Kárpát-medence
Elhunyt Kelemen Atilla, az RMDSZ korábbi parlamenti képviselője
Betűméret:             

Hetvenhárom éves korában elhunyt Kelemen Atilla állatorvos, aki öt cikluson át volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője - közölte szombaton a Székelyhon.ro portál a Maros Megyei Ebtenyésztők Egyesületének a bejelentésére hivatkozva.

Kelemen Atilla 1948-ban született Marosvásárhelyen, 1971-ben Kolozsváron szerzett állatorvosi diplomát, majd 1988 és 1991 között az Egyesült Államokban élt, ahol állatsebészetre szakosodott. 1991-ben az RMDSZ hívására tért haza Marosvásárhelyre. 1996-tól öt cikluson át volt képviselő Románia parlamentjében. 1998 és 2004 között a szövetség képviselőházi frakcióját vezette. 2004 és 2008 között a képviselőház agrárbizottságának volt az elnöke, a korábbi és a későbbi ciklusban a bizottság alelnöki tisztségét töltötte be. 1998 és 2004 között a Romániai Állatorvosi Kamarának, 1992-től pedig a Romániai Lótenyésztők Föderációjának volt az alelnöke.

Amint az RMDSZ honlapján közzétett visszaemlékezésében Kelemen Hunor, a szövetség elnöke felidézte: Kelemen Atilla honosította meg Romániában a fogathajtó sportot.

"Mindenben a pontosságra törekedett, és maximalista volt a lovas sportban, a szövetség meghatározó politikusaként, vezetőjeként, szóban és tettben egyaránt" - idézte alakját Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke bejelentette, hogy Kelemen Atillát a szövetség saját halottjának tekinti. (MTI)

Az egyházak tiltakozása ellenére megtartják a Halloween-fesztivált október 30. és november 1. között az erdélyi Segesváron, a Világörökség részét képező középkori várban. A rendezvény ellen közös petíciót nyújtott be hat felekezet, mivel szerintük az zavarja a reformáció emléknapi és halottak napi...
2026. OKTÓBER 27.
[ 17:41 ]
A romániai magyar közösség politikai képviseletét és kulturális identitását veszélyeztető kezdeményezésekre figyelmeztet a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. A szervezet szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) az alternatív parlamenti választási küszöb eltörlésével, Bálványosfürdő átnevezésével és egy...
2026. OKTÓBER 27.
[ 12:55 ]
Őrtüzek gyújtásával jelezték a helyi közösségek vasárnap Székelyföldön Székelyföld Autonómiájának Napján, hogy a tájegység őshonos lakossága igényt tart a területi autonómiára és egy esetleges közigazgatási reform esetén egyetlen régióba kíván tartozni - tájékoztatta az MTI-t telefonon Gazda Zoltán, a Székely...
2026. OKTÓBER 25.
[ 19:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó