Gazdaság
IMF: Még jobb előrejelzés Szerbia számára
Betűméret:             

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csökkenőre módosította korábbi előrejelzését Szerbia számára, így a legújabb adatok szerint a gazdasági visszaesése várhatóan nem 3, hanem 2,5 százalékos lesz.

Az IMF frissített, októberi jelentésében most kedvezőbb helyzetet jelzett előre Szerbia számára, mint áprilisban, a nemzetközi pénzintézmény szerint ugyanis a koronavírus-válság miatt 2020-ban alacsonyabb mértékű lesz az ország gazdaságának visszaesése, így az nem 3, hanem 2,5 százalékos lesz.

Az IMF előrejelzése szerint jövőre az ország gazdasága 5,5 százalékkal fog növekedni. Áprilisban 3 százalékos csökkenést jeleztek Szerbia számára.

A jelentés szerint az országban az infláció 1,5 százalékos lesz, jövőre pedig valamivel magasabb, 1,9 százalékos.

Az IMF szerint Szerbia folyó fizetési mérlegének egyenlege 2020-ra mínusz 6,4, a munkanélküliségi ráta pedig 13,4 százalék. (Tanjug)

Bár december 11-éig meghosszabbították a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét, továbbra sem biztos, hogy sikerül hosszú távú megoldást találni a vállalat helyzetére. A szakértők szerint a legfontosabb feladat az ország folyamatos üzemanyag-ellátásának biztosítása, miközben a nemzetközi...
2026. OKTÓBER 31.
[ 15:58 ]
Hosszú sorok alakultak ki az ALTA Bank újvidéki, Felszabadulás sugárúti fiókja előtt, miután a Szerb Nemzeti Bank október 31-én megvonta a pénzintézet működési engedélyét. A közösségi oldalakon megjelent felvételeken az látható, hogy az ügyfelek a pénzükhöz próbálnak hozzájutni. Az ALTA Bank közölte, hogy a...
2026. OKTÓBER 31.
[ 8:50 ]
December 11-éig meghosszabbította a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét az amerikai pénzügyminisztérium külföldi vagyonellenőrzési hivatala (OFAC) – jelentette pénteken a szerb közszolgálati televízió (RTS). A döntés értelmében a vállalat tovább folytathatja tevékenységét, és a pancsovai...
2026. OKTÓBER 30.
[ 19:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó