Kárpát-medence
Semjén Zsolt: A gyásznap csak március 15-ével és az 1867-es kiegyezéssel érthető számunkra
Betűméret:             

Semjén Zsolt szerint az október 6-i aradi gyász csak március 15-ével, az 1848-as forradalom kirobbanásának ünnepével, és a forradalom leverése utáni 1867-es kiegyezéssel együtt érthető.

Magyarország miniszterelnök-helyettese az aradi Szabadság-szobor mellett beszélt erről, a forradalom tábornokai kivégzésének a 170. évfordulóján. Kijelentette: Aradon lenni ünnep, Aradon lenni fájdalom, Aradon lenni kötelesség. Arad ugyanis örökre beírta magát a magyar történelembe.

Semjén Zsolt az aradi minorita rendház naplójába írt bejegyzést felolvasva idézte fel a 13 tábornok kivégzésének a történetét. Felidézte: az utolsónak felakasztott Vécsey Károly - nem lévén kitől elbúcsúznia - a már halott Damjanich János kezét csókolta meg, akivel korábban feszült volt a viszonya, mert másképpen ítélte meg a forradalmi helyzetet.

Kijelentette: a történelem szereplőinek a megítélése egy nemzeten belül sem egységes, másként vélekednek a magyar szabadságharcról az osztrákok, és más a román megítélés. "Hosszú idő és nagy türelem kell ahhoz, hogy az előítéletek enyhüljenek, és a valós történelem szóhoz jusson. Ez nehéz, de nem lehetetlen" - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

Hasonló gondolatokat osztott meg Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is az aradi Megbékélés parkját betöltő megemlékezőkkel. Felidézte, az aradi tábornokokat a megfélemlítés szándékával végezték ki, de e szándéknak nem sikerült érvényt szerezni.

"Nekünk, magyaroknak, rendre elbuknak szabadságharcaink, de meglehetősen sikeresek vagyunk a kiegyezésekben, a konszolidációkban" - állapította meg. Felidézte: 30 évvel ezelőtt románok és magyarok egyszerre váltak szabadokká, de pár hónappal később, Marosvásárhelyen egymás torkának estek. "El tudjuk képzelni, hogy néhány év múlva szobor álljon Marosvásárhely főterén, a Fekete márciusra emlékezve?" - kérdezte, és hozzátette: eljön az idő, amikor ennek is emlékművet sikerül állítani. Ehhez csak tisztelet és bizalom kell - vélekedett.

A politikus szerint október 6. azt üzeni, hogy minden ellenségeskedés, a legcsúnyább megtorlás, az évszázados ellentétek dacára is lehet megegyezés, konszolidáció.

Az estébe nyúlt megemlékezést fáklyás felvonulás tette látványossá.

Az aradi október 6-i rendezvénysorozat délután a vértanúk vesztőhelyén koszorúzással kezdődött, majd az aradi belvárosi római katolikus templomban emlékező szentmisével folytatódott.

A szentmisén Pál József Csaba temesvári római katolikus püspök arról prédikált, hogy érdemes becsületes életet élni akkor is, amikor ez nem jelent előnyt, akkor is, amikor szenvedni kell ezért. Hozzátette: a hit nemcsak abban segít, hogy harcoljunk a szabadságunkért, hanem abban is, hogy a szabadságot biztosítsuk másnak, még akkor is ha ez nekünk látszólag semmi előnnyel nem jár.

Az aradi Megbékélés parkjában összegyűlt megemlékezők egy szabadtéri kiállításon ismerkedhettek a kivégzett tábornokok özvegyeinek történetével. (MTI)

Pénteken kezdődött a 17. Székelyföld Napok rendezvénysorozat, amely október 18-áig várja az érdeklődőket Hargita, Kovászna és Maros megye számos településén. A tíznapos eseményen koncertek, kiállítások, filmvetítések, fesztiválok és gyermekprogramok is szerepelnek. Az idei rendezvénysorozat mottója az Örökségből...
2026. OKTÓBER 9.
[ 17:17 ]
Magyarország és Horvátország továbbfejlesztené a határon átnyúló közlekedési kapcsolatokat, és mindkét ország az érdemalapú uniós bővítést támogatja - közölte Orbán Anita külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes kedden Zágrábban, miután Gordan Grlić Radman horvát kül- és Európa-ügyi miniszterrel...
2026. OKTÓBER 6.
[ 17:17 ]
A 20. század meghatározó művészeinek grafikai munkáiból nyílik kiállítás szombaton Sepsiszentgyörgyön, az Árkosi Kulturális Központban. A Brancusi és korának nagy művészei című tárlaton Dalí-, Picasso-, Chagall- és Matisse-művek is láthatók lesznek - közölte hétfőn a székelyföldi intézmény. A mintegy 40...
2026. OKTÓBER 5.
[ 19:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó