Gazdaság
Hétfőn kezdődnek az egyeztetések a jövő évi szerbiai minimálbérről
Betűméret:             

Holnap kezdődnek a tárgyalások a jövő évi szerbiai minimálbér meghatározásáról. A megbeszélésen a szerb kormány, a reprezentatív szakszervezetek és a Munkáltatók Uniója képviselőiből álló munkacsoport vesz részt, erősítették meg ma a Tanjugnak.

A találkozón a felek ismertetik saját elemzéseiket, a munkáltatók szerint azonban elsősorban a Pénzügyminisztérium javaslatára várnak. Egyelőre egyik fél sem állt elő konkrét összeggel.

A szakszervezetek kétszámjegyű minimálbér-emelést sürgetnek. Dragan Todorović, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének képviselője szerint, aki a tárgyalódelegáció tagja, a gazdasági mutatók alapján rendelkezésre áll az ehhez szükséges pénz. A szakszervezet még nem határozta meg pontos követelését, mert előbb meg szeretné ismerni a kormány tervét.

Todorović úgy véli, kétszámjegyű emelésre van szükség ahhoz, hogy teljesüljön az a bejelentés, amely szerint 2027-ben az átlagkereset elérné az 1400, a minimálbér pedig a 640 eurót. A szakszervezet emellett a teljes közszférában béremelést követel, nem csupán a legalacsonyabb keresetek növelését. Szerintük valamennyi fizetésnek legalább a minimálbérrel azonos arányban kell emelkednie, hogy elkerüljék a keresetek közötti különbségek további csökkenését.

Siniša Mali pénzügyminiszter augusztus elején közölte, hogy a minimálbér jelenleg 65 554 dinár, vagyis mintegy 551 euró. Állítása szerint Szerbiában most először fordult elő, hogy a minimálbér fedezi a minimális fogyasztói kosár értékét.

Két hónappal meghosszabbították az elektromos járművek vásárlására igényelhető állami támogatás határidejét. A kérelmeket december 1-jéig nyújthatják be magánszemélyek, vállalkozók és jogi személyek. A támogatás kizárólag új, teljesen elektromos meghajtású járművek vásárlására vonatkozik. A...
2026. SZEPTEMBER 12.
[ 11:12 ]
Egyre többe kerül a zöldség és a gyümölcs termesztése Szerbiában. Az aszály, a kártevők, az öntözés, valamint az üzemanyag, a műtrágya és a növényvédő szerek magas ára egyaránt növeli a gazdák kiadásait. Mindez arra utal, hogy ősszel és télen sem érdemes jelentős árcsökkenésre számítani az üzletekben. Az...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 17:52 ]
A következő egy hétben változatlan marad az üzemanyag ára Szerbiában. A dízel literje továbbra is 234 dinárba, a benziné pedig 205 dinárba kerül. Aleksandar Vučić államfő korábban arról beszélt, hogy a világpiaci folyamatok miatt literenként mintegy négy dinárral kellene emelni az üzemanyag árát. A drágulásra...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 14:35 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó