Vajdaság
A VMDP és a VMDK közösen indul a választásokon, de nyitottak a másokkal való együttműködésre
Betűméret:             

A Vajdasági Demokrata Párt (VMDP) és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) vezetői folytatták a Csorba Béla kezdeményezésére január 6-án megkezdett tárgyalást a vajdasági magyar pártok együttes fellépéséről.

Egyebek mellett megtárgyalták a VMSZ elnökségének a kezdeményezéssel kapcsolatos január 12-ei álláspontját is. Figyelemre méltónak tartják, hogy a VMSZ a magyar pártok koalícióját az önkormányzati választásokon községi szervezeteinek döntésétől tette függővé, olvasható a szerkesztőségünknek megküldött közleményben, amelyet a két párt vezetője, Csorba Béla (VMDP) és Csonka Áron (VMDK) írt alá.

A tárgyaló felek megerősítették szándékukat, hogy közösen indulnak a tartományi választásokon, ennek érdekében folytatják az egyeztetést, ugyanakkor továbbra is nyitottak a másokkal való együttműködésre.

Elfogadta Dr. Pásztor Bálint meghívását Lázár János, így Magyarország építési és közlekedési minisztere lesz a VMSZ idei Szent István-napi központi ünnepségének anyaországi szónoka. Mint azt a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a közösségi oldalán írja: elfogadta meghívását a miniszter, aki közösségünk...
2025. JÚLIUS 30.
[ 9:37 ]
A tartományi parlament mai ülésén a költségvetés módosítása, pénzügyi átcsoportosítás, mezőgazdasági támogatások és intézményi beszámolók is napirenden szerepeltek. A képviselőház környékét rendőrök biztosították. A képviselők módosították az idei költségvetést, és áttekintették több stratégiai...
2025. JÚLIUS 29.
[ 18:13 ]
Nem felel meg a valóságnak az, hogy vészesen fogy a magyar diákok száma. Az őszre parlmanet elé kerülő tankönyvtörvény pedig kifejezetten kedvez a kisebbségi oktatásnak. Egyebek között ezekről a témákról beszélt szokásos kedd reggeli interjújában a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában dr. Pásztor Bálint, a VMSZ...
2025. JÚLIUS 29.
[ 17:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó