Gazdaság
MNB: Folytatódott a lakásárak emelkedése az első fél évben Magyarországon
Betűméret:             

Tovább folytatódott a lakásárak emelkedése az idei első fél évben, a kereslet továbbra is erős marad - ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, novemberi lakáspiaci jelentéséből, amelyet hétfőn mutattak be sajtótájékoztatón, Budapesten.

Nagy Tamás, az MNB főosztályvezetője a jelentést ismertetve elmondta: a második negyedév végére a lakásárak éves nominális növekedési üteme országos átlagban 17,1 százalékot tett ki, ami magasabb a tavaly év végi 16,3 százaléknál. Budapesten ugyanakkor mérséklődött az árdinamika, a tavaly év végi 24,8 százalékról 22,5 százalékra.

Az előzetes, harmadik negyedéves adatok alapján a lakásárak növekedésének üteme tovább lassult Budapesten és már országos átlagban is mérséklődött - tette hozzá. (MTI)

Jövő március végéig bezárja nagybecskereki üzemét a német Dräxlmaier (Drekslmajer) vállalat, amely az autóipar számára gyárt kábelkötegeket. A döntés következtében mintegy 1100 dolgozó veszíti el a munkahelyét. A cég vezetősége az alkalmazottaknak küldött értesítésében közölte, hogy nem sikerült új...
2026. NOVEMBER 4.
[ 22:12 ]
December 11-éig megállapodás születhet a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének átvételéről – jelentette ki Orbán Anita magyar külügyminiszter. A MOL által tervezett felvásárlásról szerb, orosz és magyar részvétellel folynak a tárgyalások, és a miniszter szerint mindhárom fél érdekelt abban, hogy...
2026. NOVEMBER 4.
[ 20:04 ]
Az Alta Bank összeomlásáért nem csupán a bank eddig meggyanúsított vezetői lehetnek felelősek – figyelmeztetett szerdai sajtótájékoztatóján az Egyetemista Lista. A választások győztese szerint azt is ki kell vizsgálni, miért nem lépett időben a Szerb Nemzeti Bank, és milyen megfontolásból helyezték el pénzüket az...
2026. NOVEMBER 4.
[ 17:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó