Gazdaság
Az Ominimo lett Szerbia első olyan startupja, amelynek értéke meghaladta az egymilliárd dollárt
Betűméret:             

Az Ominimo lett Szerbia első olyan startupja, amelynek értéke – a legújabb befektetési kör lezárását követően – meghaladta az egymilliárd dollárt – közölte a cég hétfőn.

A közlemény szerint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) befektetése után a vállalat piaci értéke elérte az 1,6 milliárd dollárt, amivel Szerbia történetének első egymilliárd dollárnál nagyobb értékű startupjává vált.

A 2024-ben alapított, újvidéki székhelyű Ominimo mesterséges intelligenciát, fejlett matematikai modelleket és adatelemzést alkalmaz a gépjármű-biztosítások kockázatértékelésének és árazásának fejlesztésére. A vállalat négy európai piacon működik, a következő egy évben pedig további hat európai uniós országban, valamint az Egyesült Államokban is tervezi a megjelenést.

A céget Dušan Komar és Horvát László szerbiai, valamint Dennis Weinbender német vállalkozó alapította. A vállalat – saját közlése szerint – kevesebb mint két év alatt közel egymillió ügyfelet szerzett, éves üzleti forgalma pedig meghaladja a 350 millió dollárt.

Dušan Komar vezérigazgató közölte: a mérföldkő nemcsak a vállalat, hanem a teljes szerb startup-ökoszisztéma számára is jelentős, mert az első „unikornis” megjelenése növelheti a nemzetközi befektetők érdeklődését a szerbiai technológiai vállalkozások iránt.

A vállalat valamivel több mint száz munkatársat foglalkoztat, akiknek kétharmada adattudós vagy szoftvermérnök. A csapat nagy részét szerbiai szakemberek alkotják, akik az Ominimo újvidéki és belgrádi fejlesztőközpontjaiban dolgoznak. Fiatalokról van szó, akiknek átlagéletkora mindössze 25 év. Ők generációjuk legjobb matematikusai és programozói, szinte hibátlan tanulmányi eredményekkel, köztük a legrangosabb nemzetközi tudományos versenyek – így a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia – érmeseivel – húzta alá a vezérigazgató. (MTI)

Szerbiában eddig több mint 900 ezer okos villanyórát szereltek fel, 2026 végére pedig számuk várhatóan eléri az egymilliót. A fogyasztók óránként nyomon követhetik majd áramfogyasztásukat, a Szerbiai Villamosenergia-elosztó (EDS) pedig az év végéig új fogyasztáskövető portál elindítását is tervezi – nyilatkozta az...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 12:21 ]
Az idén augusztusban 23,8 százalékkal voltak magasabbak a személyszállításhoz használt kenő- és üzemanyagok árai az egy évvel korábbinál az Európai Unióban. Az áremelkedés üteme ezzel tovább gyorsult a júniusi 13,7 és a júliusi 16,9 százalékhoz képest - derül ki az Eurostat adataiból. Éves szinten augusztusban 18...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 10:54 ]
A horvát kormány az üzemanyagárak emelkedésének fékezésére a napi üzemanyagár-képzés bevezetését mérlegeli, hogy a kiskereskedelmi árak gyorsabban kövessék a világpiaci változásokat. Eközben újabb, egy hétre szóló szabályozott üzemanyagárak léptek életbe Horvátországban - írta a Jutarnji List című horvát...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 11:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó