Közlemények
Felhívás az Énekelt Versek XXVIII. Zentai Fesztiválján való részvételre
Betűméret:             

Sziveri János vajdasági magyar költő, szerkesztő születésének 70. és Radnóti Miklós mártír sorsú költő halálának 80. évfordulója alkalmából a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ Zenta Község Önkormányzatának közreműködésével huszonnyolcadik alkalommal rendezi meg az Énekelt Versek Zentai Fesztiválját 2024. május 6-a és 12-e között, amelynek idei díszvendége Bencsik Orsolya topolyai költő, író. A fesztivál a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű regionális rendezvénye.

A szervezők ezúttal is bemutatkozási lehetőséget kínálnak mindazoknak a szólistáknak és együtteseknek, akik, illetve amelyek énekelt verseket adnak elő saját megzenésítésükben. A versenyen való részvétel feltétele, hogy a benevezők műsorán három megzenésített vers szerepeljen:

- ezek közül az egyik Bencsik Orsolya Fönt a Kálvária-dombon című költeménye,

- a másik Radnóti Miklós szabadon választott verse,

- a harmadik pedig a versenyző által választott költő verse.

A versenyt 2024. május 10-én 16 órától a zentai Művelődési Házban a műfaj legkiválóbb képviselőiből álló zsűri előtt rendezzük meg.

A zsűri tagjai: Radványi Balázs énekes-zenész, a Kaláka együttes tagja, a zsűri elnöke (Budapest);Verebes Ernő zeneszerző, költő (Zenta–Budapest);Török Máté verséneklő, a Misztrál együttes tagja (Budapest); és Bencsik Orsolya költő, író (Topolya).

Jelentkezni: 2024. március 20-áiglehet. A felhívás megtekinthető a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján (www.vmmi.org, a Felhívások menüpont alatt), ahol a versszöveg is olvasható.

A verseny fődíjai: 1. díj: 25 000 dinár; 2. díj: 20 000 dinár; 3. díj: 15 000 dinár. Az első díjazott fellépési lehetőséget kap a fesztivál gálaműsorán, amelynek díszvendége a budapesti Kaláka együttes lesz.

A jelentkezési lap itt tölthető ki: https://forms.gle/5BXYAfzYaje2ZvT98

A versenyzők számára a szervezők ingyenes szállást és étkezést biztosítanak. A jelentkezési űrlap kitöltésével a versenyzők hozzájárulnak ahhoz, hogy a versenyt a média rögzítse, és hogy az így készült hang- és képfelvételeket a későbbiekben a rádió és a televízió sugározza, illetve elérhetővé tegye a különböző médiafelületeken.

Bővebb információ:Baráth Hajnal Annánál (hajnal.anna84@gmail.com) kapható.

Kötelező vers

Bencsik Orsolya: Fönt a Kálvária-dombon

van az úgy

egyszer-kétszer kilépek magamból
kilépek és elsétálok a zentai út mentén

szántóföld kék csík madártávlat

nyáron napraforgók
a bronzjézushoz

dédnagyanyám vetett előtte mindig keresztet

mikor a fehér fityó elhaladt mellette

ámen bukott ki ilyenkor belőle

a bronzjézus meg rákacsintott

féltékenykedett is dédnagyapám

pedig jóképű ember volt

nagy fehér harcsabajsza előtt

levetkőzött a fehérnép
gionosan mondva
elfutok a csúnya dolgok elől
de nem a befagyott folyó jegén
hanem csak a házak között
néha egészen fel a kálváriáig
még ha nincs is ott kit nézegetni

van az úgy
hónapokig belém száradnak a mondatok
ilyenkor sárga virágot tűzök a mellkasomra
kilépek és elsétálok
és nemcsak a bronzjézust
de senkit
nem bántok

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Mint ismert, Magyar Péter egy pár nappal ezelőtti tüntetésen Adolf Hitlert idézte, és Hitler tanítványainak nevezte a közmédia munkatársait. „Elfogadhatatlan, hogy a Tisza Párt elnöke ezzel a hamis és ízléstelen állásfoglalással relativizálja a náci birodalom rémtetteit, köztük a Holokauszt felfoghatatlan...
2024. OKTÓBER 11.
[ 15:32 ]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) támogatja a tanügyi dolgozók jogos követeléseit. A tanárok folyamatosan küzdenek a megélhetésért, fizikai biztonságukért és jobb munkakörülményekért, miközben a VMSZ hallgat, holott oktatási államtitkáruk és tartományi oktatási titkáruk is van. A megfelelő...
2024. OKTÓBER 11.
[ 10:16 ]
Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást és az integrált vízgazdálkodást segítő magyar-szerb projekt indult a Tisza mentén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóinak részvételével – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t. A közlemény szerint a 2026...
2024. OKTÓBER 10.
[ 11:12 ]
Beolvasás folyamatban