Vajdaság
Magyarkanizsa: Ötmillió dináros támogatás a NIS-től
Betűméret:             

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) az idei évben is támogatja azokat az önkormányzatokat, amelyek területén kőolaj- vagy földgáz-kitermelést végez. Ezt a támogatást az önkormányzatoknak a kitermelés után járó, törvényben előírt kötelező kőolajjáradékon felül nyújtja.

A magyarkanizsai községet megillető ötmillió dináros támogatásról szóló megállapodást kedden délelőtt Újvidéken írta alá dr. Bimbó Mihály, a város polgármestere.

Ezt a támogatási formát a nagyvállalat 2009-ben vezette be. Azóta minden évben civil szervezetek és intézmények projektjeit támogatta, az idei évtől azonban kizárólag nemkormányzati civil szervezetek programjai jöhetnek számításba. A hamarosan megjelenő nyílt községi pályázatra csakis a magyarkanizsai község sporttal, tudományos munkával, környezetvédelemmel és szociális védelemmel foglalkozó civil szervezetei jelentkezhetnek - nyilatkozta a magyarkanizsai polgármester a ma délelőtti sajtótájékoztatón.

- A civil szervezetek pályázatra beküldött projektjeit egy erre a célra kinevezett községi bizottság értékeli majd, amelybe a NIS is ad egy tagot. Idén először bevezetésre kerül a lakosság véleményének meghallgatása is. A polgárok a NIS honlapján adhatják le szavazataikat. Mindenki szavazhat a szerinte legjobbnak, a közösség szempontjából a leghasznosabbnak ítélt projektre, a szavazatokat pedig összesítés után figyelembe veszik a pénzösszegek odaítélésekor – mondta dr. Bimbó Mihály.

Srdić Natália, a gazdasági és fejlesztési osztály vezetője elmondta, hogy a megállapodás tegnapi aláírása alapján az önkormányzat rövid időn belül meghirdeti a pályázatot és miután ismertek lesznek a pályázatra beérkezett projektek is, közzéteszik azt a linket, amire a polgárok leadhatják voksaikat.

A tavalyi évben a NIS ugyancsak 5 millió dináros külön támogatásban részesítette a magyarkanizsai községet. Az akkor benyújtott több mint 70 projekt közül 23 nyerte el a Szerbiai Kőolajipari Részvénytársaság támogatását.

Bödő Sándor

Átadták a második magyar listát a november 8-i szerbiai nemzeti tanácsi választásokra: a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) szerdán nyújtotta be jelöltlistáját a Köztársasági Választási Bizottságnak. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult a...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:45 ]
A Szerb Radikális Párt hivatalos felhívást tett közzé, amelyben pénteki, újvidéki nagygyűlésre szólítja fel tagjait és támogatóit. A párt arra kérte valamennyi tagját és szimpatizánsát, valamint „minden szerb hazafit”, hogy október 16-án, pénteken gyűljenek össze a Szabadság téren, és tömeges részvételükkel...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:06 ]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megítélése szerint Kovács Elvira (VMSZ) a tegnap esti, N1-nek adott nyilatkozatában a sorok között megerősítette, hogy a VMSZ a választások után is folytatná az SNS-szel való együttműködést. Kovács szavai szerint a VMSZ elégedett az SNS-szel való együttműködéssel,...
2026. OKTÓBER 14.
[ 9:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó