Gazdaság
Kilép az Egyesült Arab Emírségek a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből
Betűméret:             

Az államszövetség vezetése nemzeti érdekekre hivatkozva döntött a távozásról. Május 1-jétől az OPEC-nek csak 11 tagja lesz. A világ egyik legnagyobb kőolajtermelőjének döntését a nemzetközi sajtó úgy értékeli, hogy az komolyan befolyásolja a legfontosabb kőolajkereskedelmi szövetség jövőjét, írja az Euronews.

Május 1-jei hatállyal kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC), jelentette be az Egyesült Arab Emírségek. Az Egyesült Arab Emírségek vezetése azután jelentette be távozását, hogy a nemzetközi szervezet egy másik tagja, Irán hetek óta drónokkal és rakétákkal támadja az Öböl menti államokat.

„Eljött az idő, hogy erőfeszítéseinket arra összpontosítsuk, amit nemzeti érdekeink diktálnak, és arra, ami a befektetőink, ügyfeleink, partnereink és a globális energiapiacok iránti elkötelezettségünk érdeke" - áll az Egyesült Arab Emírségek állami hírügynökségéhez eljuttatott közleményében. Mint azt az ország vezetői közleményükben kifejtették, a döntés az ország „termelési politikájának, jelenlegi és jövőbeli kapacitásának átfogó felülvizsgálatát követi, és nemzeti érdekünkön, illetve azon elkötelezettségünkön alapul, hogy hatékonyan hozzájáruljunk a piac sürgető igényeinek kielégítéséhez".

A nemzetközi sajtó értékelése szerint az Egyesült Arab Emírségek döntése megrengeti a globális olajellátás egyharmadát kitermelő olajexportáló országokat tömörítő szövetséget. Az Egyesült Arab Emírségek korábban bírálta az OPEC-tagokat, amiért szerinte tétlenül nézik az iráni támadásokat.

A monarchia vezetői közölték, hogy az ország globális energiapiaci erejét tekintve „továbbra is felelősségteljesen fog eljárni", és hozzátették, hogy a döntés „fokozza az Egyesült Arab Emírségek képességét, hogy reagáljon a változó piaci igényekre". A közlemény indoklása szerint a döntést „nemzeti érdekek vezérlik, és az ország elkötelezettsége, hogy aktívan hozzájáruljon a piac sürgős szükségleteinek kielégítéséhez, különösen a közeljövőben fennálló geopolitikai volatilitás miatt, amely az Arab-öbölben és a Hormuzi-szorosban bekövetkező zavarokból ered, és amely hatással van az ellátás dinamikájára".

A Hormuzi-szoros lezárásával Irán hónapok óta korlátozza az Egyesült Arab Emírségek kőolaj-exportáló képességeit, amivel veszélyezti az ország gazdaságát, állítja az ország vezetése. Februárban az Egyesült Arab Emírségek az OPEC harmadik legnagyobb kőolajtermelője volt Szaúd-Arábia és Irak mögött. Az Öböl menti ország 1967 óta volt az OPEC tagja. Az OPEC a világ egyik legfontosabb energetikai szervezete: jelenleg 12 tagja van, Algéria, Egyenlítői-Guinea, Gabon, Irán, Irak, Kuvait, Líbia, Nigéria, Kongói Köztársaság, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek és Venezuela. Május elsejével 11-en maradnak.

A következő egy hétben változatlan marad a benzin és a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára Szerbiában: az evrodízel literje továbbra is 236 dinárba, a 95-ös benziné pedig 207 dinárba kerül. Az új árak pénteken 15 órától érvényesek, és október 23-áig maradnak hatályban – írja a 021.rs. A Tanjug tájékoztatása...
2026. OKTÓBER 16.
[ 15:34 ]
Egy helyen, naponta frissülő adatokkal lehet mostantól összehasonlítani a szerbiai üzletláncok árait. Az új országos platform jelenleg 39 kiskereskedő több mint 4000 üzletét és több mint 11 ezer termékét fogja össze, használatához pedig nincs szükség regisztrációra. Az árak között termékenként és kereskedőnként is...
2026. OKTÓBER 16.
[ 15:29 ]
A lakosságnak mind jobban meg kell szorítania a nadrágszíjat ahhoz, hogy elsejétől elsejéig kihúzza. A szerbiai háztartások átlagos havi bevétele tavaly 109.136 dinár volt, miközben személyes fogyasztásra átlagosan 109.787 dinárt költöttek, vagyis a kiadások valamivel meghaladták a bevételeket. A Köztársasági Statisztikai...
2026. OKTÓBER 16.
[ 9:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó