Vajdaság
Magyarkanizsára látogatott Magyarország belgrádi nagykövete
Pintér Attila első hivatalos bemutatkozó látogatásán a Tisza-menti község oktatási és művelődési helyzetével ismerkedett
Betűméret:             

A belgrádi magyar nagykövet, akinek társaságában egyebek mellett ott volt Bakó Tamás, a nagykövetség gazdasági irodájának vezetője is, mintegy egyórás beszélgetést folytatott dr. Bimbó Mihállyal, a város polgármesterével és munkatársaival, majd látogatást tett néhány oktatási és művelődési intézményben.

A Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményt, a Regionális Kreatív Műhelyt valamint a magánosítás folyamatában lévő helyi Info Televíziót Sarnyai Károly, a Cnesa OMI igazgatója mutatta be a vendégeknek. A Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ új épületében Varjú Potrebić Tatjana igazgató vázolta az igen sikeresen működő intézmény működését, a hangulatos Art Garni Hoteltről pedig Velibor Vranić, a Kanizsa Turizmus Kft. igazgatója mondta el a legfontosabb tudnivalókat.

Pintér Attila külön érdeklődést mutatott a rangos és szerteágazó művelődési programok valamint a felnőtt- illetve pedagógusképzés iránt, amelyeket nagyon fontos, az itt élők, elsősorban az itt élő magyarság jövőjét nagyban meghatározó tevékenységként értékelt.

Az Art Garni Hotel emeleti társalgójában megtartott sajtókonferencián Pintér Attila elmondta, hogy tavaly októberi kinevezése óta a magyar-szerb gazdasági kapcsolatok erősítésén és az egyszerűsített honosítási eljárás további, zökkenőmentes lebonyolításán fáradozik. A gazdasági fejlesztésekkel kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarország hamarosan az eddigieknél is nagyobb mértékben lesz jelen Szerbia gazdasági éleében, hiszen az eddigi egy helyett rövid időn belül három gazdasági diplomata dolgozik majd a nagykövetségen. Ezen felül megjelenik az országban a Magyar Nemzeti Kereskedőház valamint az Eximbank is, amely erre a célra máris megnyitott egy 45 milliós hitelkeretet, Belgrádban pedig rövidesen megnyílik a képviselete is.

Magyarkanizsa polgármestere nagyra értékelte a magyar nagykövet első hivatalos látogatását, ami kiemelten fontos a határ menti Magyarkanizsa község számára, hisz ahogyan eddig, a jövőben is külön gondot fordít az anyaországgal való kapcsolatok ápolására, akár gazdasági, akár oktatási vagy éppen művelődési téren. Dr. Bimbó Mihály ezeknek a kapcsolatoknak a megerősítéséhez kérte Magyarország belgrádi nagykövetéenek segítségét és támogatását.

A sajtótájékoztató végén újságírói kérdésre válaszolva Pintér Attila nagykövet elmondta, hogy a munkálatok jelen állása szerint a régi horgosi határátkelő megnyitására még az idei turistaidény kezdete előtt sor kerülhet.Igaz, hogy ezt a két állam eredetileg áprilisra tervezte, de a kivitelezés késése miatt júliustól korábban nincs rá reális lehetőség. A Belgrád-Budapest vasútvonal korszerűsítése kapcsán azt nyilatkozta, hogy ha mindkét országban időben elkészülnek a megvalóstási hatástanulmányok és a beruházásban érdekelt kínai partner is elvégzi a rá váró feladatokat, a korszerűsítés még 2015 vége előtt elkezdődhet, ebben az esetben annak befejezése 2017 végére várható.

Bödő Sándor

Átadták a második magyar listát a november 8-i szerbiai nemzeti tanácsi választásokra: a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) szerdán nyújtotta be jelöltlistáját a Köztársasági Választási Bizottságnak. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult a...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:45 ]
A Szerb Radikális Párt hivatalos felhívást tett közzé, amelyben pénteki, újvidéki nagygyűlésre szólítja fel tagjait és támogatóit. A párt arra kérte valamennyi tagját és szimpatizánsát, valamint „minden szerb hazafit”, hogy október 16-án, pénteken gyűljenek össze a Szabadság téren, és tömeges részvételükkel...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:06 ]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megítélése szerint Kovács Elvira (VMSZ) a tegnap esti, N1-nek adott nyilatkozatában a sorok között megerősítette, hogy a VMSZ a választások után is folytatná az SNS-szel való együttműködést. Kovács szavai szerint a VMSZ elégedett az SNS-szel való együttműködéssel,...
2026. OKTÓBER 14.
[ 9:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó