Több szerbiai turista a Dél-Alföldön
Az idegenforgalmi kínálat népszerűsítése
Betűméret:
Egyre több turista érkezik Szerbiából a Dél-Alföldre. Az idén a 2009-es évhez képest 30 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek a szerb turisták a határ túloldalán lévő idegenforgalmi létesítményekben – hangzott el a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának csütörtökön, Hódmezővásárhelyen megtartott szakmai rendezvényén, ahol ünnepélyes aláírásra is sor került. Gulyás Péter, a MT Zrt. regionális marketing igazgatója és Körmöci Károly, a magyarkanizsai Tisza-coop keretében működő belgrádi Hungaricum Centar igazgatója látták el kézjegyükkel az együttműködésról szóló szándéknyilatkozatot, amelyben a dél-alföldi régió és Szerbia idegenforgalmi kínálatának népszerűsítését tűzték ki célul.
Szerbia az idén tapasztalt növekedésnek köszönhetően az eltöltött vendégéjszakák tekintetében az országok között a 19-ikről a 6-ik helyre lépett elő, a kapcsolatok építésével az idegenforgalom további javulását várják a szándéknyilatkozat aláírói.
(Fotó: Szabó Attila)
Bencsik István
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt.
Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




