Világ
Koronavírus: Moszkvában megszűnt a kötelező utcai maszkviselet
Betűméret:             

A koronavírus-helyzetben bekövetkezett pozitív változások nyomán az orosz főváros hétfőtől megszűntette az utcai maszkviselési kötelezettséget, amely azonban a zárt közösségi terek esetében továbbra is érvényben marad.

Minden ágazatban eltörölték a távmunkakényszert és megnyitottak a vidámparkok, kulturális központok, szórakozóhelyek és diszkók is, azzal a feltétellel, hogy 50 százalékos kapacitással működhetnek. Megengedett az oktatási intézmények, a gyerektáborok és az összes lakossági szolgáltatás működtetése.

Augusztus 1-jétől a háromezer főnél kisebb befogadóképességű színházak, mozik és koncerttermek is fogadhatják majd a közönséget, de csak a férőhelyek felét tölthetik meg. A színházak jelezték, hogy az engedély ellenére csak szeptemberben kezdik meg az évadot, mert nem kifizetődők számukra a félházas előadások. A sportrendezvényeken 10-ről 50 százalékra lesz növelhető a lelátók kihasználtsága.

Az elmúlt nap alatt Moszkvában a diagnosztizált fertőzöttek száma 672-vel 230 029-re, a halottaké 25-tel 4168-ra, a gyógyultaké pedig 394-tel 164 954-ra nőtt a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint.

Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma 6537-tel 733 699-re emelkedett. Ez 0,9 százalékos napi növekményt jelent. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 25,6 százaléka tünetmentes.

Oroszország jelenleg a negyedik helyen áll a világon a fertőzések számát tekintve, az Egyesült Államok (3 304 942), Brazília (1 864 681) és India (878 254) után.
Az aktív esetek száma 3473-mal 218 239-re nőtt. A halálozások száma 104-gyel 11 439-re, a gyógyultaké pedig 2960-nal 504 021-re emelkedett.

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy hétfői tanácskozáson azt hangsúlyozta, hogy Oroszországban a 100 ezer lakosra átszámított halálozási ráta "többszörösen alatta marad több más, köztük fejlett egészségüggyel rendelkező európai államénak". Felhívta a figyelmet arra, hogy miközben az újonnan kimutatott esetek száma stabilizálódott, a gyógyultak száma növekszik.

"Ennek következtében az orosz régiók túlnyomó többsége megkezdte az állampolgárok önizolációs rendszerének és a többi járványügyi korlátozás enyhítését" - mondta.

Egy szombati keltezésű összesítésre hivatkozva azt mondta, hogy az országban Covid-19-betegek kezelésére kialakított 170 377 ágy 66 százalékát alkalmazzák eredeti rendeltetése szerint.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 23,2 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 261 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 275 334 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt. (MTI)

Három feltételt szabott Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaságban kormányzó Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) elnöke az október 4-i választásokat követő kormányalakításhoz. A politikus hétfőn Banja Lukában pártja elnökségi ülését követően kijelentette, hogy az SNSD továbbra is a boszniai...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:53 ]
Őrizetbe vett az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy fiatalkorút, aki egy TikTok-videóban merénylettel fenyegetőzött, amelyet a moszkvai Caricino palotamúzeum és természetvédelmi park területén szándékozott elkövetni. A fiatalembert az Egyesült Államokból érkezett, készülő moszkvai terrortámadásra...
2026. NOVEMBER 1.
[ 20:06 ]
A britek jelentős többsége szeretné, ha hazája ismét csatlakozna az Európai Unióhoz. A vasárnap ismertetett legfrissebb felmérés szerint folyamatosan növekszik az újbóli brit EU-csatlakozás híveinek aránya. Az Ipsos közvéleménykutató csoport által az Independent című, balközép-liberális irányzatú brit hírportál...
2026. NOVEMBER 1.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó