Kárpát-medence
Idén is megszervezi marosvásárhelyi felvonulását a Székely Nemzeti Tanács
Betűméret:             

Idén is megszervezi marosvásárhelyi megemlékezését és felvonulását március 10-én, a székely szabadság napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – tájékoztatta az MTI-t szerdán az erdélyi civil szervezet.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke mozgósító felhívásában rámutat: a székely szabadság napja nem pusztán történelmi emléknap, hanem a jelenről és a jövőről is szól.

A „Gazdasági szuverenitást! Szabad nyelvhasználatot!” című írás megállapítja, hogy a március 10-én ünnepelt székely szabadság napja a székely közösség önrendelkezési törekvéseinek szimbolikus ünnepe. Az ezen részt vevők nemcsak az 1854-ben kivégzett székely vértanúkra emlékeznek, hanem arra az eszmére is, amelyért életüket adták: a szabadságra, a nemzeti önrendelkezésre – írták.

Hangsúlyozták: a székely szabadság napja nemcsak a múltról, hanem a jelenről és a jövőről is szól, „arról, hogy lesz-e Székelyföldnek valódi beleszólása saját ügyeibe, és hogy megmaradhat-e olyan közösségi térként, ahol a székelység saját nyelvén, kultúrájában és intézményeiben, történelmi hagyományainak megfelelően élhet”.

Az SZNT felhívásában rámutatott: a jelenlegi romániai politikai és közigazgatási folyamatok komoly veszélyeket hordoznak. A román pártok által tervezett közigazgatási átszervezés „újra napirendre tűzte Székelyföldnek a székelység számára kedvezőtlen átalakítását”, ami akár a jelenleg még létező területi közigazgatási keret felszámolását is jelentheti – figyelmeztet az SZNT. Hozzáteszik: ez a szándék ellentétes a közösségi önrendelkezés európai elvével, és „közvetlenül fenyegeti a székely nép jövőjét”.

Ezért a székely szabadság napja nemcsak a megemlékezésé, hanem a tiltakozásé is – hangsúlyozza az erdélyi szervezet, arra hívva minden székelyt, minden erdélyi magyart és minden szabadságszerető embert, hogy vegyen részt a megemlékezésen és az azt követő felvonuláson. „Jelenlétünkkel üzenjük meg: Székelyföld történelmi közösség, és élni akar” – áll a mozgósító felhívásban.

Hangsúlyozták: a román államhatalom „sok mindent megtehet”, elutasíthatja újra Székelyföld autonómiastatútumát, járdára szoríthatja a tiltakozó felvonulást, de nem írhatja át a résztvevők gondolatait, a székely nép Székelyföld jövőjére vonatkozó akaratát. „Ezt kell megmutatnunk március 10-én, s ehhez nagyon sokan kell legyünk!” – zárta mozgósító felhívását az SZNT elnöke.

Elfogadta az ukrán parlament hétfőn a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását érintő törvénymódosítást. A jogszabály célja a kisebbségi oktatási jogok rendezése, és fontos szerepe lehet Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatának előmozdításában is. Az Ukrinform hírügynökség beszámolója szerint a 450 tagú...
2026. OKTÓBER 12.
[ 17:06 ]
Magyarellenes rigmusoktól volt hangos a lelátó az október 9-én, Sepsiszentgyörgyön megrendezett Sepsi OSK–Dinamo Bukarest labdarúgó-mérkőzésen. A vendégcsapat szurkolóinak megnyilvánulásai miatt a játékvezető a találkozó hajrájában két percre félbeszakította a játékot. A történtek nyomán a Mikó Imre Jogvédelmi...
2026. OKTÓBER 12.
[ 14:14 ]
Felújították és új ifjúsági részleggel bővítették a lendvai könyvtárat. A 482 ezer eurós beruházás a Szlovén–Magyar Közös Alap támogatásával valósult meg. A korszerűsített intézményt pénteken ünnepélyes keretek között adták át. Az átadón Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős...
2026. OKTÓBER 9.
[ 21:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó