Vajdaság
Vučić Magyarkanizsán: Az EU-val ellentétben Szerbia nem zárja le határait
Betűméret:             

Az Európai Unió tagországainak mindegyike így vagy úgy, de lezárja a határait a migránsok előtt, Szerbia viszont nem ezt teszi - jelentette ki Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök csütörtökön a szerb-magyar határ mellett fekvő Magyarkanizsán, ahol a migránsok számára kialakított pihenőhelyre látogatott.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a szerb kormányfő hozzátette, hogy az EU-nak mindenképpen átfogó megoldásra van szüksége a probléma megoldása érdekében.

Emlékeztetett arra, hogy szeptember 15-től a magyar törvények szerint öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók azok, akik illegálisan lépik át a határt.

Kiemelte, hogy a Szerbiába érkező migránsok nem akarnak a nyugat-balkáni országban maradni. Aleksandar Vučić tájékoztatta a magyarkanizsai pihenőhelyen tartózkodókat, hogy a határon kerítés vár rájuk.

A magyarkanizsai pihenőhelyen az utóbbi három hétben mintegy 29 ezren haladtak át - jelentette ki Lackó Róbert, a település képviselő-testületének elnöke csütörtökön a szerbiai közszolgálati televízióban. Naponta 1700-1800 migráns tartózkodik a város szélén felállított pihenőhelyen, de a múlt héten volt olyan nap is, amikor 3 és fél ezren érkeztek a településre. Hozzátette azt is, hogy a pihenőhelyet télen nem lehet majd használni, mert a sátrak nem fűthetők, a migránsok viszont már most is sokszor tüzet gyújtanak, ami nagyon veszélyes, a sátrak és a környező épületek is meggyulladhatnak.

Robert Lesmajster, a pihenőhely vezetője elmondta: jelenleg valamivel több mint kétszázan tartózkodnak a vásártéren kialakított központban, szerdán 1700-an voltak, de az éjszakát a többségük már nem töltötte ott.

Hasonló pihenőhely kialakítását tervezik Szabadkán is. A migránsok többsége jelenleg a város régi téglagyárában húzza meg magát mielőtt útra kelne, hogy átszökjön a zöldhatáron Magyarországra. Emellett Belgrádban is ideiglenes befogadóközpontot alakítanak ki, hogy a migránsok ne a város parkjaiban aludjanak.

Szerbiában az idén mintegy 100 ezer migránst regisztráltak.

A Faktor Plus közvélemény-kutató ügynökség felmérése szerint egyébként a szerbiaiak hetven százaléka támogatja azt, hogy az állam élelmiszert, vizet, szállást és gyógyszert biztosítson a migránsoknak. (MTI)

Vučić Szabadkán: Az EU alakítson ki egységes menekültügyi politikát!

Mintegy 150-200 migráns befogadására alkalmas pihenőközpont létesül Szabadkán a régi téglagyár közelében. Az épület az önkormányzat tulajdonában van és a német ASB Alapítvány támogatásával alakítják át és bővítik ki, hogy a hideg idő beköszöntével emberhez méltó körülmények között tudják elhelyezni a város területén áthaladó migránsokat – nyilatkozta Maglai Jenő, Szabadka polgármestere a Pannon RTV beszámolója szerint.

Aleksandar Vučić miniszterelnök a majdani pihenőhelyet meglátogatva elmondta, hogy Szerbia mindent megtesz azért, hogy megfelelően gondoskodjon a területén keresztül haladó menekülőkről. Ijesztőnek nevezte azt a tényt, hogy a migránsokat útjukon először Szerbiában regisztrálják, miközben ők európai uniós országokon keresztül haladva érkeznek az országba. Az EU-tól elsősorban nem pénzbeli támogatást vár a kormányfő, hanem azt, hogy alakítson ki egy egységes menekültügyi politikát. A leendő szabadkai pihenőközpont előtt a helyi Szerb Haladó Párt mintegy 200 támogatója ujjongva várta a miniszterelnököt, olvasható a Pannon RTV honlapján.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban