Sport
CSELGÁNCS: Nemzetközi tábor Magyarkanizsán
A táborban vendégeskedett Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes magyarországi cselgáncsozó
Betűméret:             

A magyarkanizsai Partizan KOT (Kanjiža-Orom-Trešnjevac) Cselgáncsklub szervezésében hétfőn a Tisza-parti városban megkezdődött a sportegyesület nyolc napig tartó, sorrendben ötödik nemzetközi nyári cselgáncstábora. A felkészülésen 3 ország 36 cselgáncs-növendéke vesz részt. A gyerekeket a minap két jeles cselgáncsozó is meglátogatta. Keddtől péntekig Csihi János, temerini származású, egykori jugoszláv válogatott cselgáncsozó, jelenleg a bajai cselgáncsklub edzője, szerdán pedig Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok magyar cselgáncsozó tisztelte meg a klubot látogatásával.

A 3 Dortmund melletti, 10 szentesi és 23 magyarkanizsai kis cselgáncsozó lelkesen követi az edzők, Vadász Károly és lánya, Vadász Anna utasításait. Munkájukat a vendéggyerekekkel érkezett edzők és persze ott tartózkodása idején a két meghívott kiválóság segíti, akik érkezését a gyerekek kitörő örömmel fogadták.

“Számomra szinte hihetetlen, hogy ilyen közelről láthatok igazi, a világ élvonalához tartozó sportolókat. Ilyenkor mindig meg szoktam kérdezni tőlük, hogy tényleg ők-e azok, akiket a tévében vagy az interneten láttam küzdeni. Nagyon jó, hogy itt vannak, mert szerintem azért jönnek ide, hogy tanítsanak bennünket” - vélekedett Faragó Ádám, 11 éves magyarkanizsai cselgáncsozó.

Ezt maga Ungvári Miklós is megerősítette, aki a világbajnoki felkészülés hajrájában is időt szakított arra, hogy végre eleget tudjon tenni a magyarkanizsaiak meghívásának és bemutasson valamennyit a gyerekeknek tudásából.

“Hírvivői vagyunk a magyar cselgáncsnak, ezért egy-egy ilyen kellemes meghívásnak mindannyian próbálunk maximálisan eleget tenni. Én nagyon szivesen jöttem ide, többek között azért is, mert nem ez az első megkeresésem a magyarkanizsai klub vezetői részéről, de eddig nem tudtam eleget tenni felkérésüknek. Úgy gondoltam, hogy most, pár héttel a világbajnokság előtt látogatok el hozzájuk, méghozzá abban a meggyőződésben, hogy a gyerekeknek tudok egy kis pluszt adni, és kedvet is ahhoz, hogy esetleg ellátogassanak majd a világbajnokságra. A Magyar Cselgáncs-szövetség elnöke, Tóth László 25 darab, a világbajnokság mérkőzéseire szóló tiszteletbeli jegyet küldött a Partizan Cselgáncsklubnak, és nagy örömömre szolgál, hogy személyesen adhatom át ezt az ajándékot. Még nem tudom, hogy a kanizsai gyerekeknek lesz-e lehetőségük kilátogatni a hazai rendezésű világbajnokságra, de bízok benne, hogy ott lesznek, és szurkolnak nekünk.”

Nem tévedés: nekünk, tehát Ungvári Miklósnak is, mert a ceglédi judós 36 éves kora ellenére indulni fog a budapesti világbajnokságon. Miklós eddig három érmet nyert és több kiváló helyezést ért el a világbajnokságokon, szám szerint azonban nem is tudja, hányon vett részt, korábban ugyanis – a mai versenyrendszerrel ellentétben – nem tartottak évente világbajnokságot.

„Sokan csodálkoznak azon, mi az, ami egy ilyen korú, ennyi nagy világversenyt megélt sportolótmég mindig motivál. Engem most elsősorban az ösztönöz, hogy Budapest a házigazda, és ki tudja, lesz-e még egyszer alkalmam hazai környezetben küzdeni a minél jobb eredményért, másodsorban pedig az a célom, hogy 2020-ban részt vehessek az ötödik olimpiámon, amivel nem csak a magyarországi, hanem a világ cselgáncsozói sorában is csúcsot döntenék.”

A Partizan Sportüdülési Szervezet tornatermében felállított tatami körül álló kis judós gyerekek ámulva hallgatták Ungvári Miklóst és árgus szemekkel figyelték minden mozdulatát, amikor egy-egy fogást, egy-egy lerántást vagy éppen fojtást bemutatott kiválasztott partnerén.

“Úgy gondolom, a gyerekeknek kell adni valamit. Kellenek nekik a példaképek, különösen a sport-példaképek. Amikor közöttük vagyok, gyerekkorom emlékei jönnek fel belőlem és boldoggá tesz, amikor látom a szemükben azt a csillogást, hogy hát tényleg, itt van egy élő, egy olimpiai érmes, többszörös Európa-bajnok, lehet vele találkozni, beszélgetni, akár egy autogramot, akár egy fotót is kérni tőle. Azt hiszem, kamatostól visszakapjuk tőlük mindazt, amit mi tudunk adni nekik. A gyerekek szeretete és ragaszkodása nekem is olyan lendületet ad, hogy a világbajnokságra is ebből próbálok majd táplálkozni.” - hallottuk a kiváló magyar cselgáncsozótól, akiről kuriózumként el kell mondani azt is, hogy 2014-ben részt vett a Dakar-ralin és az autósok mezőnyében az igen jónak mondható 47. helyen végzett, és indulni fog az idei Nemzeti Vágtán is.

A cselgáncstábor résztvevői a Partizan termében edzenek, ott is alszanak, ott is étkeznek, naponta ötször, tudtuk meg Pörzsölt Attilától, a házigazda klub elnökétől.

„Most harminchatan vagyunk, de a hét végére egy nagyobb szegedi különítmény is csatlakozik hozzánk, mintegy 20-25 kis cselgáncsozót várunk a Tisza-parti városból. Táborunk elsődleges célja a minél jobb felkészülés, hiszen augusztus végén már kezdődnek a különféle versenyek, amelyek aztán a következő év tavaszáig tartanak. A három németországi gyerek eddig minden táborunkban itt volt. Nagymamáik magyarkanizsai származásúak, ezért örömmel jönnek ide, már kezdenek magyarul is megtanulni. A szentesi gyerekeket vezetőedzőjük, a klub elnöke is elkísérte, aki nagy segítséget jelent az edzések során. A napok egyébként minden reggel futással kezdődnek, majd délelőtt és délután is tartunk edzést, de igyekezünk egyéb elfoglaltságot, kis rekreációt is beletenni a programba, mint amilyen például az ebéd utáni egy-két órás fürdés a Tisza-parti medencében. A nyolcnapos tábor természetesen nem jöhetett volna létre segítők nélkül, nekik majd alkalomadtán köszönőlevéllel háláljuk meg, hogy mögénk álltak, a legnagyobb köszönetet azonban nyilván azoktól a gyerekektől kapják majd, akik érmekkel és serlegekkel térnek haza a különböző hazai és nemzetközi versenyekről.” - mondta Pörzsölt Attila.

Bödő Sándor

Jakob Söderqvist nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján Tim Merlier diadalmaskodott. Az összetett legjobb magyarjaként a kilencedik Valter Attila érdemelte ki a fehér, Fetter Erik pedig a legjobb hegyi menőnek járó piros trikót. A lerövidített szombati királyetap után...
2026. MÁJUS 17.
[ 18:48 ]
A TSC alulmaradt a Radnički ellen, így a topolyai gárdának az utolsó fordulóban kell kiharcolnia a bennmaradást. Nagy küzdelmet hozott a Labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszása Topolyán. A TSC bebiztosíthatta volna magának a bennmaradást győzelem esetén. Jól is kezdtek a topolyaiak. A mezőnyfölény sok helyzetet hozott,...
2026. MÁJUS 17.
[ 8:53 ]
Az ETO FC Győr nyerte a labdarúgó Fizz Liga 2025/2026-os idényét, miután az utolsó fordulóban 1:0-ra győzött a Kisvárda FC otthonában. A győriek 13 év után szerezték meg ismét a bajnoki címet. Borbély Balázs vezetőedző együttese már a kilencedik percben megszerezte a vezetést: Schön remek beadása után Benbuali...
2026. MÁJUS 16.
[ 20:41 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó