Vajdaság
Új mentőkocsit kapott a magyarkanizsai Egészségház
Betűméret:             

A tartományi kormány 13 és fél millió dináros támogatásából, amelyet a magyarkanizsai önkormányzat a migránsválság idején, mint első jelentős támogatást kapott, az önkormányzat új Peugeot márkájú mentőautót vásárolt a helyi egészségháznak.

A mentőautó tegnapi átadásán dr. Bimbó Mihály polgármester elmondta, hogy az önkormányzat már akkor ígéretet tett az egészségügyi intézménynek az új kocsi vásárlására, hiszen az egészségház, különösen pedig annak mentőszolgálata, a hat hónapig tartó migránskrízis idején óriási erőfeszítéseket tett, hogy a polgárok ellátása mellett a migránsoknak is megfelelő egészségvédelmet tudjon nyújtani.

Az új mentőkocsi kulcsait Nyilas Mihály, tartományi kormányfő-helyettes adta át dr. Körmöczi Lászlónak, az Egészségház igazgatójának, aki elmondta, hogy a járművet igyekeznek mielőbb felszerelni, ellátni azokkal a berendezésekkel, amelyek szükségesek annak teljes körű működéséhez. Ezt részben annak a 12 éves mentőautónak a kifogástalan állapotban lévő felszereléséből fogják megoldani, amelyet az új kocsi üzembe helyezése után kivonnak a forgalomból, a többi felszerelést pedig más forrásokból igyekeznek megvásárolni.

„Mentőszolgálatunk ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is kaphatott volna. Ezzel a járművel a mentőszolgálat teljes kapacitással tud működni. A közelmúltban beindítottuk az ötödik mentőcsapatot is, így most már 24 órás műszakban dolgoznak a mentősök. Mentőszolgálatunknak öt mentőkocsija van és rendelkezik egy kisbusszal is, amellyel a betegeket a dialízises kezelésre szállítja”, nyilatkozta az igazgató.

Bödő Sándor

Átadták a második magyar listát a november 8-i szerbiai nemzeti tanácsi választásokra: a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) szerdán nyújtotta be jelöltlistáját a Köztársasági Választási Bizottságnak. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult a...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:45 ]
A Szerb Radikális Párt hivatalos felhívást tett közzé, amelyben pénteki, újvidéki nagygyűlésre szólítja fel tagjait és támogatóit. A párt arra kérte valamennyi tagját és szimpatizánsát, valamint „minden szerb hazafit”, hogy október 16-án, pénteken gyűljenek össze a Szabadság téren, és tömeges részvételükkel...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:06 ]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megítélése szerint Kovács Elvira (VMSZ) a tegnap esti, N1-nek adott nyilatkozatában a sorok között megerősítette, hogy a VMSZ a választások után is folytatná az SNS-szel való együttműködést. Kovács szavai szerint a VMSZ elégedett az SNS-szel való együttműködéssel,...
2026. OKTÓBER 14.
[ 9:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó