Vajdaság
Magyarkanizsa: Középiskola-börze a hetedikeseknek és nyolcadikosoknak
Betűméret:             

Ötödik alkalommal szerveztek középiskola-börzét Magyarkanizsán. A Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola Ady Endréről elnevezett épületében az idén is a környék középiskolái mutatták be kínálatukat a magyarkanizsai község hetedikes és nyolcadikos diákjainak illetve szüleiknek, akiket a község településeiről szervezetten, autóbuszokkal szállítottak a börzére.

A tizenhat intézmény külön-külön tantermekben ismertette milyen szakokkal várja szeptemberben az elsősöket. A legtöbben különféle bemutatókat is tartottak, amelyekkel a végzősök érdeklődését igyekeztek felkelteni. Ez a legjobban kétségtelenül a törökkanizsai Dositej Obradović Szakközépiskola szakácsainak és cukrászainak sikerült, akik pazar étel- és süteménykiállítást varázsoltak az asztalokra. A finomságokat természetesen a látogatók el is fogyaszthatták. Persze látványosságban a többiek sem akartak lemaradni, nem volt olyan tanterem, ahol ne lett volna valami érdekesség, amelynél gyerekek és szüleik hosszan elidőztek.

A középiskola-börzén a hetedikesek és nyolcadikosok megismerhették a Törökkanizsai Gimnáziumot és a már említett Dositej Obradović Szakközépiskolát, a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskolát, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumot és Kollégiumot, az Egészségügyi Középiskolát és a Gimnáziumot, a csókai Vegyészeti-élelmiszeripari Középiskolát, a szabadkai Politechnikai Iskolát, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumot, a Vegyészeti-technológiai Középiskolát, az Ivan Sarić Műszaki Iskolát, a Svetozar Marković Gimnáziumot és a középiskolai Diákotthont, az adai Műszaki Iskolát, a topolyai Mezőgazdasági Középiskolát és persze a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontot is.

Az egyik tanteremben a házigazda iskola egyféle képességfelmérőt is szervezett a végzős általános iskolás diákoknak, amellyel a döntéshozatalt igyekeztek megkönnyíteni számukra, hisz még mindig sokan vannak azok, akik nem döntötték el, hova is mennének a nyolcadik osztály befejezése után. A szülők általában támogatják csemetéik elképzeléseit, igyekeznek segíteni őket a helyes döntés meghozatalában, persze mindezt az anyagiak függvényében, hiszen nem mindegy, hogy hova megy tovább a gyerek, magánszálláson vagy kollégiumban lakik-e, kap valamilyen ösztöndíjat vagy sem.

A szervezők remélik, hogy a nagyszerűen sikerült ötödik középiskola-börze után a majd 500 érdekelt diák közül legtöbben, akiknek fele nyolcadikosként tényleges pályaválasztás előtt áll, dönteni tud, hogy hova is iratkozzon be. A bemutatkozó középiskolákban van elegendő hely, nagyon sok szakma vagy hivatás közül választhatnak a gyerekek, nem okvetlenül szükséges nekik távolabbi iskolákat, távolabbi városokat választaniuk. A környék középiskoláinak előnyére szolgál, hogy többségükben magyar nyelvű oktatás is folyik, ami nem mellékes körülmény az észak-bácskai magyar gyerekek igencsak hiányos szerb nyelvtudása miatt.

Bödő Sándor

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerb nyelven szólalt fel az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia lista péntek esti újvidéki kampányrendezvényén, ahol támogatásáról biztosította Aleksandar Vučićot. Fico azt mondta, azért áll mellette, mert szerinte nem engedi, hogy Szerbiát külföldről irányítsák, és megvédi az...
2026. OKTÓBER 16.
[ 19:02 ]
Maradjanak otthon, vagy töltsék az időt barátaiknál a városon kívül, és ne reagáljanak az újvidéki belvárosban zajló eseményekre – erre kérte az újvidékieket Ilija Srdanović, az Egyetemistalista listavezetője az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia választási lista péntek esti nagygyűlése kapcsán. Srdanović...
2026. OKTÓBER 16.
[ 18:27 ]
Robert Fico a brüsszeli uniós csúcstalálkozó vége előtt távozott, hogy Újvidékre utazzon és részt vegyen Aleksandar Vučić péntek esti kampányrendezvényén. A szlovák kormányfő emiatt már nem vett részt a migrációról, az uniós védelemről és biztonságról, valamint a közel-keleti helyzetről szóló tárgyalásokon –...
2026. OKTÓBER 16.
[ 18:19 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó