Vajdaság
A VMSZ nem áll el követeléseitől
Betűméret:             
Božidar Đelić, a Szerb Kormány integrációs ügyekért felelős alelnöke a Blic mai számának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy megállapodásra jutottak a magyar kisebbség képviselőivel, azaz a Vajdasági Magyar Szövetséggel a Köztulajdonról, a Rehabilitálásról, valamint a Vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvények kapcsán.
A valóság azonban az, hogy a Vajdasági Magyar Szövetséggel senki sem folytatott koalíciós tárgyalásokat, illetve a Kormány sem küldte meg véleményét a Parlamentnek a VMSZ módosítási indítványaival kapcsolatban.
A Vajdasági Magyar Szövetség számára kulcsfontosságú, hogy megteremtődjenek Vajdaság Autonóm Tartomány infrastruktúrájának – az út-, vasút- és csatornahálózat fejlődésének tulajdonjogi előfeltételei.
A VMSZ a ránehezedő nyomás ellenére sem hajlandó elállni azoktól a követeléseitől, amelyeket tartalmaz a Vajdasági Kormány által egyhangúlag elfogadott állásfoglalás is, a Köztulajdonról szóló törvényre vonatkozóan. A Vajdasági Magyar Szövetség továbbra is síkraszáll azért, hogy a közutak, a csatornahálózat és a vasúti infrastruktúra egy része kerüljön Vajdaság Autonóm Tartomány tulajdonába. Ugyancsak ragaszkodunk ahhoz is, hogy a Szerb Köztársaság Parlamentje által meghozandó valamennyi törvényekből töröljék a kollektív bűnösség elvét.
Pásztor István
a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke
Aleksandar Vučić, az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia választási lista vezetője a nagybecskereki kampányrendezvényen kijelentette: 2028 végéig megnyitják a Belgrád–Nagybecskerek autópálya első szakaszát, a teljes út pedig 2030 végére készül el. „2028 végéig befejezzük a Belgrád és Antalfalva közötti, 24...
2026. OKTÓBER 11.
[ 15:45 ]
Hosszan tartó, súlyos betegség után szombaton, október 10-én elhunyt Stevan Bakić, Szabadka polgármestere. Hatvanéves volt. Stevan Bakić 1967. március 14-én született a montenegrói Barban. Titogradban, a mai Podgoricában nőtt fel és végezte középiskolai tanulmányait. Később Belgrádban, Nišben és Kamancon tanult,...
2026. OKTÓBER 10.
[ 21:48 ]
Hétfőtől ismét saját épületükben tanulhatnak az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium diákjai. Az épület kupoláján elvégzett munkálatok befejeződtek, és a szakértői vizsgálatok szerint az iskola biztonságosan használható. A visszaköltözésre a korábban bejelentett október 15-i határidő előtt kerül sor. A...
2026. OKTÓBER 10.
[ 13:05 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó