Gazdaság
A turizmusban és a vendéglátóiparban dolgozóknak, valamint a szabadművészeknek járó támogatásokról döntött a szerb kormány
Betűméret:             

Az idegenvezetők és a kísérőik számára két minimálbér összegét biztosítja az állam júliusban és augusztusban, erről döntött ma a szerb kormány. Mindkét alkalommal 30.900 dinárt folyósítanak a támogatásra jogosultaknak.

Ezt az összeget, ugyancsak két alkalommal megkapják a vendéglátóiparban és a turizmusban dolgozók is. A támogatás azon alkalmazottaknak jár, akik megkapták a decemberi bérüket, valamint akik után a munkaadó átadta a szükséges adóbejelentést.

A szabadművészek számára összesen 230 millió dinárt különítettek el a köztársasági költségvetésből, ez a vissza nem térítendő támogatás 3.100 polgárt érint az országban. A szabadművészi státusszal rendelkezők júliusban és augusztusban egy-egy minimálbér összegét kapják meg.

A hatvan eurós támogatásra azok jogosultak, akik a mai napon szerepeltek a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat nyilvántartásában. Ehhez nem kell külön bejelentkezniük, a pénzt június elsejétől egy külön, erre a célra létrehozott számlára fizetik be. (Tanjug)

Jövő március végéig bezárja nagybecskereki üzemét a német Dräxlmaier (Drekslmajer) vállalat, amely az autóipar számára gyárt kábelkötegeket. A döntés következtében mintegy 1100 dolgozó veszíti el a munkahelyét. A cég vezetősége az alkalmazottaknak küldött értesítésében közölte, hogy nem sikerült új...
2026. NOVEMBER 4.
[ 22:12 ]
December 11-éig megállapodás születhet a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének átvételéről – jelentette ki Orbán Anita magyar külügyminiszter. A MOL által tervezett felvásárlásról szerb, orosz és magyar részvétellel folynak a tárgyalások, és a miniszter szerint mindhárom fél érdekelt abban, hogy...
2026. NOVEMBER 4.
[ 20:04 ]
Az Alta Bank összeomlásáért nem csupán a bank eddig meggyanúsított vezetői lehetnek felelősek – figyelmeztetett szerdai sajtótájékoztatóján az Egyetemista Lista. A választások győztese szerint azt is ki kell vizsgálni, miért nem lépett időben a Szerb Nemzeti Bank, és milyen megfontolásból helyezték el pénzüket az...
2026. NOVEMBER 4.
[ 17:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó