Média
Magyarkanizsa: Katona Róbert az Aranytollas diák
Kiosztották az Újságírók Magyarkanizsai Egyesülete fogalmazásversenyének díjait
Betűméret:             

Ebben az évben 45 pályamű érkezett arra a fogalmazásversenyre, amelyet az Újságírók Magyarkanizsai Egyesülete (ÚMKE) hirdetett meg a középiskolás diákok számára.

Az Aranytollas diák elnevezésű versenyt immár tizenegyedik éve hirdeti meg az egyesület. Korábban a szomszédos községek középiskoláiból is érkeztek munkák a pályázatra, idén azonban csak a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont diákjai küldték el munkáikat.

A Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban megtartott díjkiosztón elhangzott, hogy szinte minden felkínált téma érdeklődésre talált a diákok körében, a legtöbben azonban a Társadalmunk problémái, mindennapjaink gondjai illetve a migránsválsággal kapcsolatos témát választották. Népszerű volt a Jön a tavasz! és az Örömteljes hétvége téma is, de a világhálóhoz kapcsolódó témára is érkezett két munka.

Az ÚMKE fogalmazási versenyének sikerében nem kis érdemei vannak Bata Rózsa magyar nyelv és irodalom szakos tanárnak, aki minden évben írásra buzdítja diákjait, segíti őket és el is jön velük az eredményhirdetésre.

„Nagyon fontos a mai világban, hogy meghallgassuk vagy ha másként nem megy, hát elolvassuk, hogyan is gondolkodnak a fiatalok a világról, hisz csak így tudjuk megérteni, mi a fontos számukra, mi az, amin a felnőtt társadalomnak változtatni kellene a fiatalok érdekében. Az Aranytollas diák versenyen már legalább egy évtizede részt veszünk, a diákok minden évben nagyon várják a versenykiírást. Tanárként azt látom, hogy egyre bátrabbak, fejlődik gondolkodásuk, kifejezőkészségük, mernek üzenni a felnőtt táradalomnak. Zsűrizni mindig szubjektív dolog. Valószínűleg ha én ott ültem volna, esetleg más lett volna a véleményem, mint a mostani zsűritagoké, de úgy érzem, hogy tényleg a legjobb írások kapták a díjakat, az aranytollas írás pedig megállná helyét akár a KMV-n is.” - hallottuk a tanárnőtől.

A pályamunkákat a Röhrig Ottó egyesületi elnök, Istenes Erika és Aranyos Klára összetételű zsűri értékelte.

„Tizenegyedik éve, hogy egyesületünk megszervezi az Aranytollas diák fogalmazási versenyt, amely – ha a beküldött munkák száma valamelyest ingadozó is – töretlen népszerűségnek örvend a középiskolások körében.” - nyilatkozta Röhrig Ottó. „Mint minden évben, az idén is arra törekedtünk, hogy minél több témát ajánljunk fel a fiataloknak, hisz a diákok érdeklődési köre igen változatos. Ahogyan a kötött témákban, úgy a szabadokban is nagyszerű írások születtek. Meg kell említeni, hogy például a migránsválság kapcsán kétféle megközelítést tapasztaltunk. Voltak, akik teherként élték át a tavalyi eseményeket, mások empátiával írtak a községünkön átvonuló idegenekről. Az elbíráláskor elsősorban azt tartottuk szem előtt, hogy egy-egy írás mennyire önálló, mennyire saját élményeik a leírtak, mennyire nyújt az írás valós képet a feldolgozott témáról, mennyire a saját gondolataikat fejezik ki bennük, van-e valamilyen jövőképük. Sajnos azt is megtapasztaltuk néhány írásban, hogy már másodikos vagy harmadikos középiskolásként is komolyan foglalkoztatja őket a maradni vagy menni gondolata.”

A háromtagú zsűri döntése értelmében az Aranytollat Katona Róbert harmadikos tanuló érdemelte ki, az Örömteljes hétvége témára írt kiváló fogalmazásával, aki a díj mellé megkapta, az ÚMKE kedvezményekre feljogosító tagsági könyvecskéjét is. A második és harmadik díjat is két harmadikosnak Molnár Enikőnek és Szabó Nikolettnek ítélték oda, akik társadalmunk problémáival illetve a migránsválsággal foglalkoztak írásaikban. Különdíjban részesült Szalma Nikoletta Édesanyám című munkájáért. Globális társadalmunk pellengérre állításáért a másodikos Fábián Bálint is könyvjutalomban részesült.

A sors iróniája, hogy a díjazottak közül éppen egyikük sem volt ott az eredményhirdetésen, így az elismeréseket osztálytársaik vették át a nevükben. A díjkiosztón természetesen felolvasásra kerültek a legjobb pályamunkák, amelyek osztatlan sikert arattak a megjelentek körében.

Bödő Sándor

Lemondott a REM igazgatója - illusztráció
2026. OKTÓBER 15.
[ 20:43 ]
Szervezetileg és tartalmilag is meg kell újítani a közmédiát, hogy pártatlanul, függetlenül, a társadalom minden rétegét és korosztályát megszólítva tudjon működni, miközben reagál a technológiai változásokra – mondta a Független Közmédia Testület (FKT) elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Bayer...
2026. OKTÓBER 14.
[ 11:51 ]
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselője is meghívást kapott a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) október 21-i választási vitájára, amelyen többek között az Aleksandar Vučić nevével fémjelzett lista és az Egyetemista lista képviselőjével vitázhat. A szerb közszolgálati televízió az október 25-i...
2026. OKTÓBER 13.
[ 19:21 ]
Változatos közéleti, kulturális és helyi témákkal jelentkezik a Hét Nap hetilap 41. száma, amelyhez ezúttal 24 oldalas szórakoztató melléklet is jár. A közéleti írások között Brasnyó Zoltán Mosolyország című jegyzete, Markovics Annamária A demokrácia ára, valamint Tóth Péter Láncra kerülhetünk című cikke...
2026. OKTÓBER 13.
[ 18:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó