Vajdaság
Magyarkanizsa: Merítsünk erőt az összetartozásból!
A Nemzeti Összetartozás Napján Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyéspüspök celebrált ünnepi szentmisét a nagytemplomban
Betűméret:             

A Rákóczi Szövetség kispiaci helyi szervezetének meghívására a magyarkanizsai Szent Őrangyalok katolikus templomban megtartott csütörtök esti ünnepi szentmisét, helyi paptársai közreműködésével, Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök celebrálta.

A püspök úr szentbeszédében örömtelinek nevezte a nap elnevezését, mert a nemzeti összetartozás napja azt jelzi, hogy immár nem csak egy tragikus, a magyarság sorsát nagyban meghatározó eseményre emlékezünk ezen a napon, amire minden okunk meg van, hanem egyúttal megmaradásunkat is ünnepeljük.

- Fogjunk össze és vegyük észre, hogy ha már így történtek a dolgok a történelmünkben - amiért nem kizárt, hogy talán mi magunk is hibásak voltunk valamilyen szempontból - inkább merítsünk erőt az összetartozás átérzéséből, a testvéri együttműködésből, saját kis, nagyobb és nemzeti szintű közösségeinkben egyaránt.Az összefogás nem csak nemzeti összetartozásunkat, hanem a krisztusi egyházhoz való tartozásunkat is erősíti – emelte ki.

Zapletán Géza, a Szent Őrangyalok templom esperes-plébánosa értékelése szerint is az összefogás, a szívünkben és lelkünkben lakozó szeretet nemzettársaink és mások felé történő kisugárzása teremtheti meg az összetartozást és biztosíthatja a reményteli jövőt.

Annak ellenére, hogy az ünnepi szentmisére munkanapon került sor, elég sokan összegyűltek a templomban.

- Bizonyára nagyon sokan átérzik ennek a mai napnak a jelentőségét. Lehet, hogy nem mindenki foglalkozik ezzel, egyébként is munkanap van, sokan el vannak foglalva a napi teendőikkel, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy számos polgártársunk számon tartja ezt a mai napot.

Az istentisztelet végén a kórus, a papok és a hívők együtt énekelték el a magyar Himnuszt, ezzel is tisztelegve a Nemzeti Összetartozás Napja előtt.

Bödő Sándor

Hat rendkívüli vonatjáratot indítottak Belgrád és Újvidék között a Szerb Haladó Párt péntek esti újvidéki nagygyűlése miatt, miközben ezúttal nem érkezett bombafenyegetés a vasúti közlekedés ellen. A 021.rs a Danas értesüléseire hivatkozva azt írja, az első különjárat 14.50-kor indul Belgrádból, a többi pedig 15...
2026. OKTÓBER 16.
[ 11:50 ]
Traktoros konvojok érkeztek péntek reggel Újvidékre, néhány órával a Szerb Haladó Párt (SNS) esti választási nagygyűlése előtt. A munkagépek a Mihajlo Pupin sugárút mentén álltak fel, miközben a Szabadság téren már felállították a színpadot és a lelátókat, a környező utcákban pedig sátrakat, standokat és mobil...
2026. OKTÓBER 16.
[ 8:13 ]
Incidensek történtek a Szerb Haladó Párt (SNS) standjai előtt Újvidéken, a Felszabadulás sugárút és az I. Péter király sugárút kereszteződésénél. A közösségi médiában megjelent videófelvételen látható, amint az egyik személy megüt egy másikat. Eközben a környék lakói arra panaszkodnak, hogy a pirotechnikai...
2026. OKTÓBER 15.
[ 17:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó