Gazdaság
Napokon belül minden állattenyésztő megkapja a támogatást
Betűméret:             

Két nap alatt több mint 42 millió eurónyi támogatást utalt ki az állam az állattenyésztőknek a minőségi tenyészállatok után járó ösztönzők keretében – közölte Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter. A támogatási felhívás május 18-án zárult le, az első kifizetések pedig június 9-én kezdődtek meg.

A tárcavezető szerint eddig több mint ötmilliárd dinárt fizettek ki a gazdáknak, a fennmaradó összegek folyósítása pedig a következő napokban várható. Hangsúlyozta, hogy minden jogosult termelő megkapja a támogatást, közölte az RTV.

A miniszter kedvezőnek értékelte az idei mezőgazdasági szezont is. Elmondása szerint a gyümölcstermés a tavalyi évhez képest 50–100 százalékkal nagyobb lehet, fajtától függően, és az ötéves átlagot is meghaladja. Az előrejelzések alapján az idei összes gyümölcstermés meghaladhatja az 1,5 millió tonnát.

Jó termés, ellenőrzések és új fejlesztések

Glamočić szerint a magas gyümölcshozam miatt különösen fontos a termelők és a felvásárlók közötti szerződéses viszonyok rendezése. Hangsúlyozta, hogy a felvásárlás során kötelező szerződést kötni, ugyanakkor az árakat továbbra is a kereslet és a kínálat alakítja. Hozzátette, hogy például a lengyelországi fagykárok idővel a málna árának emelkedéséhez vezethetnek.

A miniszter arról is beszélt, hogy megkezdődik a málnaültetvények ellenőrzése annak megállapítására, hogy a bejelentett területeken valóban folyik-e termesztés. Emellett bejelentette, hogy az idén 400 millió dinárt különítettek el falusi utak és vízellátási beruházások támogatására. Az afrikai sertéspestis kapcsán elmondta, hogy a betegség jelenleg hét körzetben van jelen, de az idei helyzet lényegesen kedvezőbb, mint 2023-ban volt. A gazdákat arra kérte, hogy a legkisebb gyanú esetén is haladéktalanul értesítsék az állatorvosokat.

A Szerb Nemzeti Bank (NBS) által előkészített jogszabálycsomag jelentős változásokat hozhat a bankrendszer működésében. A jelenleg társadalmi vitán lévő tervezetek célja a pénzügyi rendszer stabilitásának erősítése, az ügyfelek fokozott védelme, valamint a szerbiai szabályozás közelítése az európai uniós...
2026. JÚNIUS 10.
[ 10:54 ]
Az év első öt hónapjában a tavalyinál több, 4,5 millió turista látogatott Horvátországba, és több mint 14 millió vendégéjszakát töltött el az országban, ugyanakkor a júliusi és augusztusi kereslet valamivel visszafogottabb, mint az előző években - közölte kedden a Horvát Turisztikai Közösség (HTZ). A HTZ az...
2026. JÚNIUS 9.
[ 12:46 ]
Az Európában szinte teljesen szokatlan elgondolás mögött a háborús munkahelyek válsága lehet. A londoni The Telegraph úgy tudja, hogy napirendre került a szovjet korszakból származó gyermekmunka-táborok újra megnyitása is. Oroszországban felmerült, hogy a jelenleginél fiatalabb korban, akár már 12 éves kortól is...
2026. JÚNIUS 8.
[ 19:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó