Gazdaság
Drágul a TV-előfizetési díj Szerbiában
Betűméret:             

Az eddigi havi 299 dinár helyett, a Szerbiai Rádió és Televízió, illetve a Vajdasági RTV utáni TV-illetékért, a jövőben 349 dinárt kell majd fizetni, áll abban a törvénymódosítási javaslatban, amit a szerb kormány július 4-én fogadott el - írja az N1.

„Figyelembe véve a közmédiumok összes működési költségeinek megnövekedését, amit a makrogazdasági változások és a világgazdaság helyzete idézett elő, valamint azt, hogy az illeték összege 2020 óta nem változott, azt javasoljuk, hogy az előfizetés összege 349 dinárra növekedjen, ami nominálisan ötven dinárral lesz több havonta” – áll a módosítási javaslatban.

A közszolgálati médiumokat részben a szerb költségvetésből, részben pedig a tévé-előfizetési díjból finanszírozzák, az előfizetést pedig a villanyszámlával együtt fizetik a polgárok.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A bitcoin értéke ma meghaladta a 111 000 amerikai dollárt (98 000 eurót), és ezzel új történelmi csúcsot döntött, amit az intézményi befektetők erős érdeklődése és a hagyományos pénzügyi szereplők növekvő jelenléte táplál a kriptovaluta-piacon. Elemzők szerint a korábbi ciklusoktól eltérően ez a...
2025. MÁJUS 22.
[ 11:34 ]
A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása akár 15 százalékponttal növelheti a globális GDP-t 2035-ig, évente 1 százalékpontot adhat hozzá a növekedéshez, ami a világ 19. századi iparosítását jellemző fejlődéséhez mérhető - derül ki a PwC (PricewaterhouseCoopers) Value in Motion című tanulmányából, amit szerdán...
2025. MÁJUS 21.
[ 12:35 ]
Az Európai Bizottság fontolóra veszi egy 2 eurós díj bevezetését csomagonként az EU-n kívülről érkező, olyan online platformokról rendelt küldeményekre, mint a kínai Shein és Temu – jelentette be Maroš Šefčović, az Európai Bizottság kereskedelemért és gazdasági biztonságért felelős biztosa. A RTVE beszámolója...
2025. MÁJUS 21.
[ 12:27 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó