Tabajdi: biztosítani kell a vajdasági autonómia működési feltételeit
Betűméret:
Mintaértékűnek nevezte csütörtökön Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő a Szerbiában kialakított nemzeti tanácsok rendszerét, amely meglátása szerint biztosítja az országban élő nemzeti kisebbségek számára a személyi elvű autonómiát.Az anyanyelv használatának, az oktatáshoz és a kulturális élethez kapcsolódó jogok gyakorlásának azonban csak akkor lesznek adottak a feltételei, ha a belgrádi központi kormányzat biztosítja az ehhez szükséges anyagi forrásokat, és kiküszöböli a kisebbségi jogok gyakorlását szolgáló jogszabály-ütközéseket - jelentette ki ugyanakkor a szocialista politikus, aki az Európai Parlament (EP) kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportja társelnöke.
A képviselő úgy véli, hogy a belgrádi szerb központi kormányzat és a szerb vajdasági helyi vezetés közötti konfliktusok egyre gyakoribbak. A konfliktus azonban nem a többség és kisebbség között van, hiszen a Vajdaság lakosságának 80 százaléka szerb nemzetiségű - hangsúlyozta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője, miután találkozott Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség és a vajdasági képviselőház elnökével.
A két politikus megállapodott abban, hogy az EP munkacsoportja decemberi ülésén tárgyal a Vajdaság helyzetéről. Az ülésen a tervek szerint felszólal majd Pásztor is, továbbá a szerbiai magyar, szlovák, román és más nemzeti tanácsok elnökei is. Az ülés célja pedig az lesz, hogy megismertesse az Európai Parlament tagjaival a Szerbiában kialakított autonómiamodell működését, annak kiváló tapasztalatait, illetve működésének hiányosságait.
"A vajdasági autonómia feltételeinek biztosítása azért lenne fontos, hogy ne törjön meg a legdinamikusabban fejlődő szerbiai térség gazdasági lendülete. Ez a vajdasági magyarok, de az ott élő szerbek, és a többi nemzeti kisebbség érdeke is. Erre a tényre minden fórumon fel fogom hívni európai parlamenti képviselőtársaim és az Európai Bizottság illetékes tisztviselőinek figyelmét" - hangsúlyozta Tabajdi Csaba. (MTI)
A szerbiai városok összesen több mint 133 millió dinárt, vagyis mintegy 1,14 millió eurót fordítottak tavaly a szolgálati járműveik regisztrációjára, biztosítására és karbantartására. A Beta hírügynökség közérdekű adatigénylések alapján összeállított kimutatása szerint a legtöbbet Újvidék költötte erre a...
2026. JÚNIUS 11.
[ 14:06 ]
A napok óta tartó nyári melegnek és fülledt időnek egy észak felől érkező hidegfront vetett véget, amely jelentős lehűlést hozott Vajdaságba.
A front hatására megnövekedett a felhőzet, több helyen eső, záporok és zivatarok alakultak ki, miközben a hőmérséklet is számottevően visszaesett. Az időjárás változását...
2026. JÚNIUS 11.
[ 7:57 ]
Új videót tett közzé a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) a március 14-én Palicson történt támadásról, amely során két magyar fiatalt bántalmazott egy nagyobb szerb fiatalokból álló társaság.
A felvételen egy névtelenséget kérő szülő szólal meg, akinek gyermeke ugyanabba a tánccsoportba jár, mint a megtámadott...
2026. JÚNIUS 10.
[ 23:40 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




