Vajdaság
Magyarkanizsa: Újra működik a Fészek napközi
Betűméret:             

A hátrányos helyzetben és mély szegénységben élő családok gyermekeit, illetve a családi erőszaknak kitett gyermekeket befogadó napközis foglalkoztatót kilenc hónapos szünet után indította újra a Községi Szociális Központ.

Az ebből az alkalomból ma délután megtartott sajtótájékoztatón Szarapka Ede, a Községi Tanács szociális védelemmel megbízott tagja elmondta, hogy a 2009 óta működő, igen sikeres napközis programot a tavalyi év végén a közszférában bevezetett állami létszámstopp miatt kellett ideiglenesen leállítani, mivel önálló projektként az önkormányzat nem vállalhatta tovább az ott foglalkoztatottak fizetéseinek lefedését.

- Néhány hónapja kerültem erre a funkcióra, és nagy örömömre szolgál, hogy ha meghatározott időre is, de máris sikerült újraindítanunk a Fészek napközit. Jelenleg december 15-ig biztosítottak működésének feltételei. Ennek a programnak nincs politikai ellenzője, támogatják a hatalmi és az ellenzéki pártok is, ezért továbbra is azon dolgozunk, hogy megteremtődjenek a napközi megszakítás nélküli működésének a feltételei. Ehhez elsősorban pályázatok és támogatók útján próbálunk pénzeszközöket előteremteni. Sajnos pályázati lehetőségeink nagyon korlátozottak, mivel Magyarkanizsa – a korábbi besorolás alapján – még mindig a fejlett községek sorába tartozik, így jóval nehezebben jut pályázati támogatáshoz, mint a fejletlen községek. Emiatt elsősorban a civil szervezeteken keresztül és a szélesebb közösség összefogásával próbálunk megoldást találni a pénzügyi nehézségekre – hallottuk Szarapka Edétől.

A Fészek napköziben jelenleg 30, a község több településéről bejáró általános iskolás gyerekkel három nevelő foglalkozik, iskolai beosztásuktól függően a tanítás előtt vagy a tanítás után. A tanulók a foglalkozások idején uzsonnát is kapnak. A főtt étel biztosítását egyelőre nem sikerült megoldani – mondta a Községi Szociális Központ igazgatója, Barát Kljajić Tímea.

- Igyekezünk ott folytatni a napközi munkáját, ahol az év elején abbahagytuk. A gyerekek, amellett, hogy együtt tanulnak vagy készítik el az iskolában kapott feladatokat, más felzárkóztató programokban is részt vesznek, amelyek az elmúlt öt évben kézzelfogható eredményekkel jártak. Ezek közül kiemelhetném, hogy például a Fészek napközibe járó gyerekek bátrabban merték vállalni a középiskolai tanulmányokat, a napköziben egy jó családi körülményekhez hasonlító környezetben hasznosan eltöltött szabadidő eredményeként könnyebben és gyorsabban szocializálódtak, könnyeben kezelték a konfliktushelyzeteket, mint a napközibe be nem kapcsolódott, ugyancsak hátrányos helyzetben élő társaik. Védenceink általános iskolások, de a Fészek napközi igénybevételéhez nem szabtunk felső korhatárt. Akadnak olyan középiskolások, sőt egyetemisták, akik vissza-visszajárnak, elmesélik tapasztalataikat, ami nagyon jó hatással van az itt lévő gyerekekre. Az elkövetkező nem egész három hónapban a napközi a Tartományi Egészségügyi, Szociálpolitikai és Népesedéspolitikai Titkárság, a községi önkormányzat és a Roma Inklúziós Központ támogatásával működik majd – nyilatkozta az igazgatónő.

A magyarkanizsai önkormányzat és a Községi Szociális Központ jelenleg is azon fáradozik, hogy a szépen berendezett Fészek napközi munkájához, amelyben egy varróműhely is működik, 2015-re is biztosítsa a szükséges pénzforrásokat, hogy az a rászoruló gyermekek érdekében folyamatossá váljon.

Bödő Sándor

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Évről évre népszerűbbek a Vajdaságban is A szakkör tanfolyamai. Három évvel ezelőtt indult az első képzés, akkor még kísérleti jelleggel. A most is zajló harmadik évadban a szakköri foglalkozások már 18 szakmát öleltek föl, és Vajdaság-szerte 29 településre jutottak el. A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:54 ]
A rendőrség ma fokozottan ellenőrzi a forgalmat. Az ellenőrzés célja, hogy felfedjék az autóbusz- és teherautó-vezetők által elkövetett szabálysértéseket és bűncselekményeket, közölte a szabadkai rendőrigazgatóság. Mint fogalmaztak, az akció során a közlekedési rendőrök ellenőrzik a veszélyes árukat...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:29 ]
Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
Beolvasás folyamatban