talán már a jövő héten találkozhatok Brüsszelben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel - jelezte Magyar Péter a Helsingin Sanomat finn újságnak adott, szombaton megjelent interjúban. A miniszterelnök az alkotmány teljes újraírását kormánya egyik legfontosabb feladatának nevezte. A kormányfő az interjúhoz fűzött, a...
2026. OKTÓBER 11.
[ 19:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó