Vajdaság
Adjuk a Vöröskeresztnek a gépkocsik egészségügyi dobozának tartalmát!
Ülésezett Magyarkanizsa község képviselő-testülete
Betűméret:             

Rövid, alig egy órás ülést tartott ma a magyarkanizsai községi képviselő-testület. Az ülésen soha nem tapasztalt egyetértés mutatkozott a hatalmi koalíciót alkotó VMSZ-DS, valamint az ellenzékben politizáló képviselők között, hiszen minden további napirendi pontot ellenvetés nélkül, egyhangúlag fogadtak el. Igaz, rázósnak nevezhető témák nem voltak, így csak kérdések és észrevételek hangzottak el az ellenzék részéről, különösebb kifogást ők sem emeltek egyetlen esetben sem.

A népszaporulat serkentésére irányuló akcióterv értelmében tavaly május végén a testület elfogadta a testen kívüli megtermékenyítés költségeinek megtérítéséhez való jogosultságról szóló rendeletet. Akkor a támogatás legmagasabb összegét 75 ezer dinárban állapította meg. Ennek a összegnek a növelésére tett indítványt az ülésen Darabán Piroska, a Községi Tanács gyermek- és egészségvédelmi illetve művelődési megbízottja.

A községi Vöröskereszt idei munkaprogramja kapcsán Bacskulin István képviselő egy felettébb érdekes és hasznos javaslattal rukkolt elő. Javasolta, hogy forduljanak a nyilvánosság felé egy felhívással, amelyben felkérik a gépjárművezetőket, hogy elsősegélynyújtó ládáik kötelező lecserélésekor a lejárt szavatosságú tartalmat ne a szemétbe dobják, hanem adják a Vöröskeresztnek, hisz azt a humanitárius szervezet, ha másra nem, legalább oktatási célokra fel tudja használni.

Bödő Sándor

Vajdaságban ma túlnyomóan napos, az évszaknak megfelelően meleg idő várható, helyenként kevés vagy mérsékelt felhőzettel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 Celsius-fok között alakul. Gyenge vagy mérsékelt keleti, illetve délkeleti szél fúj. A Bánát déli részén a nap első felében időnként megerősödhet...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 8:44 ]
Az újvidékiek megemlékezést szerveztek annak az éjszakának az első évfordulóján, amikor összecsapások történtek a Szerb Haladó Párt helyiségeinél. A polgárok 19 óra körül kezdtek gyülekezni a tartományi kormány épületével szemben. A megmozduláson a polgári gyűlések tagjai, az egyetemisták és a veteránok is...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 21:44 ]
Ezúttal a Kerény és Szivác közötti útszakaszt zárják le – írja a SOinfo. A Szerbia Útjai Közvállalat tájékoztatása szerint mintegy 12 kilométeres szakaszon végzik el az aszfalt kopórétegének kialakítását és a burkolati jelek felfestését Kerény és Szivác között. A munkálatok helyszínén a forgalmat a már...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 17:39 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó