Vajdaság
Ellopták a Németországból Szerbiába érkező ajándékcsomagok tartalmát
Betűméret:             

Több mint 300 üres karácsonyi és újévi ajándékcsomagot találtak szétdobálva a Nagy-Bácskai-csatorna mellett Zombor közelében. Az ajándékcsomagokat németországi gyermekek küldték szerbiai kortársaiknak.

Igor Boca zombori lakos, aki fényképeket készített a helyszínen, a Blicnek elmondta: el sem hiszi, hogy ilyesmi megtörténhetett.

„Valaki ellopta azokat az ajándékokat, amelyeket kisgyerekek küldtek kisgyerekeknek. Ez szégyen! Lehet, hogy az ajándékok között voltak olyan csomagok, amelyeket a szegényebb sorsú szerbiai gyermekeknek szántak. Ennek az esetnek napvilágra kell kerülnie, és valakinek felelnie kell érte‟, mondta Boca.

A zombori férfi jelentette az esetet a rendőröknek is, de azok nem tehetnek semmit.

„Miután feljelentést tettem, a rendőrök kijöttek hozzám és jegyzőkönyvbe vették, amit mondtam. Mindent elmeséltem nekik, de amikor azt kérdeztem tőlük, hogy mit tudnak tenni az ügyben, röviden azt válaszolták, hogy nem tehetnek semmit, mert senki sem jelentette be, hogy csomagokat loptak el tőle. Ha valaki rablást jelent be, rögtön reagálunk. Így viszont nincs feljelentés, nincs lopás‟, magyarázta Boca.

Az üres ajándékcsomagok között több üdvözlőlap is volt, amelyeken az ajándékot küldő gyermekek német nyelven kívántak boldog karácsonyt és újévet szerbiai kortársaiknak.

Kapcsolódó cikk:

Őrizetben az igehirdető: Ő lopta el a Németországból érkező ajándékokat

A napok óta tartó nyári melegnek és fülledt időnek egy észak felől érkező hidegfront vetett véget, amely jelentős lehűlést hozott Vajdaságba. A front hatására megnövekedett a felhőzet, több helyen eső, záporok és zivatarok alakultak ki, miközben a hőmérséklet is számottevően visszaesett. Az időjárás változását...
2026. JÚNIUS 11.
[ 7:57 ]
Új videót tett közzé a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) a március 14-én Palicson történt támadásról, amely során két magyar fiatalt bántalmazott egy nagyobb szerb fiatalokból álló társaság. A felvételen egy névtelenséget kérő szülő szólal meg, akinek gyermeke ugyanabba a tánccsoportba jár, mint a megtámadott...
2026. JÚNIUS 10.
[ 23:40 ]
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó