Sport
KÉZILABDA: Európai élcsapatok Magyarkanizsán
Ma délután kezdődik a VI. Kanizsa Kupa nemzetközi férfi kézilabdatorna
Betűméret:             

A magyarkanizsai Gyógyfürdő sportcsarnokában a ma délután 6 órakor a Szaúd-Arábia–RK Dinamo Pancsova mérkőzéssel veszi kezdetét a VI. Nemzetközi férfi kézilabdatorna, amelyen ezúttal is hat neves csapat, közöttük néhány BL-ben is szereplő együttes lép fel. A korábbi résztvevők közül a Tisza-parti városban lesz a tavalyi döntős MOL-Pick Szeged, a belgrádi Partizan és a horvátországi Nexe, újoncként pedig bemutatkoznak a fehérorosz Meskov Breszt, a romániai Dobrogea Sud Constanta és a szkopjei Metalurg kézilabdázói, vendégként pedig fellép Szaúd-Arábia válogatottja is.

A szervezők elmondása szerint az olimpiai év miatt nem volt könnyű összehozni egy ilyen rangos mezőnyt, ezért olyan neves csapatok maradtak távol, mint a tavalyi kupagyőztes szkopjei Vardar vagy a korábbi döntős szlovén Velenje gárdája, de helyettük sikerült olyan csapatokat megnyerni a tornának, amelyek megütik a most már hagyományosnak nevezhető magyarkanizsai kézilabdatorna színvonalát.

A hat csapatot két csoportba sorolták. A csoportharmadikok az ötödik, a csoportmásodikok a harmadik, a csoportgyőztesek pedig az első helyért, a Kanizsa Kupáért játszanak majd. A csoportbeosztás a következő:

A csoport: MOL-Pick Szeged (Magyarország), Constanţa (Románia), Nexe (Našice, Horvátország).

B csoport: Breszt (Minszk, Fehéroroszország), Metalurg (Szkopje, Macedónia), Partizan (Belgrád, Szerbia).

A kézilabdatorna időrendi menetrendje:

2016.08.25. Csütörtök

18:00 Szaúd-Arábia – RK Dinamo Pancsova (versenyen kívül)

18:00 RK Metalurg – RK Partizan (ezt a mérkőzést Adán játszák)

20:00 RK Nexe – HC Dobrogea Sud Constanta

2016.08.26. Péntek

12:00 Szaúd-Arábia – RK Nexe

15:00 RK Partizan – HC Meskov Breszt

17:00 Ünnepélyes megnyitó

18:00 MOL-Pick Szeged – HC Dobrogea Sud Constanta

2016.08.27. Szombat

11:00 Bemutató mérkőzések RK Kanjiža (mini kézilabda-serdülők)

14:00 K.Szeged SE – ŽRK Radnički Bajmok (női mérkőzés)

16:00 HC Mesov Breszt – RK Metalurg

18:00 RK Nexe – MOL-Pick Szeged

20:00 HC Dobrogea Sud Constanta – Szaúd-Arábia

2016.08.28. Vasárnap

09:45 Szaúd-Arábia – RK Spartacus Vojput (versenyen kívül)

11:30 Mérkőzés az ötödik helyért

13:30 Mérkőzés a harmadik helyért

15:30 Döntő

17:20 Ünnepélyes záró ceremónia

A magyarkanizsai kézilabdatornára ezúttal is rengeteg szegedi szurkoló érkezik. A szegedi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a csapatot a szurkolók az idén is a döntőbe várják, és természetesen bíznak abban, hogy kedvenceik a kupát is hazaviszik majd, ezért több százan foglaltak belépőt a MOL-PICK Szeged mérjőzéseire.

A kézilabdatornára a heti jegy 550 dinárba kerül, a napi jegy ára 250 dinár. Gyerekeknek 14 éves kor alatt a belépés ingyenes, 14 év fölött pedig 150 dinár.

Bödő Sándor

Szoboszlai kihagyja a Liverpool BL-meccsét - illusztráció
2026. OKTÓBER 13.
[ 19:25 ]
A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, amely pályafutása 250. futama volt az elitkategóriában. A 29 éves pilótának ez az idei második és karrierje 73. győzelme. Verstappen korábban még soha nem diadalmaskodott Szingapúrban. Az egymás...
2026. OKTÓBER 11.
[ 16:26 ]
A japán Tomojuki Macusita világcsúcsot ért el férfi 400 méteres vegyesúszásban hazája rövid pályás országos bajnokságán. A 21 éves versenyző 3:54.33 perces idővel csapott célba, ezzel honfitársa, a Japánban legendának számító Szeto Daija 2019-es 3:54.81-es világrekordját adta át a múltnak, írja az MTI. „Ez egy...
2026. OKTÓBER 11.
[ 13:10 ]
A Portugál Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen, miután a válogatott csapatkapitánya október 7-én önkényesen elhagyta a nemzeti együttes edzőtáborát. A szövetség szombati közleménye szerint az eljárás célja annak megállapítása, hogy a történtek miatt terheli-e fegyelmi...
2026. OKTÓBER 10.
[ 18:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó