Kárpát-medence
Hosszú várakozás után őszre felállíthatják Sütő András szobrát Marosvásárhelyen
Betűméret:             

Több évtizednyi várakozás és egy februári óvás után zöld utat kapott Sütő András szobrának kivitelezése. A szakmai zsűri elutasította a pályázat menetét kifogásoló észrevételeket, így a városi költségvetés elfogadását követően aláírhatják a szerződést, írja a Székelyhon.

Marosvásárhelyen a helyi önkormányzat több mint tíz éve tervezi, hogy köztéren felállítsa Sütő András Herder-díjas író szobrát. Többször megszavazták az alkotás felállítását, de soha nem valósult meg. Tavaly a városháza egy tervpályázatot írt ki, amelynek témája a Sütő András-szobor volt. Januárban hivatalos bejelentették, hogy Makkai István készítette a nyertesként kikiáltott alkotást. A zsűri tagjai nyolc alkotást értékeltek, majd döntöttek. Február elején a pályázatban részt vett kolozsvári Macalik Arnold műépítész óvást nyújtott be, azt kifogásolva, hogy a zsűri nem tartotta be a kiírásban szereplő követelményeket, többek között nem őrizte meg a pályázók anonimitását.

Kelemen Márton, a zsűri elnöke a Székelyhonnak elmondta, hogy levélben válaszoltak az észrevételekre, közölve álláspontjukat: nem történt szabálysértés, törvénytelenség. A válaszlevélre nem érkezett visszajelzés, ezért az óvást lezártnak tekintik és folytatják a pályázati kiírásban szereplő lépéseket.

A Sütő András-szobrot a Színház térre fogják felállítani, a tervek szerint idén őszre, az író halálának huszadik évfordulójára.

Korrupció gyanújával őrizetbe vették az erdélyi Szék (Sic) polgármesterét, Sallai Jánost, akit sikkasztással és hivatali visszaéléssel gyanúsítanak - jelentette kedden a román rendőrség tájékoztatása alapján az Agerpres hírügynökség. A rendőrség közleménye szerint a gazdasági bűnözés elleni osztály...
2026. ÁPRILIS 21.
[ 21:54 ]
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke garanciát adott Magyar Péternek arra, hogy az RMDSZ a jövőben "tartózkodni fog a magyar pártpolitikai küzdelembe való beavatkozástól". A Tisza Párt elnöke ezt azt követően közölte kedden a Facebookon, hogy irodájában fogadta Románia korábbi...
2026. ÁPRILIS 21.
[ 16:06 ]
Garanciát kért Magyar Péter leendő miniszterelnök Robert Fico szlovák kormányfőtől kedden arra, hogy a felvidéki magyarokat börtönnel fenyegető jogszabályt Szlovákia hatályon kívül helyezi. A Tisza Párt elnöke, miután telefonon beszélt szlovák partnerével, a Facebook-oldalán közölte: Robert Ficonak világosan...
2026. ÁPRILIS 21.
[ 13:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó