Gazdaság
Módosult a fogyasztóvédelmi törvény: Mi lesz a vendéglátóhelyeken felszámított többletszolgáltatásokkal?
Betűméret:             

Augusztus 1-jétől új szabályok vonatkoznak a vendéglátóhelyekre, amelyek egyértelműbb keretet teremtenek az árképzéshez és a kiegészítő szolgáltatások felszámításához.

A Hivatalos Közlönyben megjelent új fogyasztóvédelmi törvény a vendéglátóhelyekre vonatkozó új előírásokat is tartalmaz – írja a Vino&Fino portál.

A 10. szakasz értelmében az éttermeknek, kávézóknak és más vendéglátóhelyeknek még a rendelés felvétele előtt hozzáférhetővé kell tenniük az árjegyzéket, az ételek és italok árát pedig egységes, teljes összegben kell feltüntetniük.

Az új törvény egyik, a vendéglátósok körében legnagyobb figyelmet kiváltó rendelkezése a járulékos költségekre vonatkozik.

Az előírás szerint a vendégtől nem kérhető pénz olyan szolgáltatásért, amelyet nem rendelt meg. Ilyen lehet például az úgynevezett terítékdíj, illetve bármely más, a vendéglátóhely által saját kezdeményezésére nyújtott kiegészítő szolgáltatás.

A törvény külön kitér azokra a költségekre, amelyek az alapvető vendéglátói szolgáltatás szerves és elválaszthatatlan részét képezik. Ilyen például a terítés, az evőeszközök és a szalvéta biztosítása.

Amennyiben tehát a terítékdíjat automatikusan olyan szolgáltatásokért számítják fel, amelyek egyébként is a kiszolgálás részét képezik, az többé nem jelenhet meg külön tételként a számlán.

Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a vendéglátóhely az árak meghatározásakor ne számíthatná bele a munkadíjat, a kiszolgálás, az evőeszközök, a szalvéták, a kenyér és a szolgáltatás egyéb elemeinek költségeit. A különbség az, hogy a vendégnek előre ismernie kell a teljes árat.

Hasonló szabályok vonatkoznak az ételek mellé kínált kiegészítőkre is. A törvény szerint nem számíthatók fel külön olyan hozzávalók és kiegészítők, amelyek nem szerepelnek egyértelműen a kínálatban és az árjegyzékben, illetve nem képezik az adott étel előírt összetételének részét. Ez különösen fontos azoknál az éttermeknél és street food vendéglátóhelyeknél, amelyek bizonyos ételek mellé automatikusan szószt, zöldséget, citromot vagy más kiegészítőt kínálnak. Ha ezeknek külön áruk van, azt egyértelműen fel kell tüntetni.

Az új előírások a házhoz szállításra is vonatkoznak. Az éttermek a kiszállítással értékesített ételekért és italokért eltérő, magasabb árat is meghatározhatnak, ebben az árban azonban a kiszállítás költségének is benne kell lennie.

Mit jelent mindez a vendéglátósok számára?

A vendéglátóhelyek a különböző értékesítési csatornák esetében eltérő árakat határozhatnak meg, de nem számíthatnak fel olyan járulékos költségeket, amelyekkel a vásárló csak a fizetéskor szembesül.

Az új szabályok az éttermek és más vendéglátóhelyek számára elsősorban azt jelentik, hogy körültekintően kell összeállítaniuk az étlapokat, és egyértelműen kell bemutatniuk kínálatukat. A cél nem az, hogy korlátozzák a vendéglátósokat szolgáltatásaik árának meghatározásában, hanem az, hogy az árak előre ismertek és átláthatók legyenek.

A 10. szakaszban meghatározott egyes kötelezettségek megszegéséért pénzbírság is kiszabható. Jogi személyek esetében a büntetés 300 ezer és 2 millió dinár között lehet, a jogi személy felelős személyére 50 ezertől 150 ezer dinárig terjedő bírság szabható ki, míg a vállalkozók 50 ezertől 500 ezer dinárig terjedő büntetésre számíthatnak.

A gyakorlatban az új törvény egy egyszerű szabály érvényesülését teszi lehetővé, amely a vendégeknek és a vendéglátósoknak egyaránt megfelelhet: az étterem maga határozhatja meg szolgáltatásainak árát, és abba beépítheti tényleges költségeit, a vendégnek azonban előre és egyértelműen tudnia kell, hogy az adott ár pontosan mit tartalmaz.

Nem jutottak egyezségre a 2027-es minimálbérről a tárgyalófelek hétfői első egyeztetésén. A szerb kormány 9,2 százalékos emelést javasolt, a szakszervezetek viszont kétszámjegyű növelést szeretnének – mondta Dragan Todorović, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének képviselője a Tanjugnak. A...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 15:26 ]
Vajdaságban két százalékkal csökkent az elvégzett építőipari munkák értéke 2026 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest, miközben országos szinten reálértéken kilencszázalékos növekedést mértek – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet, amelynek adatait a Beta foglalta össze. A...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 15:22 ]
Augusztus 14-én jár le a magánszemélyek 2026. évi ingatlanadója harmadik részletének befizetési határideje. A kötelezettség Dina kártyával, kezelési költség nélkül is kiegyenlíthető a pénzügyminisztérium Kincstári Igazgatóságának pénztárainál – közölte hétfőn a Szerb Nemzeti Bank. A jegybank tájékoztatása...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 12:39 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó