Közlemények
VMSZ-közlemény a kvótareferendumról: Szavazzanak nemmel
Betűméret:             

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöksége szeptember 7-ei ülésén döntést hozott a magyarországi népszavazással kapcsolatos vajdasági kampány elemeiről.

A VMSZ elnöksége a kvótareferendumon a nem-mel szavazásra hívja fel mindazokat a vajdasági magyarokat, akiknek van szavazati joguk, akár levélben szavaznak, mert itthon vagy külföldön élnek, akár személyesen, mert magyarországi lakcímmel rendelkeznek.

A VMSZ kampányának egyik súlypontját az önkéntesek és aktivisták személyes tájékoztató kommunikációja jelenti, mivel arra a Nemzeti Választási Iroda több alkalommal a sajtóban is felhívta a figyelmet, hogy „2014-ben a szavazási iratok negyede érvénytelen volt”.

A VMSZ-kampány ugyanakkor szélesebb kontextusában is meg kívánja ismertetni a történéseket és a jelenlegi helyzethez, a kvótareferendumhoz vezető évek-évtizedek társadalmi, ideológiai és politikai eseményeit, valamint azok kulturális beágyazódottságát, ezért szakmai előadásokat szervez Baráth Gábor és dr. Mészáros Zoltán történészek, valamint ft. Paskó Csaba katolikus pap, a zeneművészetek magisztere, az MNT VB tagjának részvételével.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnökségének tagjai, tisztségviselői, neves közéleti képviselői közösségi találkozók keretében ismertetik a kvótareferendum fontosságát, a NEM szavazat jelentőségét, ami közvetve Szerbiát is és az ország jövőbeli, uniós helyzetét is érintheti.

A VMSZ és az általa felkért alapítványok és ernyőszervezetek emellett hirdetési felületeken hívják fel a figyelmet a kvótareferendumon a nem-mel szavazás fontosságára és a levélszavazatok leadási határidejére, áll a Vajdasági Magyar Szövetség Sajtószolgálata szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Az elmúlt hónapokban folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a Pannon RTV különböző platformjai, a Pannon Televízió, a Szabadkai Magyar Rádió, a Pannon Rádió és a pannonrtv.com támadásnak vannak kitéve. Az utóbbi időben a vélt vagy valós kritikák kollégáinkra is ráirányultak, és többször megalapozatlanul állítottak...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:11 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) a Pannon RTV, a Magyar Szó és a Hét Nap vezetőinek távozását követeli. A párt pénteki közleményében az alapítói jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Tanács (MNT) által ellenőrzött médiumok igazgatóit, valamint fő- és felelős szerkesztőit szólította fel lemondásra. A VMP a Vajdasági...
2026. OKTÓBER 30.
[ 16:46 ]
A Vajdasági Magyar Újrakezdés lakossági fórumokat tart szerte Vajdaságban. Téged mikor kérdeztek meg utoljára? Mi megkérdezünk. És te is kérdezhetsz. Nyíltan, cenzúra nélkül, olvasható közleményükben. A Vajdasági Magyar Újrakezdés lakossági fórumai: Október 30., péntek, 18 óra – Ada, 2. helyi közösség,...
2026. OKTÓBER 29.
[ 18:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó