Vajdaság
Magyarkanizsán a VMSZ, Törökkanizsán a Szerb Haladó Párt a befutó
Betűméret:             

A hajnali órákig tartott, mire a magyarkanizsai Községi Választási Bizottság átnézte és feldolgozta mind a 39 szavazóhely adatait. Mint kiderült, a községi képviselő-testület 29 képviselői helyén öt lista osztozik. Az éjjel közzétett, a szavazóhelyek felének feldolgozásán alapuló adatok csak annyiban módosultak, hogy a már akkor is vezető Vajdasági Magyar Szövetség tovább erősítette pozícióját, de maradt a 12 képviselői mandátumon.

Az önkormányzati voksoláson, 46,78 százalékos részvételi arány mellett a VMSZ jelöltjei a szavazatok 38,86 százalékát szerezték meg. Hat képviselője lesz az UKROK – Községi Összefogás – Tandari polgári csoportnak, amihez a szavazatok 19,48 százalékára volt szüksége. Öt-öt képviselői helyet tudhat magáénak a Magyar Mozgalom – Mostantól másként – Halász Mónika és az Aleksandar Vučić – Szerbiai győzedelmeskedik lista. Az MM 1.941, az SNS 1.729 szavazatot szerzett. A Vajdasági Tolerancia 397 kapott szavazata 1 mandátumot jelent számára. Az Aktív Szerbia – Dušan Janjić lista 1,88 százalékig jutott, de ez kevésnek bizonyult képviselői mandátum megszerzéséhez.

A tartományi voksoláson a magyarkanizsai szavazók 41,53 százaléka a Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István listának szavazott bizalmat. A Magyar Mozgalom és a VMDK közös listája 18,91 százalékot, míg a Szerb Haladó Párté 17,47 százalékot kapott.

A köztársasági parlamentre begyűjtött szavazatok feldolgozása még tart, de ott is a VMSZ áll az élen.

Törökkanizsán is öt lista képviselőiből áll majd össze az új összetételű községi képviselő-testület. A Községi Választási Bizottság (KVB) éjjel fél 2-kor közölt adatai szerint az önkormányzati választás a haladók (SNS) sikerét hozta, akik az eddigi 6 helyett 15 képviselői helyhez jutottak a 31 tagú községi képviselő-testületben, megszerezve a szavazatok 48,22 százalékát. A második helyre a VMSZ listája futott be a szavazatok 22,44 százalékával, ami 7 képviselői mandátumot jelent számára. A korábbi 13 helyett csak 5 képviselője lesz a Demokrata Pártnak, a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga pedig egyaránt 2 képviselői helyet tudhat magáénak.

A tartományi és köztársasági választásokra vonatkozóan nem érkezett adat a törökkanizsai KVB-től.

Bödő Sándor

Jelentősen mérséklődött a várakozás vasárnap délelőtt a szerb–magyar határátkelők többségén. A hétvége korábbi részében még több helyen hosszabb sorok alakultak ki, mostanra azonban a hivatalos adatok szerint a legtöbb átkelőn legfeljebb félórás várakozással kell számolni. A forgalom ugyanakkor a nap későbbi...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 12:23 ]
Vajdaságban szombaton a nap első felében még többnyire napos és meleg idő várható, délelőttől azonban fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és változékonyabbá, helyenként instabillá válik az időjárás. Rövid ideig tartó eső, zápor és zivatar is kialakulhat. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet...
2026. AUGUSZTUS 29.
[ 8:13 ]
A nagy kiterjedésű tűzvész után a Delibláti-homokpuszta helyreállítása nem korlátozódhat a korábbi állapot visszaállítására vagy az újraerdősítésre, hanem a biológiai sokféleség megőrzését középpontba helyező ökológiai revitalizációra van szükség – közölte a Belgrádi Egyetem Biológiai Kara és az...
2026. AUGUSZTUS 28.
[ 14:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó